Koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeztünk 2022. november 11-én, 11 óra 11 perckor az első világháború áldozataira, ugyanis 104 évvel ezelőtt pontban ekkor ért véget a nagy háború. Az emlékezők először a református templomunk tornyában pontban 11 óra 11 perckor megkonduló harangszóra tisztelegtek a hősök előtt, majd Szőke Richárd Rajmond történész-muzeológus emlékbeszédét hallhatták, végül koszorúzással, gyertyagyújtással, néma főhajtással és a Himnusz közös éneklésével zárult az esemény. Az emlékbeszéd az alábbiakban olvasható.
"Tisztelt Emlékezőközösség!
Hét lövés. Ennyi dörrent el Szarajevóban 1914 nyarán, mikor is Ferenc Ferdinánd trónörökös egy 19 éves bosnyák diák merényletének áldozata lett. Ennyire volt csak szükség, hogy lángra kapjon a nagy világégés, a legnagyobb háború, amit addig látott a világ. A Nagy Háború, hiszen akkor még szükségtelen volt a világháborúkat sorszámozni, meghatározta egész 20. századi történelmünket, hatásai pedig ma is velünk élnek.
Miután a király mindent megfontolt és mindent meggondolt, a Monarchia hadat üzent a szerb vezetésnek. Hét nap múlva valamennyi európai nagyhatalom háborúban állt. A nagyvárosokban felvonulásokkal, ünnepségekkel eufórikus hangulatban búcsúztatták a boldog békeidőket. A hadvezetés gyors győzelemre számított. „Mire lehullanak a lombok, a katonák hazatérnek” - gondolták. Tévedtek.
Az évek múlásával a buzgalom alább hagyott. A harcok folyamán az Osztrák-Magyar Monarchia katonailag és politikailag is összeomlott, halott bakák ezreiről értesítette a posta a hozzátartozókat, miközben a birodalom, melyért fegyvert fogtak már recsegett-ropogott.
Nem volt ez mindig így. A központi hatalmak is értek el sikereket, melyekben fontos szerep jutott a magyar honvédek számára. A szerb front felszámolása után a román erőket nem csak visszaszorították, de megadásra késztették. Továbbá nem feledkezhetünk meg az egyik legnagyobb osztrák-magyar győzelemről Caporettónál ahol sikerült megfutamítani az olasz erőket.
Azonban az első világháború idején szinte mindennapossá vált az örökös gyász. A behívott férfiaknak több mint a fele meghalt, megsebesült vagy hadifogságba esett. A traumák feldolgozását nagyban megnehezítette vagy még talán még mindig megnehezíti, hogy a hősi áldozatok sírhelyei elérhetetlenek a gyászolók számára. Berettyóújfaluból a háború alatt több mint 400 embert soroztak be, akiknek túlnyomórésze a nagyváradi vagy a debreceni gyalog és huszárezredekben teljesített szolgálatot, és sajnos a bevonultak közül többszázan soha nem tértek vissza. A magyar történelem folyamán pedig példátlan emberveszteséggel járt.
Akiket nem szólított magához a front, vagy már rokkantan tértek vissza otthonaikba, azok a hátországban próbáltak helyt állni, a mindennapi élet azonban számukra is olyan formát öltött, melyet egészen addig el sem tudtak képzelni. Félelemben éltek, féltették a fiaikat. Az ország nem készült fel a hadigazdálkodásra, ami súlyos következményekkel járt. Az árak a sokszorosukra nőttek, az áruforgalom akadozott. A jegyrendszer még a harcok befejezésével is sokaknak a hétköznapi boldogulást jelentette, a sorban állások és a jótékonysági akciók látképei megszokottá váltak. Becslések szerint a háborús években a magyar lakosság 25%-a nyomorgott, a széles tömegek pedig a létminimum határára sodródtak. Túl akarták élni a fronton is, itthon is.
1918 őszén Berlinben, Bécsben és Budapesten már tudták, hogy ennek a háborúnak, mely felülírt minden korábbi értékrendet és civilizációs normát, véget kell vetni. Ekkor már utcára vonuló tömegek és a küzdelem éveibe belefáradt, hazatért frontkatonák követelték ugyanezt.
Végül 1918. november 11-én, 104 évvel ezelőtt ezen a napon, egy franciaországi vasúti kocsiban írták alá azt a fegyverszüneti egyezményt, mely egyszerre jelentette valami végét és valami kezdetét.
A mai napon az első világháborúban hősi halált halt berettyóújfalui és berettyószentmártoni katonák hősiességére és áldozatkészségére emlékezünk."
