Felfüggesztett fogház a bagaméri földomlás ügyében
- Részletek
- Írta: Debreceni Törvényszék
Egy év fogházbüntetésre ítélte – két évre felfüggesztve – a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki munkáltatóként megszegte a munkavédelmi előírásokat, és egy közfoglalkoztatott meghalt, amikor ráomlott a homokfal Bagamérban, 2015 decemberében. A vádlottat a bíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek, és kötelezte csaknem 300 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is.
Jubileumi városnapi programok a Szent István téren – EDDA koncerttel fűszerezve
- Részletek
- Írta: Nagy Sándor
Az idei városnapi események is több napot ölelnek keresztül, amelyeket a kulturális események, vetélkedők, kiállítások, futóverseny ünnepi testületi ülés és városi kitüntetések is színesítenek. Május 20-án immár 20. alkalommal ünnepeltük együtt a város napját a Szent István téren. KÉPGALÉRIA
Egy ember életét vesztette a közlekedési balesetben Püspökladány és Kaba között
- Részletek
- Írta: police.hu
Friss: A helyszínelés és a műszaki mentés 18 óra 5 perckor befejeződött, a forgalom az érintett útszakaszon zavartalanul halad.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2017. május 21-én 14 óra 20 perc körül a 4-es számú főút, a 182-es kilométerszelvénynél. Eddig tisztázatlan körülmények között egy mezőgazdasági vontató és egy motorkerékpáros ütközött össze.
Bihari Értékek turisztikai szakmai délelőtt Berettyóújfaluban
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
A Berettyó Kulturális Központ és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében került megrendezésre a Bihari 7 Próba rendezvénysorozat Bihari Értékek turisztikai szakmai délelőttje 2017. május 20-án, szombaton 10 órától a Makk Kálmán Moziban. KÉPGALÉRIA
Egy elfeledett bihari fazekasközpont: Margitta
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár szeretettel meghívja Önt a Helytörténeti kutatások és kutatóműhelyek programsorozat előadására 2017. május 24-én, szerdán 16:30 órára. Előadó Sándor Mária néprajzos, muzeológus.
Bényi Árpád grafikai kiállítása
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A 2017. május 22-én, hétfőn 17 órakor a Bihari Múzeumban nyíló kiállításon a Berettyóújfaluban eddig még bemutatásra nem került grafikákat láthatja a közönség.
Félpályás útlezárás a 47-es számú főúton - Hat gépjármű ütközött össze Sáránd és Derecske között
- Részletek
- Írta: police.hu
Friss: A helyszínelés és a műszaki mentés 18 óra 45 perckor befejeződött, a forgalom az érintett útszakaszon zavartalanul halad.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. május 18-án 15 óra 40 perc körül hat személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött a 47-es számú főút 16. kilométerszelvényében Sáránd és Derecske között.
Ápolók fája
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2017. május 4-én a Gróf Tisza István Kórház udvarán a „Föld napja” (április 22-e) eseményhez kapcsolódóan a természeti környezet megóvása és szépítése érdekében az Intézet Főnővérei és Vezető asszisztensei, valamint a Magyar Ápolási Egyesület Hajdú-Bihar Megyei Szervezete összefogásával közös fa- és virágültetésre került sor. KÉPGALÉRIA
Berettyóújfalu jobban teljesít – Újabb nagy értékű beruházások városunkban
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
A Területi- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) - a most elbírált - közel 26 milliárd forintnyi fejlesztési összegéből a megyében Berettyóújfalu kapta a legtöbb támogatást, pontosan 2 milliárd 800 millió 106 ezer 127 forintot. Az elnyert forrás felhasználásáról, városunkat érintő beruházásokról, fejlesztésekről Muraközi István, városunk polgármestere nyilatkozott lapunknak.
Bíróságtörténeti kötetek láttak ismét napvilágot
- Részletek
- Írta: Debreceni Törvényszék
A Debreceni Ítélőtábla és a Debreceni Törvényszék közös könyvbemutatót tartott 2017. május 15-én a Berettyóújfalui Járásbíróságon.