Supermant gondolom senkinek nem kell bemutatni. A világhírű szuperhős életeket ment, miközben az átlagos hétköznapokban csak Clark Kentként tevékenykedik titkolva igazi kilétét. Ha vele nem is, de egy másik szuperhőssel sikerült interjút készítenem. Ő pedig nem más, mint Gismo, a Berettyóújfaluban sem ismeretlen Next Day zenekar énekese, gitárosa. Az interjúból sok dolog kiderül, többek között az is, hogyan is lett ő szuperhős.
Üdv! Kérlek mutatkozz be az olvasóknak! Mivel foglalkozol a civil életben?
Én is üdvözlök minden olvasót! A becses nevem Szabó György, de a legtöbben Gismoként ismernek, a civil életben pedig Application Administratorként dolgozom Debrecenben az IT Services Hungary Kft-nél. Tudom, hogy ez elég megfoghatatlan, tulajdonképpen az egyik legnagyobb autógyár levelezési rendszerét tartjuk karban a csapatommal, Mexikótól Japánig, német és angol nyelven.
Hogyan kerültél kapcsolatba a zenéléssel?
15 éves lehettem, amikor megtetszett, hogy a mezőberényi Petőfi Sándor gimiben két srác, Facey és Manó a koli lépcsőjén gitáresteket tartottak. Megtetszett. Na meg gondoltam a gitárral jól lehet csajozni. Szóval vettem egy Hora akusztikus gitárt 8000 forintért, mai napig ezen írom a dalokat egyébként.
Hogyan alakult meg a NeXt Day?
Szintén a gimiben írtam egy búcsúdalt, amit az egyik kedves évfolyamtársammal, Olgával adtunk elő a ballagásunkon. SA (Krucsó Sándor, a dobos) akkor hallott először énekelni és talán benne született meg először a gondolat, hogy csináljunk egy bandát. PZs (Pénzes Zsolt) és Reti (Fejes Zsolt) kölyökkori barátom volt, együtt bandáztunk a gördeszkás időszakomban. Mivel PZs kicsit utánam kezdett gitározni, így kézenfekvő volt, hogy ő lesz a gitárosunk, amikor a banda ötlete felmerült. Basszusgitárost viszont még csak hírből sem ismertünk, de Reti nagy fesztivál arc volt, csípte a zenét. Lényegében úgy ”neveztük ki” basszusgitárosnak, hogy életében nem volt még kezében basszusgitár, sőt majdnem fél évig úgy járt ki a próbáinkra, hogy csak ült egy széken és hallgatott.
Komádiban előttetek nem nagyon foglalkoztak hasonló zenével. Történt-e valami változás a város életében, azzal hogy alapítottatok egy bandát? Hogyan fogadták a helyiek?
Ezt nehéz lenne megmondani, hogy változás lett-e, illetve annak mértékét, de szeretném azt gondolni, hogy ha változott is valami, akkor pozitív irányba változott. A fiatalok talán érdeklődőbbek lettek a zene iránt például, ami talán kicsit a mi hatásunk is, és ennek nagyon örülünk. Tavaly alakult meg például a Chrunch!, Komádi második bandája. Szemtelenül fiatal, lelkes, ügyes srácok. Ahogy tudunk, úgy segítünk nekik fejlődni és építkezni. Egyébként úgy érzem, a komádiak jól fogadtak bennünket. Komádi kis város, és nagyon tudunk örülni egymás sikereinek, az elejétől kezdve rengeteg támogatást, szeretet kaptunk. A legkisebbektől tényleg a nyugdíjasokig, mindenki kilátogat a koncertekre. És ez nagyon jó érzés. Szeretünk is otthon játszani.
A tavaszt a Kowalsky meg a Vega társaságában turnéztátok végig. Hogyan sikerült ezt összehozni?
Kowáékat régről ismerjük, igazából már tavaly ősszel szerettünk volna menni velük, de akkor PZs kisfiának születése okán nem vállaltuk be, de most tavasszal nem volt kérdés: neki kell vágni. Régóta érett már a dolog, és hát azért ez mégis csak egy igazi, nagy turné a nagy zenekarral, nagyon akartuk.
Ők pedig már tavaly is szorgalmazták, idén sem volt ez másként, rendesek voltak, számítottak ránk.
Milyen volt a fogadtatás az ország más területein?
Vendégzenekarként, amikor a főzenekartól ennyire eltérő stílusban játszol, nagyon nehéz a helyzeted. Én mégis úgy érzem, hogy a turné számunkra nagyon jól sikerült. A fogadtatásra pedig nem lehet panaszunk. Azt kell, mondjam mindenhol tetszett az, amit csinálunk. Ez számomra azt jelenti, hogy van igény az országban a vidámságra és a mosolyra. Gödöllőn például a közönség énekelte a Szuperhős című dalunkat, amivel sikerült minket nagyon meglepniük. Rengeteg kedves emberrel találkoztunk, mind nagyon élvezzük, hogy koncert után a közönségbe vegyülve ismerkedhetünk a helyiekkel. Ez nem propaganda és megjátszás, mi tényleg nagyon szeretjük az embereket. Új embereket megismerni pedig mindig hatalmas élmény, mindig izgalmas. Arról nem is beszélve, hogy imádjuk ledönteni a sztereotípiákat, amiket a zenészekre aggattak az évtizedek során. Azon például rendre megdöbbennek az emberek, hogy polgári foglalkozásunk is van, azt meg hogy ki mivel foglalkozik, sokszor el sem hiszik. Szóval, mint zenekar és mint ember is jól fogadtak bennünket és hiszem, hogy hozzánk hasonlóan a közönség is gazdagodott kellemes élményekkel.
Melyik a kedvenc Next Day dalod, és miért?
Egyértelműen a Nektek, ez a Majdnem szép lemezünk utolsó dala. Picit más, mint a többi, mert itt nem a humor kapta a főszerepet. Pár elég nehéz éven vagyok túl, rengeteg szorongással, félelemmel és embert próbáló feladatokkal, áldozatokkal. Őszintén azt gondolom, hogy minden, amit egyénként eddig elértem és minden, amit ezután el fogok, annak a rengeteg csodálatos embernek köszönhető, akik ott voltak, és ott vannak, amikor szükségem volt, illetve van rájuk, akik a sok szenvedés közben fogták a kezem és segítettek formálni a jellemem. A Nektekbe beleírtam minden fájdalmam, minden kételyem, amit az utóbbi pár év alatt felhalmoztam, és mellette a legőszintébb köszönetnyilvánítással fordulok benne a családom, a barátaim, a szeretteim és a kollégáim felé. Hiszen az, hogy így bírtam, és hogy most jó irányba tartanak a dolgok az nagyban köszönhető nekik és én ezt soha nem fogom elfelejteni. Emlékszem, milyen volt a debreceni MMP stúdióban felénekelni a dalt, többször meg kellett állni, mert olyan gyomoridegem volt és ott és akkora gombóc ült a torkomban, hogy egyszerűen nem ment. Ezt a számot teljes átéléssel énekeltem fel, nem is lett túl pontos, ha énektechnikailag nézem, talán a legrosszabban ez sikerült a lemezen, de számomra ettől csak kedvesebb, mert ha meghallgatom, még ma is érzem ugyanazt, amit akkor. A dal végén az utolsó szótagnál, amikor azt éneklem: „Köszönök szépen mindent!” elcsuklik a hangom, hallatszik a felvételen is. Ott eltört a mécses, ott elsírtam magam. És az igazság, hogy ahogy ezeket, a sorokat írom, akkor is összegyűlik a könny a szememben. Na, hát… ennyire ez a kedvenc dalom.
Az utóbbi időben beindítottad a blogodat, amelyet tudásom szerint elég sokan követnek. Mi indított arra, hogy gondolataidat megoszd másokkal?
Igen, tavaly indítottam, és mára több százan olvasgatják a posztjaim rendszeresen. Ez egy személyes blog, tehát a saját kis megélt dolgaimat teszem közre. Ahogy írtam, nehéz éveken vagyok túl, aminek viszont a személyiségem nagy hasznát látja, úgy érzem rengeteget fejlődtem, tanultam másoktól és vannak dolgok, amikre magam jöttem rá. Persze biztos sok a közhelyes gondolat, de mindig próbálom az életemből kiragadott igazi, hiteles példákkal bemutatni a jelentőségüket. Az alapkoncepció az, hogy szeretnék jobb világban élni. A szuperhősködés nálam nem új keletű vágy, illetve törekvés, gyerekkorom óta foglalkoztat a ”hősség” fogalma, s hogy miként lehet jobbá tenni a világot. Ám rájöttem, hogy a világ sok kis saját valóság óriáshalmaza, így én képtelen lennék a nagy egészet megváltani, ellenben mindenkinek meg tudom mutatni, hogy a saját valóságát hogyan lehet úgy formálni, hogy jobban érezze magát benne, s ha sikerül nekem vagy akár neked másokat is erre inspirálni, az egyre több pozitív valóság végül behálózza a nagyvilágot. Ezért ez a blog alcíme: Világmegmentés kiskanállal. Az apró tettek is elindíthatnak nagy horderejű változást, és ha megnézed a mostani internetes közösségi megosztások egy része épp ilyen dolgokról szól, mert egyszerűen mind szeretnénk jobb világban élni, van rá igény. A sok egyén tehát, ha képes arra, hogy megváltoztassa a hozzáállását és tegyen egy jobb világért, valamint ha megmutatja másoknak, hogy lehet ezt így is, akkor érhetünk el pozitív változást.
De a blogom elsődleges célja, gondolataim strukturálása és önmagam megismerése, megértése és ösztönzése. Az írás sokkal inkább gondolatstrukturáló folyamat, mint a beszéd, hisz átgondolod, amit leírsz, következetesebb vagy, és átírhatod a dolgokat, hogy a lehető legközelebb kerülj ahhoz, amit tényleg közölni szeretnél, e módon sokat segít tudatosítani magadban dolgokat. Én például az oktatási rendszerünkbe is beiktatnék egy ”pozitív napló írás” órát, ahol a srácok a saját pozitív napi élményeit írnák le. Egyszerűen segít rendben tartani a dolgokat magadban. Tudod, hogy mondják, a szó elszáll, az írás megmarad. Másodlagos célja, de nem kevésbé fontos - sőt, ha a nagy egészet nézem még fontosabb is -, hogy másokat elgondolkoztasson, másokat a jóra inspiráljon. Az inspiráció az egyik legnagyobb erő a földön. Tulajdonképpen a blogom egy inspirációs blog. Amit leírok az is a környezetemben levő emberektől kölcsönvett inspirációt hordozza és ezt is adom tovább rajta keresztül másoknak.
Milyen jellegű tartalmat posztolsz?
A számomra fontos dolgokat hangsúlyozom. Ezek címszavakban: család, zene, szerelem, mozgás, egészség, önmegvalósítás, önkéntesség, jótékonyság, hősiesség, önismeret és önfejlesztés, és néha egy kis humor. Szóval, épp ami eszembe jut, ami történik velem és elég értékesnek, illetve mások számára is hasznosnak gondolom. Persze vannak olyan posztok is, amiket csak megírok, mert nekem fontos, hogy megmaradjon emléknek, de nem teszem nyilvánossá.
Milyen visszajelzések kapsz a bejegyzésekre?
Ez a másik, számomra nagyon fontos része a blogírásnak. Az emberek tudják, hogy nyitott vagyok. Abból is látják, ahogy és amiről írok, de hangsúlyozom is mindig, hogy a visszajelzés nagyon fontos. Mármint, hogy éljünk a lehetőséggel, és segítsük, támogassuk egymást akár csak egy jó szóval is, mert az is sokat jelent, legyen szó táncról, zenéről, írásról, munkáról, vagy bármiről. Így sűrűn kapok üzeneteket, hogy köszönik az írást, és hogy nagyon tetszett nekik. Valaki koreográfiát kezdett tervezni az egyik cikk hatására, más futni ment. Megint más odament és megölelte az édesanyját.
Ezek látszólag apró dolgok, de nagyon sokat ad, hogy átmegy az üzenet. Mindig nagyon meg is köszönöm, mert tényleg gazdagabbnak érzem magam ilyenkor. Írni mindenképp írnék most már akkor is, ha senki sem, de ezek a jelzések megerősítenek abban, hogy van értelme nyilvánosság elé vinnem a gondolataimat. Ami a szívemen, a számon… vagyis az ujjvégeimen.
Miket tervezel a jövőre?
Teljes titok övezi, szeretek a mostani cégemnél dolgozni, nagyon jó a csapat, a közösség, szeretjük egymást, és még bőven fejlődési és előrelépési lehetőség is, de tény, hogy három igazi szenvedélyem van: a zene, a mozgás, és maguk az emberek Úgyhogy épp nagyon tervezgetésben vagyok, hogy mit, s hogyan szeretnék csinálni. Akárhogy is lesz, tudom, hogy jó lesz, mert mindenhol jó emberek vesznek körbe.
Készültök-e valamivel a Next Day-el?
Nálunk egyetlen egy idő a kérdés mindig: az idő. Mivel egyikünk sem a zenekarból él, így természetesen nem tehetjük meg, hogy minden pénzünket, időnket és energiánkat beletesszük. De nagyon szeretjük és nagyon fontos nekünk a zenekar, így mindig vannak aktívabb és kevésbé aktív időszakaink, most picit pihenünk a turné után, de jövő héten például már a Tankcsapdával játszunk az A38-on, Budapesten. Zártkörű buli lesz és ők hívtak el, aminek nagyon örültünk, nagyon megtisztelő. De egyébként sok a terv, most épp azt próbáljuk tisztázni, mennyi időnk lesz rá és mit, hogy csináljunk.
Mit gondolsz, mi a siker titka?
Az attól is függ, hogy hogy definiáljuk a siker szót. Az például, hogy anyagilag jól megy, gazdag vagy, de közben nem bírsz a tükörbe nézni, és utálod, amit csinálsz, az szerintem elég messze van a sikertől. Az első feladat mindig az, hogy megtaláld, mibe tudod beletenni a szíved, mi az amit szenvedélyként tudsz csinálni, mi az amiben akkor is örömed tudod lelni, ha egyébként nem kapsz érte semmit. Ha ez megvan, akkor ki kell találni, hogy azt hogy tudod úgy hivatásoddá alakítani, hogy közben a tevékenység iránt érzett szenvedélyed ne sérüljön, ne hagyjon alább. Külön jó, ha ezzel valahol valami pozitív célt szolgálsz, ami jobbá teszi a világot, vagy a közvetlen környezeted. Itt nem kell nagy dolgokra gondolni. Másoknak örömet szerezni, mosolyt csalni az arcukra épp elég. Nekem ezt jelenti sikeresnek lenni. De tudom, hogy az a legáltalánosabb definíció szerint a sikeresség mértéke leginkább mindenféle hierarchiák, anyagi jólét és esetleg hírnév, közkedveltség számegyenesein mozog. De akárhogy is értelmezzük a siker fogalmát, én a tudatosságban, a fejlődésben, a kemény munkában, a kitartásban és egymás támogatásában hiszek. Ha ezekre képes vagy, már csak a célt kell kiválasztani és elindulni, tenni, és közben tanulni. A siker meg ott lesz az út végén, meg már közben is.