Esély otthon – „A fiatalok helyben maradásának ösztönzése Berettyóújfaluban”
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében 200 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatás segítségével valósult meg. Fő célja volt a helyi fiatalság motiválása a helyi élet-és munkalehetőségek kihasználására, valamint helybeli egzisztencia kiépítésére és családalapítására. A helyi fiatalság lakhatási viszonyainak javítása és ezáltal versenyképesebbé tétele.
Bill Gates: Jövőre visszatér az élet a megszokott kerékvágásba
- Részletek
- Írta: MTI
Bill Gates szerint a koronavírus elleni vakcinák már az idén egyre több fejlődő országban is tömegesen hozzáférhetővé válnak, és jövőre az egész világon visszatér az élet a teljesen normális kerékvágásba.
A mai naptól új helyen található Berettyóújfaluban a mintavételi pont
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2021. április 26-tól a koronavírus mintavételi pont új helyszínen, a városközpontban lévő Rendezvényházban, a buszmegálló felőli külön bejáraton közelíthető meg. A mintavétel – amely kizárólag a háziorvos kérelme alapján történik – továbbra is hétfőtől szombatig, 8-tól 16 óráig zajlik.
Az újraindítás lépései 4 millió beoltottnál
- Részletek
- Írta: kormany.hu
A magyar oltási program európai összehasonlításban is kiemelkedően eredményes. Ez lehetővé teszi, hogy újabb lépéseket tegyünk a mindennapi élet és a gazdaság újraindítása érdekében. Amikor a beoltottak száma eléri a 4 milliót, új intézkedések lépnek életbe. Ezen intézkedések jelentős része védettséghez (védettségi igazolványhoz) kötött.
A védettségi igazolvány használatáról a magyar emberek döntöttek az újraindításról szóló online konzultáció során. A konzultációt kitöltők 65 százaléka támogatta azt, hogy a védettek felmentést kapjanak egyes korlátozások alól. Fotó: MTI
A HBKIK gyűjtést szervez az Igazgyöngy Alapítvány részére
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Kamaránk társadalmi felelősségvállalási küldetése keretében gyűjtést szervez az Igazgyöngy Alapítvány részére (https://igazgyongyalapitvany.hu/). Az Igazgyöngy Alapítvány 1999 óta dolgozik az esélyegyenlőségért, társadalmi integrációért, a gyerekszegénység, és az átörökített mélyszegénység felszámolásáért a berettyóújfalui kistérségben. A jelenlegi generációval együtt dolgoznak azért, hogy a következő generációnak már ne kelljen ugyanezekkel a problémákkal szembesülnie.
Most szombaton nyithatnak a teraszok, jövő hétvégén pedig újabb enyhítések jöhetnek
- Részletek
- Írta: MTI
Megvan a 3,5 millió beoltott, így a teraszok szombat reggeltől kinyithatnak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. (Fotó: Bögre Kávézó)
Terasz nyitás előtti körkép Berettyóújfaluban
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
A mai kormányinfo szerint 2021. április 24-én, szombaton nagy valószínűséggel megnyithatnak az éttermek, kávézók teraszai, amit nagyon vártak már mind a vendéglátósok, mind a vendégek egyaránt. Ennek kapcsán kerestünk meg Berettyóújfaluban néhány érintett szolgáltatót, hogy mondják el nekünk hogyan vészelték át az elmúlt hónapokat, készülnek-e a teraszaik megnyitására, illetve milyen álláspontot képviselnek az oltással kapcsolatban.
Segítség, ez már a változó kor?
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Sok nő életét megkeseríti a menopauzát megelőző átmeneti időszak, ami akár tíz évig is tarthat és számos, különböző típusú és súlyosságú tünettel járhat. Ezen átalakulás a nők jelentős részénél jár az életminőség romlásával, de sajnos a mai napig sokszor szembesülnek azzal, hogy kezelőorvosuk a leleteik és a tüneteik alapján nem ismeri fel, vagy veszi komolyan a panaszokat. Ezen tünetek felismerésében és a kezelési lehetőségek közül a megfelelő kiválasztásában nyújt segítséget ez az összefoglaló, melyet Dr. Kelemen Csaba szülész-nőgyógyász, endokrinológus főorvos gyűjtött össze részünkre.
Föld napja 2021 - április 22.
- Részletek
- Írta: fna.hu
Egy nap a holnapért, a klímáért! Létünk alapja az élővilág változatosságának megőrzése – erre figyelmeztet a 31. magyar és az 51. világméretű Föld napja, melynek kiemelt témája maradt a biológiai sokféleség megőrzése is. Az emberiség túlterjeszkedése agyonnyomja a vadvilágot, túlfogyasztunk és túlterjeszkedünk, ezt jelzi évről évre a WWF Élő bolygó jelentése. Az emberiség beavatkozása a természet évezredes egyensúlyába veszélyezteti a vadonélők, köztük a beporzó rovarok, növények létét. A biológiai sokféleség csökkenésének 60%-áért étrendünk, pontosabban az állatok takarmánya felel. Sebezhetőségünkre figyelmeztetett a koronavírussal a természet - az idei lesz az első digitális, önszerveződő, közösségépítő Föld napja! Tegyünk végre, kezdjük ma!
Szombaton nyithatnak a teraszok, 23 órakor kezdődik a kijárási tilalom
- Részletek
- Írta: portfolio.hu
A 3,5 millió beoltott elérésével, várhatóan szombattól nyitva lehetnek a vendéglátóhelyek teraszai, a kijárási tilalom kezdő időpontja pedig 22 óráról 23 órára módosul - jelentette be Gulyás Gergely miniszter a mai Kormányinfón.