2024. március 15-én délelőtt 9 órától a berettyóújfalui református templomban ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés. Szabóné Nagy Andrea református lelkipásztor igehirdetését követően az események a népligeti életfáknál folytatódtak, ahol ünnepi beszédet mondott Cseke Attila RMDSZ-szenátor és Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere, majd a „Piros, fehér, zöld kokárda” című ünnepi műsor volt látható. Közreműködtek a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI tanulói, Meleg Vilmos színművész és az Ifjúsági Fúvószenekar Hegedűs Imre vezényletével. KÉPGALÉRIA
Cseke Attila szenátor Reményik Sándor: Erdélyi március című költeményéből idézett köszöntőjében:
„Egy tizenötös szám. És március:
Az első tavasz-hónap közepe.
Kimondottam így egyszerűn,
Ne féljetek, ne féljen senkise.
Ne féljetek: nem tüzesednek át
Halk hangolás után a vers-sorok,
Nem temetni és nem lázítani,
Csupán figyelmeztetni akarok.
Oly csendben nő a versem, mint a fű,
Úgy duzzad, mint a rügy duzzad a fán:
Nem szavalok, - szavaltunk eleget,
- Nagyon sokat - március idusán.
Volt egy tanítóm akkor, - igazi,
Nagy nevelő, - gyökérig leható.
Ő mondta: csak úgy ünnep ez a nap,
Ha munkát s imát összefoglaló.”
Reményik Sándor üzenete ma is fontos. Alkalmazkodnunk kell a korunk adta körülményekhez és nem szabad felednünk őseinket. Csak így lehet otthonunk a mienk, csak így van jövőnk, ha ezer éves múltunkra építve megalkotjuk magunknak lépésről-lépésre, tégláról-táglára. Így egy biztos alapokon nyugvó magyar jövőt teremthetünk. A jövő reményeiből meríthetünk erőt a jelenben, tanulva a múltunk hibáiból – hangsúlyozta Cseke Attila. Beszédében arra kért mindenkit, higgyünk jó tanárainkban. Elődeink tették, amit kellett, amit lehetett és sokszor annál is többet. Ma már nincs helye a kritikának, a jó példák kell tovább vinnünk: vállani, cselekedni, tenni és nem eltérni kijelölt utunkról. Dolgoznunk kell mindannyiunknak egy ügyért, egy célért. Ez március 15-e üzenete 176 év múltán is. A közös, elszakíthatatlan gyökerek eddig és ezentúl is összekötik a nemzetet, határon innen és határon túl.
„Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.” - Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere a 12 pontból idézve kezdte ünnepi beszédét, mely az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható:
"Tisztelt Ünneplő Bihari, Berettyóújfalui Polgárok!
35 esztendeje emlékezhetünk és ünnepelhetünk ismét szabadon arra a tavaszi napra, amely talán minden magyar lélekből a legfelemelőbb, legreményteljesebb érzéseket váltja ki. Ahogy napról napra zajlik a szemünk előtt a természet kibontakozása, ugyanúgy, egyik napról a másikra nyílt ki a magyar, vele együtt pedig több európai nemzet öntudatok szabadságküzdelme. 176 éve, ezen a napon nyomtatták ki, olvasták fel és adták kézről kézre az új élet reményét magukban hordozó és azt meg is fogalmazó márciusi ifjak a 12 pontot. A 12 pont felütéseként pedig felszínre tört az az óhajtás, mely az elmúlt 35 évet tekintve talán most a legaktuálisabb. Az általuk kikiáltott három fogalom egyenként is értelmezhető, de igazi ereje csak akkor van, ha együttesen tudnak érvényre jutni. Azon a tavaszon ez megtörtént.
Egyetértés volt abban Európa-szerte és Magyarországon is, hogy a nemzetek érdekein átlépő, azokat semmibe vevő irányon változtatni kell. Radikális változásra volt szükség. Ezért is lettek a mi márciusi ifjainkból forradalmárok, a forradalmárokból pedig, a melléjük álló százezrekkel szabadságharcosok. Akik önrendelkezést akartak. Akik azt szerették volna elérni, hogy ne egy külső hatalom mondja meg, hogy mit, miért és hogyan tegyenek, feladva saját értékrendszerüket. Hogy ne egy szűk európai vagy világelit akarata és haszonvágya érvényesüljön az európai népek javait kiélve. Ezért söpört végig a népek tavasza Európán.
A szándék tiszta volt és világos. Mindenhol békés tüntetésekkel, a követelések megfogalmazásával kezdődött. A visszafordíthatatlan folyamatokkal szembeni ellenállás azonban tüzeket gyújtott az öreg kontinensen.
Szabadságot kivívni és megtartani azt is jelenti, hogy számot vetni, majd számot tenni mindig, minden körülményben képes legyen egy nemzet. A szabadság, önállóság nem jelenthet elszigeteltséget, mint ahogy nem jelentett akkor sem. Magyarország beállt a forradalmi nemzetek sorába, és napjainkhoz hasonlóan akkor is megtalálta a szövetségeseit. Az olyan államokat, melyek polgáraiba azt sulykolták, hogy csak ők, a megdönthetetlen uralkodóházak adhatnak a népeink számára boldogulást. Eközben pedig a külső célokat és erőket szolgáló, önmagukat feladó nemzetekké próbáltak formálni mindannyiunkat. A nemzetekben rejlő, évszázadok alatt hagyományozódó tudás és tapasztalat azonban mindezt nem engedte. A hőstörténetek, mondák alakjai, a történelem nagyjai ott álltak az akkori ifjak szeme előtt, és bennük példát találva, belőlük erőt merítve voltak képesek véghez vinni mindazt, amit korábban az idegen hatalmasok nem néztek ki belőlük.
1848–49-ben számos, más nemzethez tartozó honvéd - közlegények és tábornokok harcoltak a magyarok oldalán, a szabad, független országért és Európáért. Akik nem zsoldért, közvetlen anyagi javakért, pozíciókért rántottak kardot, hanem a tiszta eszmékért, és egy valóban fejlődő, gazdasági és társadalmi értelemben is gyarapodó államszövetségért. Aki ezekkel az eszmékkel, igaz szándékokkal nincs tisztában, soha nem fogja ezt megérteni. A maihoz hasonló ünnepi alkalmak arra is jók, hogy az évfordulós megemlékezés mellett emlékeztessünk rájuk. Damjanich, Pöltenberg vagy Bem tábornok szinte a nyelvünket sem értette. Értették viszont azt, hogy mit jelenthet, hogy mit eredményezhet az, ha a szabadságharcot sikerre viszik. Őket nem a bér és nem is mások leigázása vezérelte. Több főtiszt visszaemlékezéséből, vagy a róluk született leírásokból tudjuk, hogy a harcok során egyetlen dologra vágytak a legjobban: a békére. Már a 12 pont egyik alapvetése is az volt, hogy magyar katonáinkat ne vigyék külföldre. Ne legyenek részesei értelmetlen vérontásnak.
Az ő példájukat követve egy törekvésünk lehet ma is, hogy fenntartsuk az építő békét. Mert az évezredes tapasztalat erre is megtanít. Ahogy a 20. század társadalmát a borzalmas diktatúrákkal folyamatosan szembesítő Albert Camus figyelmeztet:
„Azért lettünk, hogy alkossunk, szeressünk, nyerjünk, azért lettünk hát, hogy békében éljünk.”
Alkotni, építeni sokféleképpen lehet. Úgyis, mint Kőmíves Kelemen, és úgy is, mint Ybl Miklós. Ha ez előzőt követjük, akkor ránk erőltetett téveszmékre hallgatva tartjuk fel az építkezés látszatát, amiből aztán – akár tragédia árán is – mások gyarapodnak. Ha az utóbbit, akkor pedig szilárd, megingathatatlan alapokra emeljük házainkat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Honfitársaim!
Örök igazság: a történelem ismétli önmagát. 20. századunk nagy részében azok tették jelszavukká a tartós békét, akik az agresszió eszközével akarták fenntartani hatalmukat. Akik féltek március 15-e erejétől, és 1951-ben megtiltották a szabad emlékezést. Akik a nemzetek egymás ellen fordításában látták saját hatalmuk fenntartásának eszközét. Akik a magyar nemzet szétszakításától sem riadtak vissza. Az, hogy a nagy világégések után országhatárok húzódnak magyar és magyar között, nem jelentheti azt, hogy nem lehet egységes és szabad a magyar nemzet. Ezért ünnepelhetünk ma is együtt, szerte a Kárpát-medencében. Ahogyan mi is itthon és otthon Biharországban. Nem jelenthet akadályt, hogy az országhatárokon kívül nem lehet hozzájutni a mai ünnep legszentebb szimbóluma, a kokárda alapját képező nemzeti színű szalaghoz. Sok éves hagyománnyá vált közöttünk, hogy az általunk átnyújtott szalagokból Nagyvárad és Bihar megye szorgos lányai és asszonyai kokárdát formálnak, mely aztán ott is és itt is a viselőik kabátján hirdeti az összetartozást. És hirdeti a békét, a szabadságot és hirdetnie kell a nemzet megkérdőjelezhetetlen egysége iránti egyetértést is. És ezt üzeni önmagunknak, valamint a minket kívülről tekintőknek az a tény is, hogy most, délelőtt Berettyóújfaluban, délután pedig Nagyváradon állunk meg emlékhelyeink mellett és valljuk büszkén: A Haza minden előtt!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!"
A beszédeket követően Meleg Vilmos színművész és a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI tanulóinak színvonalas műsora következett, majd az ünnepség végén a gyerekek saját készítésű Kossuth kiflit kínáltak a közönségnek. A megemlékezésen közreműködött az Ifjúsági Fúvószenekar Hegedűs Imre vezényletével.
