- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Budapesten tartották a legrangosabb televíziós szakmai díj, az International EMMY Awards egyik középdöntőjét, amit olyan szigorú óvintézkedés övezett, hogy a résztvevők csak most beszélhetnek az eseményről.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Herpály-Team Kft. Berettyóújfalu város különböző területein biztosítja a távhőszolgáltatást a fogyasztók részére.
A vállalat által kínált lehetőséget elsősorban magánszemélyek veszik igénybe a településen elhelyezkedő lakótelepi ingatlanok fűtése, valamint melegvíz szolgáltatása végett. Továbbá azonban közületek és intézmények számára is elérhető ez az opció, és így összesen közel 700 fogyasztási helyen használják ki a Kft. nyújtotta szolgáltatást városunkban.
A Herpály-Team Kft. ezen a szolgáltatási területen szintén törekszik a modern és minél fenntarthatóbb ügyintézésre, így 2022. augusztusában bevezetésre került a „Csekktelenítés” program keretein belül az online számlázás. Ennek értelmében igyekszünk ösztönözni ügyfeleinket arra, hogy a papír alapú számla és csekk helyett válasszák az elektronikus számlát, így hozzájárulva a fenntarthatóbb, gyorsabb és egyszerűbb adminisztrációhoz. Mindezek mellett további fejlesztések is vannak folyamatban a számlázás területén.
2022 októberében elindult a Herpály-Team Kft. saját ügyfélportálja. Regisztráció után láthatja elkészült számláit, egyenlegét, valamint a felületen be is fizetheti a számlákat.
VÁLTSON ONLINE SZÁMLÁZÁSRA!
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeztünk 2022. november 11-én, 11 óra 11 perckor az első világháború áldozataira, ugyanis 104 évvel ezelőtt pontban ekkor ért véget a nagy háború. Az emlékezők először a református templomunk tornyában pontban 11 óra 11 perckor megkonduló harangszóra tisztelegtek a hősök előtt, majd Szőke Richárd Rajmond történész-muzeológus emlékbeszédét hallhatták, végül koszorúzással, gyertyagyújtással, néma főhajtással és a Himnusz közös éneklésével zárult az esemény. Az emlékbeszéd az alábbiakban olvasható.
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
Berettyóújfalu Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2022. november 10-én a Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatal 1. emeleti nagytermében közmeghallgatást tartott. Első napirendi pontként a jelenlévők prezentáció keretében polgármesteri beszámolót hallgathattak meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében elnyert 1 milliárd 100 millió forintos támogatás felhasználásáról, az ebből megvalósuló beruhásokról, – amelyek korábbi cikkünkben részletesen megismerhetők – valamint a még folyamatban lévő pályázatok kapcsán érintett fejlesztésekről. A 2. napirendi pont keretében nyílt lehetőség a helyi közügyeket érintő kérdések, javaslatok megtárgyalására.
- Részletek
- Írta: MTI
A kormány úgy döntött, hogy a friss tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjeszti az árstopot az év végéig – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón Budapesten.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2022. november 9-től 2022. november 30-ig a Román Vasúton végzett pályakarbantartási munkák miatt a 101 Püspökladány - Biharkeresztes [- Oradea] vasútvonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A Biharkeresztesről 11:35-kor induló 364 számú és a Püspökladányból 13:13-kor induló 365 számú nemzetközi személyvonat csak belföldön közlekedik.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2022. november 07-től 2022. december 10-ig Békéscsaba−Lőkösháza állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 101 Püspökladány−Biharkeresztes vasútvonalon a 346 és 347 sz. DACIA nemzetközi vonatok módosított menetrend szerint, Biharkeresztesen át kerülő útirányon közlekednek a 404, 405 CORVIN nemzetközi vonatokkal egyesítve.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Kabos Endre születésének 116. évfordulója alkalmából 2022. november 4-én az „elegáns bajnok” emléktáblájánál, majd az olimpiai tölgyeknél koszorúzással tisztelegtünk a háromszoros olimpiai bajnok magyar vívó előtt.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI tanulója, Nagy Zsombor László lett 2022-ben Magyarország kulturális KicsiAttaséja. Ennek tiszteletére 2022. november 3-án Hajdú-Bihar Megye Kicsi Nagykövetei és KicsiAttaséi részvételével egy nagylevelű hársat (2022-es év fája) ültettek a Bihari Múzeum előtti parkban. Köszöntőt mondott Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere, valamint bemutatkozott Magyarország KicsiKulturális Attaséja, Nagy Zsombor László. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: MTI
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonatot, valamint éjszakai buszjáratot is érint.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Berettyóújfalu Város Önkormányzata meghirdeti eladásra az alábbi ingatlant versenytárgyalás útján történő értékesítéssel:
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Faültetéssel hívta fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre az Egészségfejlesztési Iroda a KözépFölde Egyesülettel valamint az Ápolási Egyesülettel együttműködve 2022. október 25-én a Gróf Tisza István Kórházban.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi események a református templomban megtartott ünnepi Istentisztelettel kezdődtek, melyen Szabóné Nagy Andrea lelkipásztor hirdetett igét. Ezt követően megemlékezést tartottunk az ’56-os emlékműnél, ahol Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere mondott ünnepi beszédet, majd az intézmények, egyházak és pártok képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúit. Alábbiakban az ünnepi beszéd teljes terjedelmében olvasható. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Az útátvezetést biztosító elemek helyreállítása miatt útlezárás lesz a Dózsa György utcai vasúti átkelőnél.
2022. október 24-én 20:15 órától 2022. október 25-e 05:15 óráig a 47.sz. főút és 101.sz. vasútvonal kereszteződésében 8 óra időtartamra a vasútvonal építéséhez szükséges forgalomkorlátozás (útzár) kerül bevezetésre.
- Részletek
- Írta: agrarszektor.hu
Soha nem volt még magyar jelölt a világ egyik legexkluzívabb borversenyén, 2022-ben azonban a Szepsy pincészet nyerte a Golden Vines Awards 2022 legjobb európai bortermelője kategóriáját, id. Szepsy István pedig a Golden Vines Hall of Fame díjat is megkapta - mondta el az Agrárszektornak Ifj. Szepsy István, a borászat vezetője. A díjakat a világ legjobb bortermelőinek ítélik oda, akikre a globális ipar vezető tagjai szavaztak, a szavazást a Deloitte könyvvizsgáló hitelesíti.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Október 14-én megjelent az ATOM zenekar harmadik lemeze, és vele együtt az egyik dalra készített AI videóklipjük, a Termék a polcon.
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében immár XXIV. alkalommal nyitott meg a Bihari Számadó Napok Berettyóújfaluban 2022. október 14-én, a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban. Az eseményre 2022. október 15-én 12 óráig várják az érdeklődőket. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A tűzifa iránti rendkívül nagy kereslet miatt a csalók is aktívabbá váltak. A fokozott hatósági ellenőrzéseknek köszönhetően a hivatalos hirdetőfelületeken jelentősen szűkült a mozgásterük, ezért egyre többen próbálnak szerencsét a Facebook Market Place-n. A Nébih felhívja a lakosság figyelmét, hogy a közösségi médiában sok esetben fiktív profillal, a hirdető azonosítására alkalmas adatok nélkül, olykor irreálisan alacsony áron kínálják eladásra a tűzifát. A közzétett hirdetések csaknem 90%-a valamilyen szempontból aggályos. Kockázatossága miatt a „facebookos” tűzifavásárlás alapvetően nem, de legalábbis kellő körültekintéssel ajánlott!
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Mindössze annyit kell tennie, hogy regisztrál a Csekktelenítő programba, így távfűtéses számláját a jövőben online érheti el. Látogasson el a Bihari Számadó Napokra és keresse a Bihar Termálliget standját. A regisztrálók között 5 db 5 alkalmas bérletet sorsolunk ki 2022. október 17-én. A nyerteseket e-mailben értesítjük.
- Részletek
- Írta: kormanyhivatal.hu
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztályának berettyóújfalui ügyfélszolgálata 2022. október 10-től új helyre költözött, ezért a földhivatali ügyek hétfőtől Berettyóújfaluban már a Kossuth u. 6. szám alatt intézhetők. Az ügyfélfogadás változatlan marad, melyről ITT lehet részletesen tájékozódni.


























