„A beteg érdeke a legfőbb törvény”
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban a sokéves hagyománynak megfelelően 2017. július 11-én, Semmelweis Ignác emlékére megtartott rendezvényen került sor az orvosi előléptetésekre, a kiváló dolgozói kitüntetések, igazgatói dicséretek, elismerések átadására. Az ünnepséget követően a kórház udvarán álló emlékmű felavatása következett, amely - Dr. Kóti Csaba kezdeményezésére - a kórház elhunyt dolgozóinak tiszteletére készült. KÉPGALÉRIA
Lerakták az M4-es román határig tartó szakaszának alapkövét
- Részletek
- Írta: MTI
Ünnepélyes keretek közt kedden lerakták az M4-es autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki (román országhatár) közti szakaszának alapkövét.
Nyár: csak jót jelentsen!
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A teljes vér semmivel sem pótolható az egészségügyben, hiszen a vörösvértesteket és az éltető folyékony szövet összes alkotóelemét tartalmazza. „Tölts fel másokat is! Adj vért!” – így emlékeztet a nyári feltöltődések időszakában véradásra a Magyar Vöröskereszt.
Évfordulós elismerések
- Részletek
- Írta: police.hu
Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok, Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya emléktárgyakat adott át több kollégájának.
Az első órában tízezerszeresére nőhet az erdőtűz kiterjedése
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A NÉBIH felhívja a lakosság figyelmét, hogy a hőség következtében Magyarországon is extrém magas az erdőtűzkockázat. A nagy szárazságban az élő aljnövényzet is éghető állapotba került és a szeles időjárás miatt az erdőtüzek nagyon gyorsan koronatűzzé fejlődhetnek. Tartós szárazság esetén, egy zivatar után akár már néhány órával ismét meg tud gyulladni a növényzet, sőt a kisebb eső sokszor el sem jut az erdő talajszintjére.
Villanyoszlopnak ütközött
- Részletek
- Írta: police.hu
Egy 31 éves férfi 2017. július 7-én 17 óra 5 perc körül BMW típusú személygépjárművel közlekedett Berettyóújfaluban a Kálvin téren, amikor sebességét nem a kanyarodás ívének megfelelően választotta meg, melynek következtében a járműve vezetése feletti uralmát elvesztette és az úttestről jobbra lehaladva egy villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében az autó vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. A 31 éves férfinél alkalmazott alkohol szonda pozitív értéket mutatott, így a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság ittas vezetés vétség miatt indított eljárást a járművezetővel szemben.
Magas akrilamid szintet mértek belga bio babakekszben
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A "Belkorn" Biskids Bio almás ízű babakekszből az ajánlott maximális akrilamid érték több mint tízszeresét mutatta ki a belga hatóság. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) az Európai Unió gyorsriasztási rendszerén (RASFF) értesült a bejelentésről, és azonnal megtette a szükséges lépéseket.
Adományból gyermekszállító hordágy a Gróf Tisza István Kórháznak
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
A Bihari Sebészetért Alapítvány által – idén áprilisban – rendezett jótékonysági foci tornán összegyűlt közel 270 ezer forint adományból vásárolt gyermekszállító műtő hordágy átadására 2017. július 6-án került sor a Gróf Tisza István Kórházban.
Megmenekültek a hajdúnánási struccok
- Részletek
- Írta: Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Struccokat mentettek a hajdúnánási és a hajdúböszörményi tűzoltók tegnap délután.
Az étel nem játék, de nem is jutalom! - Az édességgel jutalmazott gyerekekből nagyobb arányban válhat elhízott felnőtt
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A 0 és 3 éves korú gyerekek nagy része már ebben a korban több energiát visz be táplálkozással, mint amennyire szüksége lenne, ugyanakkor fontos vitaminokból és ásványi anyagokból jóval kevesebbet az előírtnál – ez derült ki abból a reprezentatív kutatásból, amely a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) szakmai felügyeletével iparági összefogásban valósult meg. A túlzott energia bevitel egyik forrása az a felesleges kalória, amit jutalomként vagy vigaszként adnak a szülők a gyerekeknek, legtöbbször édesség formájában.