Fotón az Everest

„Semmi sem lehetetlen, ha megfelelő időt, energiát fordít rá az ember akkor minden teljesíthető”- vallja Pethő Sebastian, aki néhány hete tért haza Nepálból, ahol feljutott a Himalája 5644 méteres csúcsára, Kala Pattarba.  A nem mindennapi túra során szerzett élményeiről, jövőbeni terveiről faggattuk. KÉPGALÉRIA

Mesélj kicsit magadról, mikor kezdtél el a sporttal aktívan foglalkozni?

Berettyóújfaluban születtem, mindig eleven, mozgékony gyerek voltam. Diákként az 5-ös iskolában – ma Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola – tanultam, a sportszeretet már ott elkezdődött. Amikor felkerültem Budapestre elkezdtem komolyabban atletizálni és kézilabdáztam is. Az idők során a sport számos más területén is kipróbáltam magam, mint például erőemelés, fekvenyomás, az utóbbi hat évben pedig elkezdtem a hegymászást. Sokat jártam a Fogarasi-havasokba, ott kezdtem először ezt a sportágat. Ott igen nehéz és veszélyes terepek vannak, a nem túl nagy magasság ellenére is. A kitartó gyakorlás eredményeképp eldöntöttem, hogy a szakértők által is a világ legnehezebb túrájának tartott Himalája megmászására vállalkozom.

Hogyan készültél a túrára?

A fizikai felkészülés négy hónapig tartott, napi 4-5 óra edzéssel, amit jobbára kerékpározással és a tornapályán – az új BUSE edzőparkban töltöttem. Odafigyeltem az egészséges táplálkozásra, a vitamin-ásványianyag háztartásom egyensúlyára, igyekeztem megtartani az optimális testtömegem és testzsírszázalékom, mert tudtam, hogy odafönt a jó kondíció nagyon fontos lesz majd. Gondoskodtam arról, hogy megkapjam a kötelező és ajánlott védőoltásokat, beszereztem a szükséges túraeszközöket, illetve igyekeztem tájékozódni a helyi viszonyokról.  A legnehezebb feladat a fejben való és a lelki felkészülés volt, a helyszínen rám váró kihívásokra (oxigénhiány, kevés és egysíkú étkezés, húsfogyasztás hiánya, rossz higiénés viszonyok). A túravezető cég szigorú feltételeket támasztott a jelentkezők számára, ezért csak a minden szempontból felkészültek, kellő tapasztalattal rendelkezők vághattak neki ennek a nehéz túrának.

Luklai reptér - Hillary híd, az alsó leszakadt pár éve - 2800m

Mit tudhatunk az expedícióról, a szervezőkről, a csoport többi tagjáról?

Az interneten találtam meg a lehetőséget egy évvel ezelőtt, aztán fél éve konkretizálódtak a részletek: utazás időpontja, résztvevők, feltételek, költségek. Nagyon jól felkészült magyar túravezetőnk volt, aki már többször járt kint Nepálban. Egy 18 fős csoport indult Magyarországról, Budapesten találkoztunk, onnan együtt repültünk Kathmanduba, Nepál fővárosába. Ott egy szállodában töltöttük az éjszakát, majd másnap egy belföldi repülőgéppel folytattuk utunkat Luklaba, ahonnan a túraútvonal indult. 9 napig 8-10 órát túráztunk naponta, ami eléggé megerőltető volt, hiszen 6-7 ezer kalóriát égettünk el naponta, ebből viszont nagyjából csak 2 ezret tudtunk pótolni.  A túra alatt 6 kilót fogytam. Gondosan ügyelve az akklimatizálódásra, naponta 500-600 métert emelkedhettük csupán, hogy a nyomáskülönbséghez hozzászokjon a szervezetünk. 2 fő orvos is volt a csapatban, akik folyamatosan kontrollálták az egészségi állapotunkat. Az éjszakákat komfort nélküli turistaházakban, hegyi menedékekben töltöttük. A pihenőidőnk nagy része kizárólag pihenéssel, a másnapi felkészüléssel és a napi dolgok megbeszélésével telt. A tisztálkodás közel 2 hétig– más lehetőség hiányában – nedves törlőkendővel történt.

3 nepáli vezetőnk is volt, akik évek óta ezzel foglalkoznak, a fizikai megterhelés miatt évente 3 túrát tudnak csak levezetni. Egyikőjük útközben megbetegedett, segítettünk neki gyógyszerekkel, vitaminokkal és a túra végére már szerencsére jelentősen javult az állapota. 9 napig tartott az út a Kala Pattar csúcsára, de a lefele ereszkedés sem volt egyszerű. Napi 1000-1200 métereket ereszkedtünk szintben, sík területen pedig 40 km-es távokat tettünk meg, így 3 nap alatt értünk le. 10 teherhordónk volt, akik fejenként 10 kilogrammot vittek a csomagjainkból állomáshelytől állomáshelyig, és mi is kb. ekkora súlyt cipeltünk mászás közben. Végül tízen jutottunk fel a csúcsra, a többiek egészségügyi gondok és fizikai kimerültség, vagy a magashegyi betegség miatt kénytelenek voltak útközben feladni.

4800m - 4200m, völgy

Hogyan képzeljük el a terepet, milyen alapfelszerelésre volt szükséged?

Nagyon gondos tervezést igényelt a felszerelés összeállítása, hogy minden meglegyen amire az út során szükségünk lehet, de ne cipeljünk semmit fölöslegesen. Az alsóbb régióban – kb. 4 ezer méterig – viszonylag jól kiépített füves, fás, bokros területek vannak. 4 ezer méter fölött már poros, homokos, sziklás a terep, növényzet szinte egyáltalán nincs és nagy a napi hőingadozás. A napos oldalon akár 25 fokot is mérhettünk, egy árnyékos részen pillanatok alatt 15-20 fokot esett a hőmérséklet. Éjszaka a menedékekben általában 0-5 fok volt. A páratartalom nagyon alacsony, ez is jelentős folyadékveszteséget okozott, ezért esténként-éjszakánként legalább 2 liter vizet vissza kellett pótolni, hogy a vérünk ne sűrűsödjön be. A maszk viselése is elengedhetetlen volt, egyrészt a vízveszteség csökkentésére, másrészt az apró por kivédésére.

Napközben speciális technikai ruhákban túráztunk, a pihenés pedig az erre rendszeresített „tiszta” ruhában történt. Alapkellék volt a megfelelő hálózsák, az aláöltöző, a speciális bakancs, zokni, széldzseki illetve bélelt túradzseki, maszk és nadrág. Fontos, hogy hegymászás közben ne melegedjünk ki nagyon, ne izzadjunk, mert ez számos betegség forrása lehet. A terep-és időjárási viszonyokhoz alkalmazkodva többször kellett ruhát váltani. Az 50-es faktorú naptej az erős UVB sugárzás miatt alapkellék volt, még a ruha alatt is használnunk kellett. Ezen kívül hasznos túrakellék a mászóbot, a speciális óra, ami többek között a pulzust és a kalóriafelhasználást is méri.  

Szükségünk volt még tisztálkodáshoz használt eszközökre, például kézfertőtlenítő, nedves törlőkendő stb, illetve táplálékkiegészítők, vitaminok, szőlőcukor és víz mindenki túrazsákjában fellelhető volt.

Vad jak - Háttérben egy 7000-es

Milyen anyagi vonzata van egy ilyen különleges túrának?

Nagyságrendileg 1,5 millió forintot kellett fordítanom erre az expedícióra. Maga az utazás 1 millió forint körüli (költőpénz, szállás, étkezés, repülőjegy). A vizet és ételeket hordárok, sherpák vitték fel, őket is fizetni kellett. A fenti területeken (Lukla és  Kala Pattar között) 1 liter palackozott ásványvíz kb. 1000-1200 Ft-ba került, amiből napi 5-7 litert kellett fogyasztanunk személyenként. A napi étkezés 10-12 ezer forintból jött ki (főtt rizs, tészta, krumpli). Az ott luxusnak számító csokoládét nagyon drágán lehetett megvenni. Egy szelet Snickers a rúpiát átszámítva 1.700 Ft volt.

Milyen benyomást keltett benned Nepál, a helyi emberek?

Miután a csúcsról visszatértünk Katmanduba, még három napot töltöttünk ott, habár a szervezetem már nem igazán kívánta. Az utcán sétálva, helyi üzletekbe, vendéglátóhelyekre betérve megtapasztalja az ember, milyen is a világ legszegényebb országában az élet. A főváros híven tükrözi az egész ország állapotát. A természet csodáin túl az embereket, a kultúrát, a gasztronómiát ez alatt a pár nap alatt próbáltuk feltérképezni.

Mint tudjuk, Nepál az egyik leggazdagabb kultúrális, vallási és építészeti örökséggel rendelkező ország a földön Számos UNESCO által védettnek nyilvánított, a világörökség részét képező hellyel rendelkezik. Mi is megcsodálhattuk a Kathmandu-völgyben fekvő Bhaktapur város királyi palotáját, illetve számos imamalonnak és sztupakőnek ismerhettük meg a történetét. Az emberek nagyon kedvesek, udvariasak, segítőkészek, ami érthető, hiszen a turizmusból, a hegymászókból élnek. Nepál bevételének 97 százaléka a turizmusból származik. Az ottani politikai helyzet miatt a rendre, fegyelemre oda kell figyelni, erről vezetőink részletesen tájékoztattak minket. Például a hinduk szemében mi tisztátalanok vagyunk, ezért nem érintkezhetünk, így fizetéskor a pénzt sem vették el a kezünkből, le kellet raknunk. Adományként élelmiszert elfogadtak, de pénzt nem.

A közbiztonság meglepően jó, szinte minden utcán rendfenntartókkal, fegyveres katonákkal lehet találkozni, de turista rendőrség is szolgálatot teljesít. A helyi szabályokat betartottuk, éjfélre vissza kellett érnünk a szállásra, és ha egy vendéglátóhely tulajdonosa zárni akart, nem lehetett tovább maradni, ellenkező esetben hamar a rendőrségen találja magát az ember. A közlekedés katasztrofális, rossz műszaki állapotú közlekedési eszközökkel az alapvető szabályok betartása nélkül érthető is, hogy gyalogosan gyorsabb a haladás, mint autóval.

Európai szemmel nézve nagyon szomorú állapotok vannak, nagy a szegénység, a nyomor. Hazaérve érzi igazán az ember a hatalmas kontrasztot, és hálásabb tud lenni mindenért, azokért a dolgokért is, amelyeket korábban egyáltalán nem értékelt.

Lilla utcáin - Sült rizs - Kathmandu, királyi palota egyik épülete

Van-e, ami negatív élményként ért az út során?

Legfőképp az étkezés, az ételek voltak azok, amik merőben mások az általunk megszokottaktól, illetve a komfort, a higiénia hiánya. Nálunk teljesen természetesnek vesszük, hogy tiszta és meleg víz folyik a csapból, ott a négy csillagos szállodában sem lehetett ezt elvárni. A hotel tisztaságának hiánya miatt mindenki inkább a hálózsákjában aludt. A csapvízzel való érintkezés is ellenjavallott volt. Azt hiszem a hosszú időn át tartó komfortnélküliséget volt a legnehezebb elviselni számomra, erre nem lehet előre felkészülni.

Mi az, ami tanulságként szolgál számodra?

Amit elértem arra büszke vagyok. Hálás vagyok az itthoni életemért, dolgaimért. Sport tekintetében megtanultam, hogy semmi sem lehetetlen, ha megfelelő időt, energiát fordít rá az ember akkor minden teljesíthető.

Nepálhoz visszatérve, a nepáli körülményeket tekintve, ott nagyon boldogok az emberek, akármilyen szegénységben élnek is, és ez tanulsággal szolgálhat mindannyiunk számára. Amikor az egyik hegyi falun haladtunk keresztül, egy meztelen kisfiút láttunk, aki a 8 Celsius fokban két kődarabbal játszott, miközben látszott rajta a felhőtlen boldogság. Ez mindannyiunk szívét megérintette. Többen vittünk magunkkal, radírt, tollat, ceruzát, amelyet utunk során a gyerekeknek ajándékoztunk. Én például két kis gumilabdát adtam egy kisgyereknek és felemelő volt látni, mekkora boldogságot okozok ezzel neki.

A nepáli emberek büszkék, nem kérnek, de ha bármit kapnak örömmel elfogadják és értékelik is. Nagyon örülnek, hogy ott vagyunk, segítőkészek, tisztelettel fordulnak felénk, hiszen a megélhetésüket segítjük. Az igyekvés nagyon látszik fent, hogy szeretnének a turisták kedvében járni.

Erre volt egy visszatetsző példa az egyik hegyi táborban, ahol a házigazda édeskés sült tésztával vendégelte meg a betérő hegymászó csoportokat. Közülünk mindenki elfogadta, hiszen tudtuk, ez áldozatok árán, jó szívvel készült. Azt hozzá kell tenni, hogy nem volt a legfinomabb számunkra, de mindenki megette, mert szívesen adták. Az egyik amerikai turista viszont egy harapás után a kukába dobta, mondván hogy neki nem ízlik. A helyiek azután ezt szóvá is tették, igyekeztek az amerikai tudomására hozni, hogy ők ezzel nagyon sokat fáradoztak és szívből adták.

Menedék 3800m, budhista kolostor a háttérben, sátrak - Hegymászók temetője

Veszélyesnek mondható ez a túra?

Ha odafigyel az ember a szabályokra, akkor igazából nem veszélyes. Félelmetes volt egy-két dolog, például a kötélhidakon való átkelés, amelyek több száz méter hosszúak is voltak, több száz méter magasan a sziklafalhoz erősítve. Ezek olyan dolgok, amiket le lehet küzdeni, én úgy gondolom, hogy  igazán nem volt veszélyes semmi, persze ez attól is függ, ki mit gondol veszélyesnek. Inkább az egészségügyi dolgokra kellett nagyon odafigyelni, az oxigénhiány miatt, hogy ne sűrűsödjön be a vér, mert pár óra alatt megvolt a baj. Sajnos mi is találkoztunk ilyen esettel, a hegyi betegség nem játék odafent, ebben viszont komoly veszély rejtőzött.

Mi is az a hegyibetegség pontosan?

A hegyi betegség a tengerszint feletti magasság növekedésével és az ezzel együtt járó légköri nyomáscsökkenéssel arányosan csökkenő oxigén- és szén-dioxid-koncentráció következménye. A légköri oxigén parciális (részleges) nyomása a tengerszinti értékhez képest 3000 méteren kb. 31 százalékkal, 5000 méteren kb. 44 százalékkal, 8000 méteren kb. 65 százalékkal csökken.

Imakő - Tenzing Norgay szobra, első ember az Everest tetején Sir Hillary társa volt - Arany szobor a királyi palotában

A tünetek a oxigén- és szén-dioxid-koncentráció csökkenésének függvényében jelentkeznek, de igen erősen függenek az egyéni tényezőktől, valamint a környezetváltozáshoz való hozzászokás időtartamától (akklimatizáció). Ha nincs meg a megfelelő folyadékbevitel és az ember érrendszere, szívrendszere nem tud alkalmazkodni hozzá megfelelően, akkor egy idő után fejfájás jelentkezik. Továbbá jellemző még a hányinger, hányás, szapora pulzus és a vérnyomás emelkedése. Ha ezt nem orvosolják azal, hogy megszakítják a túrát és nem ereszkednek lejjebb, egy két óra alatt akár súlyos gondok is jelentkezhetnek, szívinfarktus, agyi ödéma is kialakulhat, ami halálhoz vezethet. Ilyen magasságban ez bármikor bárkinél előjöhet, ha a szervezet már nem tudja tolerálni az oxigénhiányt. Mint már említettem, a túra során volt fent velünk két orvos is, akik ezekre a dolgokra nagyon odafigyeltek, rendszeresen vizsgáltak bennünket.

Nálad hogyan jelentkezett az oxigénhiány?

Fölfele menet szívmonitoros órán figyeltem a pulzusom, a legnagyobb pulzusszámom 201 volt. Gorak Shep-ben - az utolsó táborhelyen - 5140 m magasan, alvás közben 120-126-os volt a pulzusszámom, ami normál körülmények között nagyon magas, még akár sportolás közben is. A különböző magasságokban  az alábbi oxigénszint értékeket mértük a véremben:

A lélegzetvételkor olyan érzésem volt, mintha semmit sem szívtam volna be. 5000 méter fölött már nagyon észre lehetett venni, hogy le vannak lassulva az emberek, mind gondolkodásban mind mozgásban. Nekem a matekkal voltak gondok, nem mertem volna pénzt tenni rá, hogy 6x6 az 36.  Fent a csúcson viszont már nem érez az ember fáradtságot, oxigénhiányt, ott a felhőtlen boldogság érzése tölti el.

Le tudnád írni a csúcsraérés pillanatát?

A 9. napon kicsit kevesebb, mint 1 kilométeres távolság és 450 méter szintemelkedés várt ránk, ami így nem tűnik soknak, de abban az állapotban, olyan körülmények között bizony nem volt könnyű teljesíteni, a csoportból csupán 10 fő vállalkozott rá. Az edzettebbek bő két óra alatt értek fel - én is köztük voltam –, akik már jobban kimerültek, azoknak bizony 4 órába is beletelt ez a rövidnek tűnő szakasz. A csúcson? …kimondhatatlan érzés volt! Gyönyörködtem a látványban, fotóztam párat, a szokásokhoz híven imasálat kötöttem fel, majd indultunk is vissza, hogy még világosban leérjünk. Lefele másfél óra alatt leereszkedtünk ugyan, mégis nagyon besötétedett ránk. El lehet képzelni a Himalájában, a sötétben fejlámpával….ekkor már nagyon fáztunk is.

5644m a csúcson - A társakkal a csúcson

Mi volt a legfelemelőbb érzés?

A legfelemelőbb pillanat akkor jött el, amikor visszaértem a táborba. Ekkor egy megmagyarázhatatlan boldogság önti el az embert. A tudat, hogy teljesítettem azt, amire már évek óta vágytam, és amire hónapok óta készültem, leírhatatlanul jó érzéssel töltött el. Ezután megvacsoráztam, ittam egy teát és ekkor hirtelen visszazökken az ember a valóságba, tudatosul benne, hogy még innen le is kell menni. A fizikai megpróbáltatás itt még nem ért véget. Három nap alatt ereszkedtünk le, napról napra fáradtabbak viszont egyre felszabadultabbak voltunk, de az igazi boldogságot akkor éreztem, amikor leszálltam Ferihegyen a repülőről és elmondhattam, ITTHON vagyok!

Már több mint egy hete, hogy hazaérkeztem, de még nem sikerült teljesen feldolgoznom az élményeket.

A családod és a barátaid biztosan aggódtak érted, és most méltón büszkék lehetnek rád. Te magadban hogyan értékeled ezt a teljesítmény?

Igen, talán a 94 éves Váncsodon élő nagymamám aggódott értem a legjobban. Mikor már biztossá vált az utazásom, akkor megosztottam a hírt a hozzám legközelebb álló emberekkel, az édesanyámmal és a Sydney-ben élő testvéremmel, de sokan csak a közösségi oldalon megosztott fotóimból szereztek tudomást az egészről. Nagyon sok gratulációt és elismerést kapok még ma is, boldoggá tesz, hogy ilyen sokan örülnek velem együtt. 

Számomra inkább sport-kihívás volt, örültem, hogy sikerült! Számos sportot kipróbáltam már, úgy érzem mindegyikben jó eredményeket értem el, a hegymászás az, ami most megérintett. Ebben találtam meg az igazi kihívást, ami jellemépítő, nem hétköznapi tevékenység. Testileg, lelkileg egészségesnek kell lennie az embernek, hogy egy ilyet teljesítsen. A négy havi felkészülési idő meghozta az eredményt. Nagyon örülök, hogy ez sikerült, büszke vagyok magamra. Megpróbálom, még felülmúlni ezt a teljesítményt próbálom feszegetni a határaimat, de a biztonsági kereteken belül.

Mit tervezel a jövőben?

Erdélybe sokat járok hegyet mászni, a Fogarasi havasokban – már elmondhatom - igen rutinosan mozgok. Az összes magas csúcson voltam már, ide mindig jó visszamenni, két okból is: közel van és a táj is gyönyörű. Most még úgy érzem, hogy két-három legendás csúcsot szeretnék teljesíteni és persze majd ahogy az erőm és az anyagiak engedik. 2018-ban szeretnék a Mont Blan-ra felmenni, később eljutni Japán szent hegyére, a Fujira.

You have no rights to post comments