Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés Berettyóújfaluban a református templomban tartott ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, melyen Szabóné Nagy Andrea református lelkipásztor igehirdetését hallhattuk. Ezt követően a rendezvény - a kedvezőtlen időjárás miatt - a Járási Hivatal Fráter László termében folytatódott. KÉPGALÉRIA
Himnuszunk eléneklésével vette kezdetét az 1956-os emlékműsor, a zenei aláfestésről az Ifjúsági Fúvószenekar gondoskodott, melyet Hegedűs Imre vezényelt.
„Itt nem voltak altábornagyok, itt nem volt stratégia és taktika, itt csak halálba menő tizenegy-húszévesek gyerekek voltak, lányok is, akik betelvén egy istentelenség szörnyű ürességével, a jelszavak csatornalevesével, a hazugság emészthetetlen maszlagával, és nekimentek felborítani a hegyet, megfordítani a történelmet, eszméletlen céltudatossággal élni vagy meghalni. És felborították a hegyet, és megfordították a történelmet, és győztesen élve maradtak. Élve maradtak elsősorban azok, akiknek a testük meghalt, mert örökké élnek az örökkévalóban és a nemzet szívében, és élve maradnak a többiek, akik talán csak most eszmélnek ájult boldogságban a kitárult messzeség, a testi és lelki szabadság, a végtelenség szemléletében”. Fekete István gondolataival köszöntötte a megjelenteket Kiss Tamás, az ünnepség konferálója.
Ezt követően Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere mondott ünnepi beszédet, melyet teljes terjedelmében megosztunk Önökkel:
„Magyar testvéreim, hazafiak! Hazánk hű polgárai! Őrizzétek meg a forradalom vívmányait, minden erővel biztosítsátok a rendet, állítsátok helyre a nyugalmat! Ne folyjon testvérvér hazánkban! Vegyétek elejét minden rendzavarásnak, minden rendelkezésre álló erővel biztosítsátok az élet- és vagyonbiztonságot. Magyar testvéreim, munkások, parasztok! Sorsdöntő elhatározásunkban álljatok a nemzeti kormány mellé!”
Tisztelt ünneplő és emlékező berettyóújfalui polgárok!
Október 23-a demokrácia, az önrendelkezés, a megvalósult népképviselet ünnepnapja.1956 pedig a szabadság szinonimája. A szabad gondolaté, a szabad elhatározásé, a szabad tetteké. A szabad elhatározás emblematikus alakja pedig Nagy Imre miniszterelnök, aki végül életével fizetett azért, amit gondolt, amit mondott, és amit tett. A forradalom általa is említett vívmányai a megtorlás idején sem váltak semmissé, hanem meghúzódva, folyamatosan érlelődve, 1989-ben törtek a felszínre. Békés, de határozott átmenetet jelentve két rendszer, két világrend között. Nem folyt vér és helyreállt a nyugalom. Ahogy ennek reményét Nagy Imre is kifejezte 1956. október 30-án, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a szovjet csapatok Magyarországra jönnek.
Hogy sokadszor is beleavatkozzanak egy nemzet önrendelkezésébe, és az őket kiszolgáló bábjaikat ültessék vissza a kormányrúd mellé. Régi módszer, nem először alkalmazták, és sajnos nem is utoljára.
A kádári gulyáskommunizmus iránti nosztalgia például ma valódi reneszánszát éli. A „bölcs, igazságos vezér” útja pedig vérfoltos kockaköveken vezetett a hatalomig.
Legitimitását mi sem jellemzi jobban, hogy ’56 november 3-án Moszkvában nevezték ki kormányfőnek, úgynevezett kormánya viszont még másnap is csak 3 főből állt. Az népi demokráciának hívott kurzus pedig arra is felhatalmazást adott, hogy egy elnöki Tanácsi határozattal módosítsák az alkotmányt, és felhatalmazást adjanak arra, hogy az kormány a saját tagjai közül nevezze ki az államigazgatás vagy a különböző hatóságok vezetőit. Érdemes végiglapozni a következő hónapok hivatalos közlönyeit. Ha pedig összefüggések és következetesség helyett zűrzavart találunk a lapokon, az nem a véletlen műve. Ez történik, amikor az ember nem követi – az egyébként maga által is megalkotott és elfogadott – szabályokat, hanem megpróbál futni előlük, lavírozni közöttük. Ez történik, amikor hiányzik a rend.
1989. október 23-án megtörtént, amire sok ’56-os forradalmár, szabadságharcos, szorgalmasan és hittel dolgozó magyar ember vágyott. Megnyílt a gondolat, a szólás, a véleménynyilvánítás szabadsága. A valódi választás lehetősége. Mindez pedig itthon, magunk között, remélve, hogy most már senki sem akar helyettünk gondolkodni, választani és cselekedni. Szinte magyar sajátosság, hogy forradalmaink szabadságharccá nőtték ki magukat. E nélkül ugyanis értelmezhetetlen lett volna a változás. A forradalom mindig valami belső aránytalanság, feszültség szülötte, a szabadságharcot azonban külső betolakodó ellen kell megvívni. Míg a nagy francia forradalom vagy az angol polgári forradalom mindvégig belügy maradt, addig 1848. március 15-ét és 1956. október 23-át nem lehetett országhatárokon belül hagyni. Hisz a belső aránytalanság, feszültség kívülről fakadt. Ezek a próbatételek azonban kellettek ahhoz, hogy ma demokráciában élhessünk. Még ha vannak kívül is és belül is, akik ezt cáfolják. Hol erősebb hanggal, hol rendzavarással, uszítással, hangulatkeltéssel. Ezzel azonban épp saját magukkal kerülnek ellentmondásba. Hisz ha nem lenne demokrácia, akkor mindezt nem tehetnék meg büntetlenül. Szabad a szó, szabad a tett, viszontkölcsönösen jogos elvárás a rend. A józan többség pedig mindig a rendet választja. Ezt választotta 1849 után és ezt választotta 1956. november 4. után is.
Tisztelt Berettyóújfaluiak!
Történelmi szabadságküzdelmeink országra és világra szólóak. A példa azonban adott, bármekkora közösség is néz szembe feloldandó feszültséggel, helyreállítandó arányokkal. A példát kell követünk, és akkor méltók leszünk. 1956 hősei nem azt várják tőlünk, hogy kívülről fújjuk az események részleteit. Nem is azt, hogy név szerint ismerjük valamennyiüket. Egy valamit azonban joggal várnak: Azt, hogy hűek legyünk elveikhez, az általuk képviselt értékekhez, és továbbvigyük azt a hitet, és egységet, amellyel a magyar nép jövőjéért áldozták életüket! A történelem már sokszor bebizonyította, hogy a magyar nép különleges erővel és hittel bír, amely ha kell, lerombolja a falakat, megállítja az elnyomókat. 61 évvel ezelőtt is vér folyt Magyarországon. Diákok, pedagógusok, mérnökök, családapák, katonák, gyári munkások vére. Az életüket áldozták a szabadságnak, nekünk, a jövőnek! A szabadságvágy elnyomta a félelmet, az igazságérzet elapasztotta a könnyeket. A magyar emberek az egész világnak mutatták meg, hogy a szív, az összetartozás és a haza mire is képes. Egy résztvevő a következőképpen emlékezett vissza:
„Olyan feledhetetlen összetartozás- és együvé tartozás-érzése volt az embernek, hogy ez a mindig széthúzó magyarság végre egységes tudott lenni. Minden ember a testvérének érezte a másikat. Amikor sorba álltunk akár kenyérért akár vízért, vagy valami élelmiszerért, egymást előre engedő előzékenységgel fordultak egymáshoz az emberek. Valami csodálatos, katartikus érzés volt az emberekben. Mintha valami ezeréves átoktól vagy bűntől szabadultunk volna meg. Dávid legyőzte Góliátot.”
Ő egy volt azok között a magyarok között, akik ott voltak a forradalmi eseményekben, akik személyesen is megélték a történelmet. Sokféleképpen emlékezhetett volna vissza, azonban neki a legfontosabb: a magyar nép egységessége volt. Miközben életéért, hazájáért és szabadságáért küzdött, maga is felismerte, hogy mitől tudott igazán erős lenni a magyar nemzet azokban a pillanatokban. És így folytatta:
„Igazi, belső felszabadultság érzése volt az a határtalan türelem és szeretet, amely az embereknek egymáshoz való kapcsolatában is kifejezésre jutott. Sajnálom az utánam jövő generációt, hogy ezt az érzést nem élték át. Mert ilyen nagyon ritkán adódik egy nemzet életében. Világtörténelmi jelentőségű esemény volt ez. Bele kell borzongani.”
1956 hősei, az ifjak és idősek felismerték az összefogás és a magyar szív erejét. Nem kérdeztek, nem kérkedtek, nem akartak mást, csak egy független, szabad magyar hazát. Kulcsszavaik pedig ma is fülünkben csengenek: egységesség, testvériesség és szeretet! Mindez összekötötte a fővárossal a vidéket, a diákot a munkásemberrel, a nemzetőr honvédet az értelmiségivel, a pesti srácokat a megbélyegzett polgárokkal!
Erről tanúskodott a teherautókon szállított élelemosztás, az állandó véradás, a kilőtt kirakatok mögött ki nem rabolt bolt, vagy az érintetlen becsületkassza! De tovább sorolhatnám azokat a tényeket, amelyek jellemezték a mi magyar októberünket! E hónap végén az az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt. Október a történelmi sorsfordulók hónapja. Mint minden évben, most is gyertyát gyújtottunk 6-án az aradi vértanúkra emlékezve. 17-én ismét megálltunk egy pillanatra, hogy felidézzük Oláh Zsigmond mártír lelkipásztor alakját, rajta keresztül pedig a II. világháborúban áldozatul esett honfitársainkét. Ma pedig arra a 61 évvel ezelőtti dicsőséges 12 napra emlékezünk, mely nemzetté kovácsolódásunk és magyarságtudatunk fontos bástyája. Ha fáj is néha az emlékezés, erőt ad. A múlt olykor véres, azonban hittel tölt el! 61 évvel ezelőtt végül győzött a nagyobb, a kegyetlen, a hatalmasabb. De soha nem tudja tőlünk elvenni azt, hogy a magyar magyar, a nemzet nemzet, a haza haza maradt!
Az 56-os forradalmárok valójában Magyarország jövőjéért harcoltak, a maguk jövőjét, és a mi jelenünket építették. Ezért válhattak nemcsak a magyarok, de az egész világ szemében is hősökké. A magyarság történelme során mindig elérkezik az a pillanat, amikor új, mélyebb összefüggésben jelennek meg a múlt eseményei. A hősök útján, a magyar nép tehetségéből és hitéből fakadóan mindig eljutottunk oda, ahonnan a múlt minden lépése értelmet nyert, és ahonnan a folytatást is megláthattuk. Halljuk hát meg a hősök szavait! Tiszteljük meg őket azzal, hogy megfogadjuk üzenetüket: egységesség, testvériesség, szeretet!
Bízom benne, hogy itt, szűkebb környezetünkben is egyszer mindenki meghallja ezeket a szavakat. Rádöbben, hogy Bihar és Berettyóújfalu attól erős, és attól áll stabil lábakon, hogy a jövő építéséért nap, mint nap közösen dolgozunk. Mindig lesznek, akik önös céljaik érdekében megpróbálnak árnyékot vetíteni sok ember munkájára, mindennapos áldozatvállalására és éket verni közénk. Az ilyen szavakra csak egyféleképpen lehet válaszolni: a jövő építésével, a mindannyiunk javát szolgáló tettekkel.
„Legyen munka, rend, béke!”
Ez a mondat olvasható a mi emlékművünkön. Mert ez méltó azokhoz a berettyóújfalui hősökhöz, akik – akár emlékezetük, akár személyes jelenlétük által – mindig magasban tartják mutatóujjukat. Értjük, és köszönjük! A munkában igyekszünk helytállni. A béke – hála az elődöknek – ma már adott. De hogy ez evidencia maradhasson, ahhoz kölcsönösen, a béke eszközével kell megvitatni közös dolgainkat.
El kell fogadnunk az írott és íratlan szabályok által kötött, mindannyiunk számára kötelező rendet. Az élet szépségét a színek sok-sok árnyalata adja. Van azonban, ami fekete, és van, ami fehér. Időnként hozunk sorsdöntő elhatározásokat. Ha bízunk egymásban és hiszünk a közös jövőben, akkor egymásnak segítünk kiállni ’56 próbáját. Ne éljünk vissza a szabadsággal, amit örököltünk, becsüljük meg és tartsuk meg eredeti, tiszta formájában. Ne szorítsunk hurkot köré, de ne is lazítsuk fel.
Böjte Csaba atyát idézve:
„Vannak, akik szerint mindenféle keret, kötöttség, szabály elvetendő, én viszont úgy gondolom, hogy a hordónak az abroncs hasznos, mert a benne forrongó bort nem engedi szétfolyni, hogy hasznavehetetlen pocsolya váljon belőle.”
Attól, hogy szabályok között élünk, hogy következetesek és kiszámíthatóak vagyunk, még lehetünk szabadok, még élhetünk demokráciában, és maradhatunk függetlenek.
Ezért most azzal fejezem be, amivel Nagy Imre a fent idézett kiáltványát:
Éljen a szabad, demokratikus, független Magyarország!
Polgármester úr beszéde után: a „Főhajtva állunk színetek előtt” című ünnepi műsort Bakota Árpád, Dánielffy Zsolt és Papp István színművészek adták elő.
A megemlékezés az ’56-os emlékműnél koszorúzással ért végett, ahol a 1956-os forradalom és szabadságharc berettyóújfalui résztvevői, Berettyóújfalu Város Önkormányzata, a Berettyóújfalui Járási Hivatal, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum, a történelmi egyházak, a rendvédelmi szervek, a pártok, az intézmények, valamit a civil szervezetek képviselői, városunk polgárai helyezték el a megemlékezés koszorúit, virágait.
November 4-én, a forradalom és szabadságharc leverésének emléknapján, az áldozatok gyásznapján, 16 órától a Nadányi Zoltán Művelődési Házban Dupka György Gulág-kutató előadására invitálnak mindenkit a szervezők, melyet követően népligeti kopjafánál gyertyagyújtással emlékezünk az áldozatokra.
