artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Gróf Tisza István Kórház Szülészeti Osztálya hosszú évek óta hagyományosan alkalmazza a betegellátás során a családbarát elveket. Ezeknek az elveknek a bevezetése döntően szemléletbeli változtatást jelentett. Melyek is voltak ezek?

2014 óta február 19-én ünnepeljük a Magyar Ápolók Napját. 2017. évben Kossuth Zsuzsanna tiszteletére a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban is emléktáblát helyeztek el az Orvos-Nővérszálló Oktatótermének előterében, melyet minden évben megkoszorúznak.

Az EFOP-2.2.19-17-2017-00098 azonosítószámú projekt megvalósításával, több mint 285 millió forint támogatás felhasználásával a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház járóbeteg szakellátó részlegének fejlesztése valósult meg, a meglévő 15-30 éves, elavult, korszerűtlen eszközök cseréjével, illetve több járóbeteg szakrendelés esetén új orvostechnikai eszközök beszerzésével. A projekt megvalósításával 21 járóbeteg szakrendelés eszközparkja újult meg, összesen 86 darab új eszköz beszerzésével. Az elnyert támogatás összege 285 447 236 Ft. A projekt megvalósítási ideje: 2018. 01. 01. - 2019. 02. 28.

A Magyar Országgyűlés, a Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezését követően 2014-ben február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóját a Magyar Ápolók Napjának nyilvánította. Hagyományosan e napon tüntetik ki a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó szakdolgozókat.

2018 őszén új helyre költözött kórházunkban a nőgyógyászati szakrendelés. Egy régi terv vált azzal valóra, hogy a terhesambulancia melletti rendelőben folytathatjuk tovább a nőgyógyászati járóbeteg rendelést. A költözéssel párhuzamosan jelentős eszközfejlesztések is történtek, köszönhetően a sikerrel lezárult EFOP-2.2.19-17-2017-00098, A Gróf Tisza István Kórház járóbeteg szakellátó szolgáltatásainak fejlesztése című pályázatnak.

Az influenzaszerű megbetegedések növekedése miatt a Gróf Tisza István Kórházban 2019. 01.22-től LÁTOGATÁSI TILALMAT rendeltek el a Központi Anaesthesiológiai és Intenzív betegellátó -, a Szülészet- és nőgyógyászati-, illetve a Gyermek osztályon. 

A Gróf Tisza István Kórház 2019. február 9-én, 18 órai kezdettel tartja 13. Jótékonysági Bálját Berettyóújfaluban, a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban.

Az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai a Református Szeretetszolgálattal összefogva gyűjtés szerveztek a Gróf Tisza István Kórház dolgozói körében.

Az EFOP-2.2.19-17-2017-00098 A Gróf Tisza István Kórház járóbeteg szakellátó szolgáltatásainak fejlesztése című projektnek köszönhetően új ultrahang készülékek, CTG, EKG, teheléses EKG, vérvételi centrifuga, véna scanner  és sterilizáló eszköz érkezett a mai napon az intézethez. 

A Gróf Tisza István Kórház 90. születésnapja alkalmából jubileumi rendezvényekre került sor 2018. október 26-án. Első programként tudományos ülést tartottak a kórház Dr. Böszörményi Nagy Géza termében, ahol átadásra került a Dr. Makó István emlékérem, melyet idén Dr. Kóti Csaba főorvosnak ítéltek oda. Az ünnepség folytatásaként szakmai előadásokat hallhatunk, majd 18 órától ünnepi gála vette kezdetét a Nadányi Zoltán Művelődési Házban. KÉPGALÉRIA

2018. szeptember 24-27-ig negyedik alkalommal került megrendezésre a „Nyitnikék” szakdolgozói rendezvénysorozat, melynek keretén belül a hétfői naptól szerdáig a „Flow…. a szakmán túl” kiállítást tekinthették meg az érdeklődők, csütörtökön pedig a „Speciális munkafolyamatok a betegellátás során” - címmel tudományos ülés zajlott. (Képgalériák: Kiállítás, előadások.)

Dr. Papp Anikó, a Gróf Tisza István Kórház belgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar kiváló oktatója kitüntetésben részesült. 

A Gróf Tisza István Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya idén ünnepli alapításának 85. évfordulóját, ebből az alkalomból családias hangulatú születésnapi ünnepség részesei lehettünk 2018. szeptember 7-én az intézmény Dr. Böszörményi Nagy Géza termében. KÉPGALÉRIA

Mint arról korábbi cikkünkben már hírt adtunk, néhány hónappal ezelőtt önkéntes program indult a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban, melynek apropóján megkerestük a projekt szakmai vezetőjét Papp Ivettet, és a programban résztvevő önkénteseket, osszák meg velünk eddigi tapasztalataikat.

A Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban a sokéves hagyománynak megfelelően 2018. július 3-án, Semmelweis Ignác emlékére megtartott rendezvényen került sor az orvosi előléptetésekre, a kiváló dolgozói kitüntetések, igazgatói dicséretek, elismerések átadására. KÉPGALÉRIA

A Széchenyi 2020 program keretében a Gróf Tisza István Kórház Egészségfejlesztési Irodát hoz létre 89,98 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével.

A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán 2018. május 16-án nőgyógyászati ébredőszobát avattak, melynek előnyeiről Dr. Osváth Péter osztályvezető főorvos tájékoztatta lapunkat.

A kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán életmentő inkubátort helyeztek el, melynek kapcsán Dr. Osváth Péter, osztályvezető főorvos nyilatkozott a sajtó képviselői számára.

A díjat a Magyar Diabetes Társaság Vezetősége ítélte oda a páciens-oktatás terén végzett kiemelkedő szakmai munkájának elismeréseként.

Egerben, a Magyar Kórházszövetség XXX. kongresszusán 2018. április 25-én adták át a "Három királyfi, három királylány" mozgalom és a Kórházszövetség közös díját, a "Családbarát osztály" kitüntetéseket.