- Részletek
A Magyar Rovartani Társaság – internetes szavazás végeredményeként – a nagy szentjánosbogarat választotta a 2015. év rovarának. Azért is szerencsés, hogy erre a fajra esett a választás, mert az UNESCO – Az Európai Fizikai Társulat kezdeményezése – 2015-öt a Fény Nemzetközi Évének nyilvánította.
- Részletek
Kigyulladt egy körülbelül 90 négyzetméteres családi ház tetőszerkezete ma reggel Bojton.
- Részletek
A Magyar Haltani Társaság honlapján lezajlott közönségszavazás résztvevői 2015-re a választották meg az év halának. A győztes nagy előnnyel végzett (60%) a másodiknak befutó (25%) és a harmadik helyezett (15%) előtt.
- Részletek
Fotó: Csordás Ádám
Egyetemistákat, középiskolásokat, alkalmazottakat és minden segítő szándékú embert várnak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének önkéntesei és munkatársai a január végi véradásokon.
- Részletek
A kormány a piaci szereplők javaslataira figyelemmel 2015. március 1-ig meghosszabbította az online árukövető rendszer próbaüzemét.
- Részletek
Fotó: Luc Viatour
A búbos banka lett 2015-ben az év madara egy tavaly lezajlott internetes szavazás eredményeként - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t.
- Részletek
Három fafaj, a kocsányos tölgy, a jegenyenyár és a virágos kőris közül a kocsányos tölgy lett 2015-ben az év fája (fafaja).
- Részletek
Berettyóújfaluban, a Nadányi Zoltán Művelődési Központban állásbörze és továbbtanulási tájékoztató lesz 2014. február 5-én, csütörtökön 10-16 óra között.
- Részletek
A Nord-Point Kft. megnyitotta Hajdú-Bihar megye legnagyobb naperőművét Berettyóújfalu külterületén - a város ÉNy-i részén -, a 42. számú főút mentén. A 240 háztartás éves villamosenergia szükségletének biztosítására képes létesítmény átadására 2015. január 19-én került sor, ahol sajtótájékoztatóval egybekötött erőműbejáráson ismertették a beruházás részleteit.
- Részletek
Az EGYETEMES IMAHÉT programja Berettyóújfaluban 2015. január 19-24-ig, hétfőtől szombatig.
„Adj innom!” (János evangéliuma 4,7)
- Részletek
A Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság befagyott szabadvízi balesetek megelőzése érdekében tanácsokkal látja el a horgászokat, a jégen sportolókat.
- Részletek
Új év, új ígéretek! Itt az idő, hogy mozogjunk egy kicsit (többet is). A Bihari Természetbarát Egyesület tagjai egy kis évindító mozgásra hívják a természet barátait 2015. január 24-én, szombaton 9 órától.
- Részletek
Konferenciával zárta közös pályázatát Berettyóújfaluban a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és az AVP Hungary Közhasznú Egyesület.
- Részletek
Tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat, hogy a Sinka István Városi Könyvtár (Kálvin tér 1.) nyitva tartása 2015. január 1-től megváltozott. Ezentúl minden szombaton 8-13 óra között is nyitva tartunk.
- Részletek
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya azt tanácsolja, hogy a hétvégi ház tulajdonosok a téli időszakban vigyék biztonságosabb helyre értéktárgyaikat.
- Részletek
Szolgálati kutyák beszerzése céljából a Központi Gazdasági Ellátó Igazgatóság (1145 Budapest, Róna u. 124.) mint vevő, vásárt hirdet. A vásárra magánszemélyek, társadalmi szervezetek, illetve gazdasági társaságok jelentkezését várjuk az alábbi feltételekkel.
- Részletek
Idén is jelentkezhetnek a nyugdíjasok kedvezményes fürdőbelépőkért az Erzsébet-program keretében. Érdemes sietni, 30 nap van a beadásra - de a tavalyi tapasztalatok alapján idén is néhány nap alatt kiürülhet a keret. A nyugdíjasokon kívül több célcsoport számára, folyamatosan nyílnak meg az Erzsébet Program keretében kiírt pályázatok!
- Részletek
Tájékoztatjuk városunk lakosságát, hogy a közvilágítás meghibásodásával kapcsolatban bejelentéseiket az E-ON 06-80-210-310 hibabejelentő számon térítésmentesen tehetik meg. A polgármesteri hivatal felé szabályszerűen – bejelentő neve, címe, elérhetősége – leadott bejelentéseket a hivatal is az E-ON hibabejelentőhöz továbbítja, de a hiba gyorsabb elhárítása és a rugalmasság érdekében célszerűbb egyből a szolgáltatót értesíteni. - Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda
- Részletek
2015. január 1-jével a Munka törvénykönyve (Mt.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) is több ponton módosult.
- Részletek
Máté evangéliumának idézett szakaszában szól hozzánk a Teremtő igéje, melyben valamennyien megnyugvást lelhetünk, és láthatjuk az egyetlen igaz út végét. És látta ezt a mai értelemben vett éttermek ősatyjának tekinthető Boulanger úr, aki 1765-ben kiírta ezt az igeszakaszt üzlete ajtajára. Mély hittel várva az üdvösséget, kortársai és maga e világi pályáját is igyekezett az isteni parancsot követve emberivé tenni.




