artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Berettyóújfalu Város Önkormányzata hirdetményt ír ki az alábbi nyugdíjasházban található önkormányzati lakás, bérleti jogának elnyerése céljából a következő feltételekkel:

Berettyóújfalu Város Önkormányzata a „Fiatalok helyben maradásának ösztönzése Berettyóújfaluban" (EFOP – 1.2.11-16-2017-00039) elnevezésű pályázat keretében, a fiatal lakosság (18 – 35 év közötti személyek) helyi egzisztenciájának támogatása, a hiányszakmák betöltése céljából 11 berettyóújfalui fecskelakásra vonatkozó lakhatási pályázatot ír ki. A projekt és a lakhatási támogatás célja a helyi hiányszakmában dolgozó személyek helyben tartása, egzisztenciális hátterük támogatása.

Idén Zsákán tartotta pedagógusnapi rendezvényét a Berettyóújfalui Tankerületi Központ. 2023. június 1-jén a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában ünnepélyes keretek között kerültek átadásra a központ által alapított kitüntetések és emlékplakettek. KÉPGALÉRIA

Véget értek a berettyóújfalui strand, uszoda és gyógyvizes fürdő fejlesztés munkálatai és 2023. június 1-jén ünnepélyes keretek között került átadásra a nagyszabású beruházás. Az átadón részt vett és köszöntőt mondott Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke és Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere. Ünnepi Beszédet mondott Lázár János, építési és közlekedési miniszter. KÉPGALÉRIA

2023. május 23-án a Vörösmarty téren, Báthory Gábor szobrának megkoszorúzásával kezdődtek Berettyóújfaluban a város napi ünnepi rendezvények. Ezt követően a városi kitüntetések átadására került sor a Nadányi Zoltán Művelődési Házban. KÉPGALÉRIA

415. évfordulóját ünnepli Berettyóújfalu, melyről több napon át emlékezik meg a város. Ehhez a programsorozathoz kapcsolódott Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata május 20-án a “Fények éjszakája” nevű rendezvényével, melynek keretében napközben is számos program várta a családokat, este pedig fantasztikus fényshow-t, Edda koncertet és tűzzsonglőröket is láthatott a közönség. KÉPGALÉRIA 1., KÉPGALÉRIA 2., KÉPGALÉRIA 3.

2023. május 19-én került megrendezésre városunkban a Szeretethíd Kárpát-Medencei Református Önkéntes Nap, melyen Szabóné Nagy Andrea lelkipásztor megnyitó áhítatot tartott, majd Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. KÉPGALÉRIA

A Madarak és Fák napja alkalmából Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2023. május 10-én madárgyűrűzési akciót szervezett a Barcsay kertben. Nagy Attila zöldfelületekért felelős önkormányzati ügyintézőtől, a Bihari Természetbarát Egyesület alapító tagjától megtudtuk, hogy a program keretén belül két iskolás csoport ismerkedhetett meg a madárgyűrűzés világával. KÉPGALÉRIA

A téli témájú füzet után most egy tavaszi hangulatú, ingyenesen is letölthető, közutas színező és foglalkoztató füzettel rukkolt elő a Magyar Közút. A társaság kiskőrösi Úttörténeti Múzeumának weboldalán elérhető füzetben a gyerekek közutas kaszálógépet és útellenőri autót színezhetnek és közlekedési táblás sudokuval is trenírozhatják logikájukat.

Az újabb foglalkoztató füzet a www.muzeum.kozut.hu oldalon, erről a linkről tölthető le: https://muzeum.kozut.hu/tavaszi-foglalkozato/ Szintén ezen a weboldalon érhető el egész évben a kiskőrösi Úttörténeti Múzeum online szókeresője, memóriajátéka, kvízei és puzzle-je is: https://muzeum.kozut.hu/jatekok/. A Múzeum most ráadásul meghirdette ’Úton’ című, a Kőrös Körül A Művészetért Egyesülettel közös képzőművészeti pályázatát, melyre bármilyen szabadon választott technikával készített alkotást várnak a szervezők, nem csak gyerekektől, hanem felnőttektől is. A zsűrizett alkotásokból a „Múzeumok Éjszakáján” a szervezők kiállítást rendeznek az Úttörténeti Múzeumban. A pályázat részletei itt érhetőek el: https://muzeum.kozut.hu/kepzomuveszeti-alkotasokat-var-a-muzeum-uton-cimu-palyazatara/

Idén júniusban ünnepli 13.születésnapját a BEKI Pékség Berettyóújfaluban, melynek apropóján a cég vezetői úgy gondolták, péksütemény-adománnyal lepik meg városunk két intézményét. A Gróf Tisza István Kórházba két részletben érkezett meg a közel 200 ezer forint értékű adomány.

Dr. Muraközi Zoltán főigazgató lapunknak elmondta, a BEKI Pékség tulajdonosa a város iránti tiszteletét és segítő szándékát szeretné kifejezni a saját pékségükben frissen készült süteményekből, péksüteményekből összeállított adománnyal, melyet az intézmény köszönettel fogadott, és a főnővérek segítségével a dolgozóik között szét is osztott.

Adrilon Krasniqitől, a cég ügyvezetőjétől megtudtuk, számukra mindig fontos volt a karitatív tevékenység, annak idején rendszeresen töltötték az ételosztó szekrényeket is Berettyóújfaluban. Elárulta, a hét folyamán bőséges péksütemény adománnyal lepik majd meg a Fényes ház idős lakóit is.

beki pekseg02

beki pekseg03beki pekseg04

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2023. május 27-én, szombaton 8.00 - 11.30 között a Herpály Vagyonkezelő Kft. udvarán veszélyeshulladék-gyűjtést szervez. Az elektronikai és egyéb veszélyes anyagot tartalmazó hulladékot kizárólag a Herpály Vagyonkezelő Kft. udvarán lehet leadni, az utcára nem lehet kitenni!

2023. 05. 02-án eddig tisztázatlan okok miatt Derecske - Berettyóújfalu között az autópályáról lesodródott egy kamion, ami fürdőszobai kellékeket szállított. A kamion 4 métert zuhant, de a lengyel sofőr szerencsésen megúszta zúzódásokkal. A műszaki mentést csak ma reggel tudták elkezdeni, így a rakomány biztosítását Bura Zoltán megyei polgárőr koordinátor irányításával a Komádi Polgárőr Egyesület tagjai végezték az éjszakai órákban.

A műszaki mentés idején az M35-ös autópálya ezen szakasza a román határ felé vezető oldalon csak egy sávon járható.

Fotó: Nagy Mihály, Nagy Márta

A Piruett Tánc Stúdió berettyóújfalui és biharkeresztesi csoportja a VIII. Rubin Cipők Tehetségkutató és Minősítő versenyen járt. Összesítésben egy rubin és 4 arany minősítést gyűjtöttek. 

Rubin minősítést nyert el Mózsik Boglárka, Cselló című koreográfiájával, aki jövőhéten a Zágrábi világbajnokságon mutatja meg fitnesz tudását.

fb img 1678790821433img 20230427 214821 478

Arany minősítést kapott: Venyige Vivien biharkeresztesi tanítványunk Cukorkarkötő című produkciójával, Lakatos Lia és László Dóra berettyóújfalui páros Rágógumi című koreográfiájával. Illetve a Bonbonok és a Szilánkok című formáció is arany érmet nyert el. 

Koreográfusok és felkészítő tanárok: Simonyi Kitty, Kiss Nikoletta, Nagy Réka és Ötvös Eszter, Major-Pucsok Luca és Madarász András

img 20230427 213208 251img 20230427 213208 280

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési mozgalma, amely az idei évben 11. alkalommal került megrendezésre az Energiaügyi Minisztérium támogatásával, melyhez Berettyóújfalu is csatlakozott. A mai napon az önkénteseknek köszönhetően több helyszínen is megtisztult városunk. KÉPGALÉRIA

Az elmúlt évben a gyermekes családok szja-visszatérítése miatt nem volt olyan hangsúlyos, idén azonban ismét rendelkeznünk kell a tavaly befizetett öngondoskodási célú megtakarítások után járó adójóváírás összegéről. Akinek több pénztári befizetése volt, annak mindenképp jeleznie kell a NAV felé, hova kéri a 20 százalékos visszatérítést – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.

A nagy vihart kavart kút-téma „alaptétele” a következő egyszerű információ: az engedély nélkül létesített ásott vagy fúrt kutak tulajdonosainak 2023. december 31-ig kell kérelmezniük a tulajdonukban álló kút fennmaradási, vagy megszüntetési engedélyezési eljárását. Ha a tulajdonos a jelzett határidőig nem kérelmezi az eljárást, vízgazdálkodási bírságot kell fizetni. A jogszabály szerint a büntetés az elkészült vízi létesítmény értékének 80 százalékáig terjedhet, magánszemély esetében pedig maximálisan 300 ezer forint lehet a bírság. A fogadtatás, az érintettek, a lakosság reagálása azt mutatja, nem is olyan egyszerű ez a mindennapi gyakorlatban. Lapunk megkérdezett a témában érdekelt-érintett szakembereket, hatóságokat, gazdákat.

Egy nap a holnapért, a klímáért! Létünk alapja az élővilág változatosságának megőrzése – erre figyelmeztet a 33. magyar és az 53. világméretű Föld napja, melynek kiemelt témája maradt a biológiai sokféleség megőrzése is. Az emberiség túlterjeszkedése agyonnyomja a vadvilágot, túlfogyasztunk és túlterjeszkedünk, ezt jelzi évről évre a WWF Élő bolygó jelentése. Az emberiség beavatkozása a természet évezredes egyensúlyába veszélyezteti a vadonélők, köztük a beporzó rovarok, növények létét. A biológiai sokféleség csökkenésének 60%-áért étrendünk, pontosabban az állatok takarmánya felel. Sebezhetőségünkre figyelmeztetett a koronavírussal a természet - legyen az idei Föld napja is önszerveződő, közösségépítő! Tegyünk végre, kezdjük ma!

Mit tehetsz Te? Sokat. Építs közösséget, zöldítsd környezetedet, ültess fát, termelj haszonnövényeket, komposztálj, éheztesd a kukát, szigetelj, közlekedj közösen, ne vásárolj csomagoltat, élj műanyagok nélkül, válts környezetbarát szerekre, félkész, kész helyett egyél friss hazait, egyél kevesebb állatit... ajándék a környezetnek, egészségednek. Minden héten.

A Föld napja mára a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulássá vált Magyarországon.
Cselekvő ünnep, amely mindnyájunk jövőjéről szól. Kb. 8 évünk maradt a cselekvésre.

Cselekedj Te is! A szemétszedés, a szelektív gyűjtés már nem elég...

Az Energiaügyi Minisztérium, a Városok Falvak Szövetsége, valamint több civil szervezet és önkormányzat együttműködésével zajló „Ne élj üvegházban!” programhoz Berettyóújfalu is csatlakozott és kapott egy elektromos meghajtású kishaszongépjárművet. Ennek kapcsán tartottak ma sajtótájékoztatót a Szent István téren, melyen részt vett Halász János országgyűlési képviselő, a Városok, Falvak Szövetsége elnöke, Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő, Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere és Hajdú Imre programkoordinátor, az Universitas Alapítvány elnöke. KÉPGALÉRIA

 

turinap

2023. április 11/12-től 2023. április 27/28-ig Békéscsaba−Lőkösháza állomások között végzett  pályakarbantartási munkák miatt a 101 Püspökladány−Biharkeresztes vasútvonalon a 346 és 347 sz. DACIA nemzetközi vonatok módosított menetrend szerint, Biharkeresztesen át kerülő útirányon közlekednek a 404, 405 CORVIN nemzetközi vonatokkal egyesítve.