A hajdú-bihari ingatlanárak között akár ötszörös lehet a különbség
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Az ingatlanpiaci szakértők még mindig a szektor bővülését várják az árak és a forgalom tekintetében egyaránt. Tavaly országos szinten 12%-kal bővültek a szegmens átlagárai, a tranzakciószám pedig 2014 óta a legmagasabb értéket mutatta – meghaladta a 150 ezret –, az idei év azonban ezeket az értékeket is túlszárnyalhatja.
Berettyóújfalu önkormányzata több családbarát ellátás bevezetéséről döntött
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Berettyóújfalu népességmegtartó erejét növelő, a családokat segítő önkormányzati rendelkezéseket tekintve mindenekelőtt örömteli tapasztalatokról számolhatunk be: a lakáshoz jutók helyi támogatásáról szóló rendelet 2017. október 1-jén hatályba lépett rendelkezése alapján megemelt jogosultsági értékhatárok, illetve támogatási összegek következtében jelentősen megnőtt az igénylők, illetve a támogatásra jogosultak száma. Ekkor emelkedett a támogatás felső összeghatára támogatásonként 500 ezer forintra. A 2018. január végéig eltelt négy hónapban 19 kérelmező számára nyújthattunk összesen 9 millió 400 ezer forint összegű vissza nem térítendő támogatást első saját lakásuk felépítéséhez vagy megvásárlásához.
A Képviselő-testület 2018. január 25-ei ülésén új, a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló rendelet elfogadásáról döntött. A korábbról már ismert ellátások megmaradtak, de a jogosultsági értékhatárok itt is kedvezően változtak. Tényleges újszerűsége abban van, hogy a város népességcsökkenésének megállítása érdekében újabb ún. családbarát ellátások kerülnek bevezetésre. A három új ellátás: a babaköszöntő csomag, a város babája cím és a mellé járó támogatás, valamint az óvodakezdési támogatás.
Hétvégén visszatér a tél – a Magyar Közút az érintett területeken megerősített szolgálatot rendelt el
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján péntektől kezdődően az ország nagy részén az esőt havas eső, majd havazás váltja fel. Pénteken elsősorban a Dunántúlon, míg szombaton az ország nyugati, középső és északi területein, vasárnap pedig keleten is lehet még havazás. A havazással együtt, az éjszakai és nappali hőmérséklet is jelentősen csökken majd, hétvégén napközben is 0 fok körül lesz, éjszakánként és hajnalonként egyes területeken pedig akár -10 fokig is süllyedhet a hőmérő higanyszála.
Négysávos út épül Törökszentmiklós és Berettyóújfalu között
- Részletek
- Írta: MTI
A kormány négysávos út megépítéséről döntött Törökszentmiklós, Püspökladány és Berettyóújfalu között, a beruházás várható költsége 100 milliárd forint - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.
Közlekedési prevenciós nap az óvodában
- Részletek
- Írta: police.hu
Ovisoknak tartottak játékos formában balesetmegelőzési előadást a berettyóújfalui rendőrök.
Szívdiagnosztikai szolgáltatással bővül az Idősügyi Infokommunikációs Program
- Részletek
- Írta: kormany.hu
Fotó: Botár Gergely/kormany.hu
Februártól új eszköz egészíti ki a szépkorúak életminőségét javító programot – jelentették be 2018. január 31-én, Füzesabonyban. A szívdiagnosztikai készüléknek köszönhetően gyorsabbá és egyszerűbbé válik az idősek szűrése, a szívbetegek azonosítása, állapotuk nyomon követése. Berettyóújfalu 1 db készüléket kapott, amelyet a programban résztvevő idősek használnak majd a diszpécserek segítségével.
Házastársak vasárnapja 2018
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Hazánkban immár hagyomány, hogy Bálint-nap tájékán az egyházi közösségek országszerte izgalmas programok sorával készülnek, hogy a házasság intézményét népszerűsítsék az emberek között. A Berettyószentmártoni Református Gyülekezet – kapcsolódva a rendezvénysorozathoz – 2018. február 11-én vasárnap 11 órától mindenkit szeretettel vár a Házastársak Vasárnapja elnevezésű programjára.
2018 február hónapra tervezett sebességmérések
- Részletek
- Írta: police.hu
A 2018 február hónapra tervezett Hajdú-Bihar megyei sebességmérések részletes listája oldalunkról ITT letölthető!
Súlyosítás és enyhítés másodfokon az akrobata besurranó ügyében
- Részletek
- Írta: Debreceni Törvényszék
11 évről 9 évre enyhítette a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak a büntetését, aki cirkuszi akrobata múltját kihasználva tört be lakások tucatjaiba, szerte az országban. A bíróság V. Károlyt jogerősen is 78 rendbeli - köztük 12 jelentős értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett - lopás bűntettében és 5 rendbeli lopás vétségében mondta ki bűnösnek. 10 évre a közügyektől, 5 évre pedig a járművezetéstől is eltiltotta, illetve elrendelt 3 és félmillió forint vagyonelkobzást. V. Károlynak két korábban kiszabott, 6-6 hónap fogházbüntetést is le kell töltenie. Az ügy másik három vádlottját - V. Károly feleségét és két felnőtt gyermekét - társtettesként elkövetett orgazdaság bűntettében találta bűnösnek a bíróság. V. Károly feleségét 5 év börtönbüntetéssel sújtotta, és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, két lánya 2-2 év börtönbüntetést kapott, ennek próbaidejét négy évről öt évre súlyosította most a Debreceni Törvényszék.
Közúti kontroll Berettyóújfaluban
- Részletek
- Írta: police.hu
A berettyóújfalui rendőrök 2018. január 26-án az ittas vezetők kiszűrése és a közlekedési balesetek megelőzése érdekében „Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést hajtottak végre.