artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Négy északnyugati megye kivételével az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben várható felhőszakadás miatt.

A Berettyóújfalui Bihar Termálliget Strand és Termálfürdő egész télen fogadta a kikapcsolódni, felfrissülni vágyókat, május 1-től pedig a már megszokott nyári rend szerint, az összes szabadtéri medence a strandolók rendelkezésére áll majd.

2014 áprilisában negyedik alkalommal indul útjára az egészségügyi szakdolgozói hivatás, a kiemelkedő szakmai teljesítmények méltó elismeréséért és a pályán maradás erősítéséért életre hívott Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2014. április 29-én Nyíradonyban rendezte meg a Rendőr- és Tűzoltónapot.

A Gróf Tisza István Kórház és  Szülészeti Osztályának Egészséges anya- egészséges gyermek alapítványa szeretettel és tisztelettel meghívja Önt a Születés hete alkalmából rendezett fórumra 2014. május 7-én, 10 órai kezdettel a kórház Dr. Böszörményi Nagy Géza termében.

Az Európában is egyedülálló zöldmezős fejlesztés a magyar szakemberek tudásbázisaként a hazai innovációt szolgálja majd – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ ünnepélyes alapkőletételén 2014. április 29-én, Debrecenben.

A Magyar Kincstár ezúton tájékoztatja minden érintett ügyfelét arról, hogy a 2014. május elejei munkaszüneti napokra tekintettel a lakcímre utalandó családtámogatási ellátások 2014. április 25-i dátummal, míg a bankszámlára utalandó ellátások 2014. április 29-i dátummal kerülnek utalásra.

Közel százan vettek részt a nyolcadik alkalommal megrendezett Critical Massen városunkban.

Összegyűjtöttük, hogy jelenleg melyek azok a pályázatok, ahol lakásfelújításra lehet pályázni. Több százezer forint igényelhető jelenleg is.

Az esős időjárás ellenére idén is szép számú résztvevővel rajtolt a Critical Mass Berettyóújfaluban, amelyen Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere és városunk két nagyon fiatal polgára is részt vett. A program jelenleg a Nagyvárad-Berettyóújfalu kerékpártúrával, majd este éjszakai kerós felvonulással, valamint éjszakai bringatúrával folytatódik.

Július 1-jén lép életbe az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a szülésznők dokumentáltan végezhessenek terhesgondozást Magyarországon.

A Gróf Tisza István Kórház teherportáját 2014. április 28.-tól átalakítási munkálatok miatt előreláthatólag két hétig a forgalom elől elzárjuk. A gépjármű forgalom ezidő alatt a pathológia melletti ideiglenes bejáraton fog bonyolódni. Megértésüket és együttműködésüket köszönjük.

A Gróf Tisza István Kórház Vezetősége

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és az Országos Egészségfejlesztési Intézet 2014. április 25-én először rendezi meg hazánkban az emlőrák korai felismerését célzó Szűrés Éjszakáját.

Az anyasági támogatás egy egy összegű pénzbeli ellátási forma. Minden gyermek születése után igénybe vehető, összege mindig egyenlő az gyermek születésekor érvényes öregségi nyugdíj minimum 225%-val, ikrek születésénél pedig 300%-val, ami jelenleg, egy gyermeknél 64.125 forintot jelent, ikreknél pedig 85.500 forintot. Az anyasági támogatás a  szülés után vehető igénybe!

Az „Örökbefogadás Program”, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület legújabb kezdeményezése, amelynek keretében felelős helyi vállalkozókat keresnek, akik szeretnének tenni azért, hogy javuljon a közvetlen környezetükben élő rászorulók helyzete és kevesebb nélkülöző legyen.

Júliusra befejeződhetnek az útfelújítási munkálatok városunkban.

A lakhatási, albérleti támogatást igénylők szigorú feltételeknek kell megfelelniük, a támogatás finanszírozása a Nemzeti Foglalkoztatási Alap által történik és olyan személyek számára nyújt támogatást, akik esetleg a lakóhelyüktől távol kaphatnának munkahelyet.

Bővül azon védőoltással megelőzhető betegségek köre, melyek ellen a védőoltást a magyar állam biztosítja. A pneumococcus elleni védőoltás bekerül az életkorhoz kötötten kötelező védőoltások közé, a human papillomavírus (HPV) elleni immunizáció pedig önkéntes oltásként, térítésmentesen lesz kérhető a 12 éves lányok számára.

A borongós, esős időjárás sem tántorította el a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház dolgozóit attól, hogy a Föld Napján megtisztítsák a kórházhoz tartozó, legeldugottabb területeket is.

A Berettyóújfalu-Szentmártoni Református Egyházközség minden érdeklődőt szeretettel vár 2014. április 26-án, Kálvin János halálának 450. évfordulója alkalmából tartandó rendezvényeire.