- Részletek
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, mivel a kispesti Bozsik Stadionban rendezett szerdai döntőben 2-1-re legyőzte a bajnok Győri ETO FC együttesét.
- Részletek
Létezik egy olyan színtere az erő bemutatásának, amely talán minden ilyen lehetőség közül a legextrémebb. A versenyzők, hihetetlen súlyú kamionokat húznak el, óriási, szinte megmozdíthatatlan kőgolyókat emelnek fel, beállnak két ellenkező irányba guruló autó közé, és addig tartják, amíg szinte szétszakadnak… Strongman Európa-Kupa Berettyóújfaluban, 2013. május 25-én a Szent István Téren.
- Részletek
A Bikák után a szombathelyiek is nyolcat kaptak. Az első osztályú futsal bajnokság utolsó előtti fordulójában a Berettyóújfalu a Haladást fogadta. A mérkőzés egyik csapat számára sem bírt különösebb jelentőséggel, hiszen a hazaiak biztosan ezüstérmes, míg a vendégek a hatodik helyen zárnak az idei pontvadászatban. A tétnélküliség aztán némileg rányomta magát a meccs színvonalára is.
- Részletek
Közel két és fél kilogramm hal volt a győztes pecás zsákmánya.
- Részletek
A férfi kézilabdacsapatunk az éllovas Tiszavasvárinak sem kegyelmezett.
- Részletek
A Széchenyi István tagiskola rendezésében befejeződött a Széchenyi kupa gyermeklabdarúgó bajnokság. Magabiztos játékukkal lehengerlő teljesítményt nyújtottak a Diószegi Kis István Református Általános Iskola alsós focicsapatai.
- Részletek
- Részletek
Ezúttal pólót és bérletet nyerhetnek a helyes megfejtést beküldők.
- Részletek
2013. május 5-én megrendezésre került Szarvason a Városi Gyógyfürdőben a III. SZUSE Kupa. A versenyen 18 úszóegyesület tagjai versenyezhettek egymással, összesen 350 fő versenyzővel. A Berettyóújfalu városában működő Herpály Sportúszó Egyesület tagjai és leendő utánpótlásai (összesen 29 fő) ismét sikeresen szerepelt ezen az úszóversenyen. - Kurtán Mónika beszámolója
- Részletek
A bajnokjelölt otthonában tisztességes vereséget szenvedett a bronzérmes férfi kézilabda csapatunk.
- Részletek
A pénteki Aramis elleni győzelemmel a Mezei-Vill FC bebiztosította második helyét a bajnoki tabellán.
- Részletek
A pénteki Aramis elleni győzelemmel a Mezei-Vill FC bebiztosította második helyét a bajnoki tabellán.
- Részletek
A tartalékos UTC nem tudta megszorítani a Berettyóújfalut. Ezen a héten két hazai bajnoki várt, illetve vár a Mezei-Vill FC-re. Előbb hétfőn este az újszegedi csapatot fogadták, míg pénteken a szombathelyi Aramis érkezik.
- Részletek
Sporttörténelmet írt a férfi kézilabda csapatunk. A szombatesti DEAC elleni győzelmével és a riválisok vasárnapi vereségével a BMSE férfi kézilabda csapat előnye immáron matematikailag is behozhatatlan a táblázat harmadik helyén. Így, a hátralévő két (nekünk három) mérkőzéstől függetlenül már biztosan dobogón végez, mellyel a kézilabdasport első érmét szerzi az NB2-ben.
- Részletek
Három szerencsés olvasónk két személyre szóló belépőjegyet vehet át a mérkőzés előtt a sportcsarnok pénztárában.
- Részletek
Szombaton újabb nehéz meccs vár a srácokra.
- Részletek
A BUSE nagycsapata és az U19-esek Sárrétudvarit fogadták a hétvégén.




