A XXIII. Bihari Számadó Napok nyitómomentumaként emléktáblát avattunk a berettyóújfalui iparosok és kereskedők hősi halottainak tiszteletére a Kálvin téren. Szőke Richárd Rajmond, a Bihari Múzeum történész-segédmuzeológusa Bagdi László történész írását olvasta fel, majd az emléktábla leleplezése illetve az emlékező közösség koszorúzása következett. KÉPGALÉRIA
"Nem túlzás kijelenti, városunk történetében egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk. A felavatásra kerülő emléktábla nem csupán adósságtörlesztés, hanem egyben kultuszteremtés is egy olyan társadalmi csoport előtt, akiknek évszázadokon keresztül egészen napjainkig mind Magyarország, mind pedig szűkebb értelemben vett otthonunk, Bihar és Berettyóújfalu is nagyon sokat köszönhet. Egy olyan társadalmi csoport előtt tisztelgünk ma, kiknek létezéséről, múltbeli érdemeiről, társadalomhoz való hozzájárulásukról inkább keveset, mint többet tudunk. Pedig ha az iparosok és kereskedők - merthogy róluk van szó - csakis legnagyobb érdemeit lennénk hajlandóak felsorolni, akkor is nyugodt szívvel jelenthetnénk ki, hogy minden egyes korszakban maradandó alkotást tettek le a magyar társadalom asztalára.
A dualizmus időszakában nem épülhetett volna fel a modern magyar állam, ha a társadalmi rétegek között zajló konfliktusokban nincs a kereskedők és iparosok megbízható középrétege, akikre a mindenkori kormány politikai hovatartozástól függetlenül mindig számíthatott.
1920 után, a Trianoni katasztrófával az ország háta mögött, amikor az iparosok létszáma egyik napról a másikra feleződött meg, az anyaországban maradtak hazánk gazdasági motorjaként lettek kulcsszereplői az ország talpra állásának, és ha volt olyan hely, ahol ez a jelenség kiváltképp érvényesült, az pontosan csonka-Bihar.
1945 után, az államosítások időszakában tragikusan hirtelen vesztették el üzleteiket, vették el minden tulajdonukat, s ebből az időszakból maradt fenn a hírhedt kifejezés, ami az iparosok és kereskedők családjaiban talán még ma is hátborzongatóan cseng: || „hivatalából törölve”. Sok más történelmi traumához hasonlóan azonban ez a bizonyos társadalmi kör ekkor sem tört meg, alázatból és józanságból példát mutatva, mesterségükhöz és hazájukhoz hűen folytatták hivatásukat, így hozzájárulva ahhoz, hogy az ország továbbra is működőképes maradjon.
A rendszerváltozás után pedig, egészen napjainkig, az ő tevékenységük a multinacionális tőke korában is nem pusztán az egyik húzóereje tudott maradni az ország gazdaságának, de puszta jelenlétük és működésük, a 21. század kihívásaira reagálva, a globalizmus jelenségével szemben egyúttal identitás és értékmegőrzést is jelent.
Van tehát mire büszkének lennünk, mégis, a történelmi emlékezetünkben ez a réteg sohasem volt előtérben. Ismerve a magyar mentalitást, ezen túlzottan nem csodálkozunk: önmagunkat nem rosszá téve kimondhatjuk, a magyar néplélek általában hajlamos az ingaóra két szélében gondolkodni, és ez a nemzeti emlékezetünkben is tükröt tart elénk, hiszen itt is inkább a társadalom alsó és felső rétege az amiről érdemi ismeretink vannak. Egy történelemből átlagosan tájékozott ember is nagyjából ismeri a parasztság évszázados megpróbáltatásait, tisztában van a munkásság hosszú-hosszú küzdelmeivel, előttünk van az arisztokrácia hullámvasútként alakuló XX. századi világa, de az a bizonyos középréteg, a társadalmi derékhad, akik évszázados nyugodt erőként szépen csendben a dolgukat végezve vitték előbbre a hazát: ők azok, akikről ehhez képest nem tudunk túl sokat.
Elsőre talán kissé furcsa ellentmondásnak tűnhet, hogy pontosan az a kör merült többé-kevésbé a néplélek feledésébe, akikre mindenkori működésük alatt akaratlanul is középpontba kerülve mindig, mindenki emlékezett. Merthogy, az említett érdemeiken túl, létezésük kétségkívül egyik legnagyobb hozzájárulása a társadalom mindenkori összetartó ereje: üzleteik, műhelyeik a lakosság számára találkozási pontként, az információáramlás talapzataként szolgálva, a helyi társadalmi élet örökzöld vérkeringését jelentették.
Példának okáért ki ne ismerte volna a dualista-kori Berettyóújfaluban Hercz Farkas hús-és hentesáru kereskedőt? Ki ne tudta volna hol találja a Friedmann testvérek sör-és bor kereskedését? Mint ahogy valószínű nem sokan voltak a korabeli Berettyóújfaluban, akiknek Papp Tamás kőművesmester ne dicsekedett volna el büszkén a ténnyel, miszerint a múzeumnak és könyvtárnak jelenleg otthont adó egykori községháza épülete az ő vezetése alatt épült fel. Nemigen akadt olyan állattenyésztéssel foglalkozó gazda, aki ne fordult volna meg Braun Adolf terménykereskedésében, mint ahogy kevés helybeli lakos volt, aki Konrádék vasboltjában járva ne töltött volna el időt egy-egy ott talált ismerősével való beszélgetésre.
Érdemeik tehát időtállóan simultak bele a társadalom szövetébe, erényeik felsorolása azonban nem állhat meg a gazdaság és lakosság körében elvégzett szerepüknél: amikor eljött az első világégés ideje, hazaszeretetből jelesre vizsgázva indultak harcba Magyarországért. Egy Berettyóújfalui kisiparos és kereskedő is éppúgy megjárta Szerbiát, Galíciát vagy az Isonzó völgyét, mint az ország bármely részéről besorozott kollégája. Az I. világháború az ország számára addig soha meg nem tapasztalt emberveszteséget hozott, a drámai helyzetet településünk helyzete is jól példázza: Berettyóújfaluból a háború négy éve alatt több mint 400 embert soroztak be, a bevonultak közül pedig csaknem kétszázan többé nem tértek vissza. Az áldozatok között találjuk azt a harminckét kereskedőt és iparosmestert, akik a hazájukért életüket áldozva többé már nem térhettek vissza szeretett mesterségükhöz. A ma felavatásra kerülő emléktábla büszkén hirdeti ezeknek az embereknek a nevét, akik hétköznapi hősökként, életük utolsó napjaiban nem a műhelyeikben vagy a kereskedéseikben, hanem a harctéren mutattak példát alázatból és kötelességtudatból.
Biztos pont a gazdaságban, nyugodt erő egy társadalomban. Címszavakkal talán így a legegyszerűbb jellemezni azt a kört, akikről ma az emlékezés szól. Éppen ezért üdvözlendő minden olyan kezdeményezés, amely ezzel a társadalmi csoporttal kapcsolatban közelebb hozza a nagyérdemű számára mindazt, amit csupa nagybetűvel úgy hívunk: ÉRTÉK."
