artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Helybenhagyva az elsőfokú ítéletet halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt jogerősen 8 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék L. Jánost, aki még 2010-ben okozta egy fiatal motoros halálát Debrecenben.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint Zs. Ferenc a bűncselekmény elkövetésekor és jelenleg is a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke. A környezetvédelmi tevékenységeket végző nonprofit szervezet bevételei főként pályázatokból, támogatási szerződésekből, időnként szaktanácsadásból származtak.

Első fokon 2013. március 12-én a Debreceni Járásbíróság bűnösnek találta L. Jánost halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért a bíróság 8 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte, 3 év 2 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől, illetve kötelezte az 533 ezer Ft bűnügyi költség megtérítésére.

Több mint 5 ezer diák vett részt Hajdú-Bihar megyében az előző tanév során a „Nyitott Bíróságok” programsorozat rendezvényein.

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte B. Antal elsőrendű, és 10 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre B. László másodrendű vádlottat a Debreceni Törvényszék. B. Antal a bíróság ítélete szerint bűnös aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben, társtettesként elkövetett szemérem elleni erőszakban és kifosztásban.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a bagaméri J. Tamás és V. Norbert hat éve ismerték egymást. Bár az elsőrendű vádlott időközben barátnőjéhez költözött, vámospércsi munkahelye megmaradt. A barátok a megritkult találkozások mellett telefonon tartották a kapcsolatot, beszélgetéseik során többször felmerült, hogy valahonnan pénzt kellene szerezniük.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság végzése értelmében tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette miatt 1 év 7 hónap börtönbüntetést kapott 3 év próbaidőre felfüggesztve az a hajdúszoboszlói férfi, akinél 1470 db gyermekekről készült felvételt talált a rendőrség.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szerint a vádlottak jól ismerik egymást, évek óta szomszédok, közeli ismerősök voltak Hajdúsámson – Sámsonkertben. Mindhárman ugyanannak a kocsmának voltak a törzsvendégei, az ital mindhármuk életének rendszeres szereplője volt.

Helybenhagyta másodfokon az elsőrendű vádlottra kiszabott 6 év 10 hónap börtönbüntetést a Debreceni Törvényszék, a másodrendű vádlott börtönbüntetését pedig egy évvel, 2 év 10 hónapra enyhítette a hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolás miatt indított büntetőügyben.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint az I. – VIII.r. vádlottak az OMMF Észak-Alföldi Munkaügyi Felügyelőségénél (ma: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége) dolgoztak, dolgoznak. A II.r. vádlott 2011 májusától kormánytisztviselőként az igazgatóhelyettesi posztot töltötte be. A többi vádlott olyan cégek képviselője, melyeket érintett, vagy érinthetett munkaügyi ellenőrzés.

Bűnösnek mondta ki a szülőket nevelésük alatt álló, 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére, erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében a Debreceni Törvényszék, ezért az apát (I.r. vádlott) 11 év fegyházra, az anyát (II.r. vádlott) pszichikai bűnsegédként 6 év fegyházra ítélte.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint az első- és a másodrendű vádlottat a 2006. évi önkormányzati választáson a hajdúsámsoni képviselőtestület tagjaivá választották. Az I.r. vádlott alpolgármesteri feladatokat is ellátott, illetve ő volt a képviselőtestület legnagyobb frakciójának vezetője is. Változás történt a tanács összetételében, ezért az eljárás elölről kezdődik. Vádirat ismertetés, vádlottak kihallgatása várható.

Megbetegedett az elsőrendű vádlott, így a hétfői tárgyalás elmarad! A vádirat szerint a debreceni sértett barátjával 2012 májusában egy szombati este több vendéglátóhelyen szórakozott Debrecen belvárosában. Hajnali 1 óra körül kitalálták, hogy elmennek az egyik szórakozóhely after-partyjára, amely hajnal fél 5 körül szokott kezdődni és délelőttig tart. Változás történt a tanács összetételében – ezért az egész eljárás elölről kezdődik! Azaz: vádirat ismertetése, vádlottak kihallgatása, sértett, tanúk, stb.

Felmentette az emberölés vádja alól jogos védelmi helyzet miatt a Debreceni Törvényszék azt a 75 éves férfit, aki 2010 februárjában egy fanyéllel agyonverte rátámadó fiát.

Bűnösnek találta a vádlottak mindegyikét társtettesként, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettében a Debreceni Járásbíróság. A hat fiatalkorú még 2012. január elsején, az éjféli, szilveszteri tűzijátékot követően bántalmazott két nigériai egyetemistát Debrecen belvárosában.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint P. Norbert János 2008 őszén ismerkedett meg barátnőjével, akivel 2010 januárjáig tartott a kapcsolatuk. A viszony nem volt konfliktusmentes, a vádlott agresszív természete miatt a nő egy idő után már szabadulni szeretett volna a kapcsolatból.

3 év szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék T. Miklóst, akit különösen nagy értékű jövedéki termékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett jövedéki orgazdaság bűntettében talált bűnösnek.

30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a Debreceni Járásbíróság azt a hajdúszoboszlói férfit, akit életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsít a rendőrség.

A Debreceni Járásbíróság augusztus 24-én ítéletet hirdetett a Lengyel Szilvia országgyűlési képviselő által a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. ellen közérdekű adat közlése tárgyában indított polgári perben.

A Debreceni Városi Ügyészség vádirata szerint 2008-ban és 2009-ben a könnyű pénzszerzés ígéretével összesen 42 embert vettek rá arra, hogy műszaki cikkeket vegyenek áruvásárlási gyorskölcsön felvételével, amelyhez ők biztosították a munkáltatói igazolásokat.