artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a műszaki és informatikai állami képzések a legnépszerűbbek, ám a számok mást mutatnak.

2016. június 17-én a Nadányi Zoltán Művelődési Ház színháztermében tartotta évzáró ünnepségét az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola, ahol a székhely intézményben tanuló diákok és óvodások egész éves munkájuk gyümölcseként vehették át az évértékelőket és jutalmaikat.

A Fővárosi Nagycirkusz jóvoltából idén nem csak dicséret jár a kitűnő bizonyítvány mellé, hanem ajándék cirkuszjegy is, amit az állami intézményfenntartó segítségével a napokban kapnak meg az érintett diákok.

2016. június 10-én átadásra kerültek a Berettyóújfalui Tankerület fenntartásában lévő intézményekben meghirdetett igazgatóhelyettesi és tagintézmény-vezetői és intézményegység vezető-helyettesi kinevezések. Az átadás során ismertetésre kerültek a benyújtott pályázatok eredményei.

A Nadányi Zoltán Művelődési Központ Színházterme adott otthont 2016. június 8-án délelőtt annak az ünnepi rendezvénynek, melyen azokat a tanulókat részesítették elismerésben, akik térségi, megyei, vagy országos szinten értek el kiemelkedő eredményeket.

2016. május 20-án 17. alkalommal került megrendezésre a 2. osztályos tanulók komplex versenye, magyar, környezetismeret és matematika tantárgyakból. Az esemény a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola alapítványa, a Zsákai Általános Iskoláért Alapítvány, Zsáka Nagyközségi Önkormányzat és a KLIK Berettyóújfalui Tankerület együttműködésével jött létre.

Sokszínűnek nevezhető a német középszintű írásbeli első feladatsora. A névelőhasználat mellett a többes szám és az igeidő van a nyelvhelyesség írásbeli fókuszában. Két feladat is kitér a sütésre és az étkezési szokásokra, illetve szó esik egy diák külföldi tanulmányairól is. Gyakorlatias feladatokat kaptak a diákok a szövegalkotási részben, a szokásoknak megfelelően érvelhetnek is, ráadásul van választási lehetőségük.

Három nyelvhelyességi feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak, melyhez kis segítséget is adtak a feladatok. Az íráskészség feladatlapon két feladatot kellett megoldani a diákoknak, mindkettő egy hosszabb írás, erre összesen egy órájuk volt.

Nem tűnik könnyűnek a szerdai történelem érettségi, de rengeteg forrásból dolgozhatnak a diákok.

A feladatok összképe alapján váratlan kihívással nem találkoztak a diákok az első matematika feladatsornál, de idén akadnak nem egyértelmű feladatok. Közepesen nehézre értékelte az Eduline által megkérdezett szakértő az idei matekérettségi feladatsorának második részét.

Május 2-án startolt a 2016-os érettségi időszak, az portál folyamatosan frissülő cikkében az összes, érettségivel kapcsolatos hírt, feladatsort és megoldást megtaláljátok, amelyek a mi weboldalunkról is elérhetők.

Moravcsik Gyula: A papíruszok világából című könyvének egy részét kell értelmezniük a diákoknak a magyarérettségi első részében. A magyar érettségi második része a szövegalkotás, ahol három feladat közül kellett választani. Érvelésnél Csoóri Sándor Nomád naplójából kaptak egy szövegrészletet a diákok. A művek értelmezésénél Tamási Áron Szerencsés Gyurka című novellája várt rájuk. Az összehasonlító elemzés: Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez és Illyés Gyula Bartók című alkotása.

Szabó Dóra Szilvia, a Berettyóújfalui Arany János Gimnázium 13.A osztályos tanulója első helyezést ért a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, az angol tanszék által szervezett középiskolai tanulmányi versenyen. - Balog Edit Otilia munkaközösség-vezető beszámolója

A Magyar Hospice Alapítvány, a Nárcisz Alapítvány és a Debreceni Tankerület által immár 8. éve életre hívott Nárcisz futófesztiválhoz a Berettyóújfalui Tankerület idén is csatlakozott. 2016. április 7-én a város általános iskolás diákjai futottak a BUSE pályán, felhívva ezzel a figyelmet az emberi méltóság fontosságára.

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal illetékességi területén működő általános iskolák felvételi körzetei és az általános iskola 1. évfolyamára történő beiratkozás időpontjai az alábbiakban olvashatók.

A Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde szeretettel várja az alábbi időpontokban a leendő bölcsődéseket és óvodásokat szüleikkel együtt a „Bölcsődekóstolgató” és „Óvodanyitogató” keretében megrendezett nyílt napokra.

Remekeltek a Diószegi Kis István Református Általános Iskola 3-4. osztályos diákjai Debrecenben, a Hunyadi János Általános Iskolában megrendezett, "A Hunyadiak interaktív játékos feladatokban" elnevezésű, megyei műveltségi vetélkedőben.

Fotó: Tóth László -

Farsangoltak a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. - Teberánné Körtvélyesi Éva pedagógus beszámolója

A Vodafone Digitális Iskola Program keretében szerdán 16 Vodafone Tab Speed LTE táblagépet vehettek át a Hajdú-Bihar megyei Hencidán a Fekete Borbála Általános Iskola Csere-Erdő Tagiskolájának diákjai.

Most szó szerint a falra másztak a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Bihari Alapfokú Művészeti Iskola diákjai, akik 2016. január 28-án ünnepélyes átadó keretén belül próbálhatták ki az iskola mászófalát.