Nyugdíjas-találkozó Berettyóújfaluban
- Részletek
- Írta: police.hu
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság nyugdíjas-találkozó keretében köszöntötte a nyugállományban lévő egykori munkatársakat.
Jogerősen is bűnös a hármas halálos balesetet okozó lengyel kamionsofőr
- Részletek
- Írta: Debreceni Törvényszék
Jogerősen is 3 év fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a lengyel kamionsofőrt, akinek a járművéről elszabadult pótkerék három ember halálát okozta a 47-es számú főúton, 2016. februárjában. A bíróság a vádlottat kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek és 5 évre a járművezetéstől is eltiltotta. Cz. R.-nek az 5,7 millió forintos bűnügyi költségből 1,9 millió forintot kell kifizetnie, a fennmaradó rész – több mint 3 milliós tolmácsdíjjal – az állam terhén marad.
Emlékezés Makk Károlyra
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2017. december 8-án, pénteken 16 órakor emléktábla avatással, majd Konrád György íróval emlékezünk Makk Károlyra, a Makk Kálmán moziban. 18 órától Egy erkölcsös éjszaka című film nyilvános vetítésére kerül sor, melyre az ingyenes foglalási jegyek a mozi pénztárában igényelhetők.
Egészséghét az Arany János Gimnáziumban
- Részletek
- Írta: Balázs-Balogh Attila
Negyedik alkalommal rendezték meg az Egészséghetet az Arany János Gimnáziumban. KÉPGALÉRIA
Átadták a Hajdú-Bihar megyében elfogott határsértőket a román hatóságnak
- Részletek
- Írta: police.hu
Visszakerült Romániába az a tizenkilenc külföldi, akik illegálisan lépték át az államhatárt.
Lezárt ügy: Halálos balesetet okozott
- Részletek
- Írta: police.hu
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelést javasolt azzal a román férfival szemben, aki a 42-es számú főúton halálos kimenetelű közlekedési balesetet okozott.
Jogerős döntés születhet a lengyel kamionsofőr balesete ügyében
- Részletek
- Írta: Debreceni Törvényszék
Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége ügyében tartja másodfokú nyilvános ülését 2017. december 4-én, hétfőn 9:15 órától a Debreceni Törvényszék.
Frissítve: tizenkilenc határsértőt és négy embercsempészt fogtak el a rendőrök
- Részletek
- Írta: police.hu
A hajdú-bihari rendőrök elfogták azt a négy férfit, akik tizenkilenc illegális migránst akartak jogellenesen Németországba juttatni. Videó a cikkben.
Kisdiákok versenyeztek Hajdú-Bihar megyében
- Részletek
- Írta: police.hu
A rendőrök közlekedésbiztonsági vetélkedőt tartottak gyerekeknek Debrecenben. A Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola második helyezést ért el.
Gyereklányokat kényszerített pornográfiára – börtönbüntetést kapott
- Részletek
- Írta: Debreceni Törvényszék
Négy év börtönbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a fegyverneki vádlottat, aki 2015 nyara és 2016 januárja között 28, többségében 18 évesnél fiatalabb lányt kényszerített arra, hogy fehérneműs, majd félmeztelen, meztelen képeket, illetve videókat küldjenek számára. P. Gergő legfiatalabb áldozata 12, a „legidősebb” pedig 19 éves volt. A 20 éves vádlottat a bíróság kényszerítés, szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek, 4 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta, illetve kötelezte több mint félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére is.