artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A TOP-1.4.1-19-HB1-2019-00004 azonosítószámú „Bölcsődei férőhelybővítés Berettyóújfaluban” című projekt ünnepélyes átadására 2022. január 19-én került sor, melyen részt vett Kovácsné Bárány Ildikó a bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Vitányi István, országgyűlési képviselő és Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere. KÉPGALÉRIA

Sok fiatal számára fontos, hogy független legyen a szüleitől, de főiskolásként vagy ötödévesként ez nem mindig könnyű feladat. Ha valaki a katonai hivatás mellett dönt, már a tanulmányai alatt is fizetést kap – ez igaz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) megvalósuló tisztképzésre és az Acélkocka Altisztképzési Rendszerre is.

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait. Az Országos Meteorológia Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint a kialakult zúzmarás köd, illetve rétegfelhőzet az északkeleti, keleti harmadban helyenként tartósan megmaradhat és ezeken a tájakon ónos szitálás, hószállingózás is előfordulhat.

Az elkövetkező napokban durva fagyok jönnek. Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tanácsaival és egy kis odafigyeléssel elkerülhető a környezetünkben tartott állatok szenvedése, fagyása.

Élelmiszerárstopról döntött a kormány, február 1-jétől hat termék árát rögzítik a tavaly október 15-i szinten - jelentette be a miniszterelnök szerdán a közösségi oldalán. Orbán Viktor a Facebookra szerda délután felkerült videóban, a kormányülést követően közölte: az élelmiszerárak emelkedése miatt a kormány úgy döntött, hogy hat termék - a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej - esetében beavatkozik az árak alakulásába.

Szombat délután az M1-M7 közös bevezetőjén a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája előtt büntetőfékezett egy kis furgon, melynek következtében három autó is balesetezett. A felvételeken jól látszik, mennyire balesetveszélyesek az ilyen esetek, ezért is kéri a közútkezelő az autósokat, hogy soha, semmilyen helyzetben ne cselekedjenek hasonló módon a többi közlekedővel szemben.

Váljon véradóvá az új évben, adjon teljes vért! – javasolják a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradásszervezői azoknak, akik vért adhatnak, de valami miatt még nem csatlakoztak azok csapatához, akiknek vállán nyugszik a hazai vérellátás.

Adománygyűjtést hirdet és a befolyt összegből tűzifát vásárol rászorulóknak - terveik szerint száz családnak - a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Kedves Szülők! 2021. szeptember 1-től a gyermekorvosi ellátás az alábbi rendelési helyeken és időpontokban érhetőek el. A 2022. január 1-től 2022. március 31-ig Dr. Kin Ágnes nyugdíjba vonulása miatt betöltetlenné váló házi gyermekorvosi körzet helyettesítése az alábbi rendelési időben és rendelési helyen történik.

Berettyóújfalu Város Önkormányzata a 2022. évben összesen 6.680.000,-Ft összegben nyújt támogatást a berettyóújfalui fiatalok számára, a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat keretében.

A lakosság, a kereskedelem és a karitatív szervezetek számára egyaránt hasznos lehet az a hiánypótló ajánlás, amit a lejárt minőségmegőrzési idejű termékek fogyaszthatósági határidejéről állított össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. Fontos, hogy az ajánlott intervallumok kizárólag a minőségmegőrzési idővel ellátott, megfelelően tárolt élelmiszereknél tekinthetők irányadónak. Továbbá minden esetben egyéni mérlegessel lehet csak eldönteni, hogy valóban fogyasztható-e a termék.

Változnak a veszélyhelyzet idején lejáró okmányokkal kapcsolatos szabályok, januártól nem a veszélyhelyzet megszűnésének időpontjához kötik a lejáró hivatalos okmányok érvényességi idejét, hanem konkrét dátumot jelölnek meg, június 30-át.

Talán nem túlzás kijelenteni a 2021 évet a koronavírus világjárvány elleni védekezés határozta meg. Ez hatással volt a hétköznapjainkra, de az ünnepeinkre is - kezdte szokásos újévi évértékelőjét Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere.

A háziorvosok Berettyóújfaluban az alábbi napokon és időpontokban oltják az előzetes bejelentkezés nélkül Covid-19 elleni védőoltásra érkezőket:

cimer berettyoujfaluBerettyóújfalu Város Önkormányzata pályázatot hirdet a TOP-1.1.1-15-HB1-2016-00012 azonosítószámú, „Ipari park és iparterület fejlesztése Berettyóújfaluban” című pályázat keretében megvalósult Északi Iparterületen lévő, az Önkormányzat 1/1 arányú kizárólagos tulajdonában álló, belterület 2/9 hrsz.-ú, a kiépített út telekalakítását követően 2 ha 519 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület művelési ágú tehermentes, összközműves ingatlan bérleti jogának elnyerésére.

cimer berettyoujfaluBerettyóújfalu Város Önkormányzata meghirdeti eladásra az alábbi ingatlanokat versenytárgyalás útján történő értékesítéssel:

Az óévbúcsúztatókor használt pirotechnikai eszközök durva hang-és fényhatásai a házi kedvencek számára sokkos pánikot okozhatnak. Egy magából kifordult házi kedvenc félelmében akár támadhat - haraphat is, de a leggyakoribb, hogy elszökik, elkóborol. Sok kóborló kutya - macska soha többé nem kerül haza. Egy kis odafigyeléssel megelőzhető lehet, hogy a Szilveszteri petárdázásból eredően a háziállatok kapcsán kellemetlen szituációk képződjenek.

Kritikus időszakában járunk az évnek, ha a véradást nézzük, hiszen a szabadságolások időszakában szeretünk mind otthon maradni. Ám a véradásszervezésben nincs szünet, a készleteket biztonságos szinten kell tartani: A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete ütemszerű véradásain várja a donorokat a napokban és év elején.

Tisztelt Szülők, Kedves Betegeink! Dr Hodosi Julianna szabadsága miatt a rendelési idő 2021. 12. 27 - 2021. 12. 31-ig az alábbiak szerint módosul:

Rendelés helye: 4100 Berettyóújfalu, Orbán Balázs Tér 3.

Rendelés ideje: 8-15 óráig

A fenti helyettesítés miatt 2021. 12. 27-én a berettyószentmártoni csecsemőtanácsadás és betegrendelés helyszíne változik, 4100 Berettyóújfalu, Orbán Balázs Tér 3. szám alatt várjuk kedves betegeinket!

Megértésüket köszönjük!

Szeretetteljes ünnepeket, jó egészséget, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánunk!

Tisztelettel:
Dr Abdul Gafor Faris
Főorvos 

A Berettyóújfalui Református Gyülekezet tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2021. december 24-én, kedden 16 órakor a református templomban tartandó Karácsonyi Ünnepi Istentiszteletre.