artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A karácsony közeledtével ünnepi rendezvényt tartottak és ezzel még meghittebbé varázsolták a szépkorú lakók napjait a Fényes-házban. A Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az ünnepkörhöz kapcsolódó műsorral kedveskedett, köszöntőt mondott Muraközi István, városunk polgármestere, valamint Karalyos Krisztina, a BERÉPO Kft. ügyvezetője. KÉPGALÉRIA

Az Egészségfejlesztési Iroda már harmadik éve csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat „Szeretetdoboz” elnevezésű akciójához. Az összegyűlt adományokból 10 dobozt sikerült összeállítani, melyek tartós élelmiszereket, valamint tisztálkodási- és tisztítószereket is tartalmaznak. A Szeretetdobozokat 2023. december 20-án adták át az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai a  Magyar Református Szeretetszolgáltat képviselőinek, Molnár Norbert és Majláth József lelkipásztoroknak. 

2023. december 18-án a BSZC Bessenyei György Technikum diákjai hozták el az idősek otthonába karácsonyi üdvözletüket Siposné Szabó Andrea igazgatónő és Balogh Ágnes osztályfőnökkel. A hangulatos műsort követően a diákok az idősekkel együtt szépítették tovább a karácsonyfát a tanulók saját készítésű díszeivel, és örömmel vették át a gyerekek által alkotott karácsonyi üdvözlőlapokat. KÉPGALÉRIA

Advent harmadik vasárnapján Berkes Gabriella énekesnő, Rátonyi Róbert zongorakíséretével adott meghitt ünnepi műsort a Nadányi Zoltán Művelődési Házban. Igét Rákóczi Jenő katolikus plébános hirdetett, a szeretetvendégséget a Berettyóújfalui Római Katolikus Egyházközség szolgáltatta, akik rengeteg finomsággal készültek. Az öröm gyertyáját Teberánné Körtvélyesi Éva tanár, a negyedik gyertyát pedig – amely a szeretetet jelképezi – Berde László birkózó edző gyújtotta meg. A Pénz-Ügyesek forralt borral és teával várták az érdeklődőket. KÉPGALÉRIA

A Bihari Szociális Szolgáltató Központ 2023. december 12-én tartotta karácsonyi ünnepségét a szépkorú ellátottak számára a Nadányi Zoltán Művelődési Házban, melyen a résztvevőket Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere és Szabóné Kovács Zsuzsa intézményvezető köszöntötte. A rendezvényre a környék településeinek nyugdíjas csoportjai színes műsorral készültek, az ünnepséget Leblanc Győző és Szeredy Krisztina fellépése koronázta meg. KÉPGALÉRIA

A Bihari Vállalkozók Baráti Társasága idén is gyűjtést szervezett tagjai között. A több mint másfél millió forint összegű felajánlásból városunk néhány óvodája és bölcsődéje, a városi zeneiskola, a BERÉPO intézményei és a szentmártoni idősek klubja is részesült, melynek segítségével számos, a működésükhöz szükséges eszköz beszerzésére nyílt lehetőségük. A baráti társaság képviselői személyesen adták át az ajándékokat, így közelebbről is megismerhették az egyes intézmények működését, mindennapjait. KÉPGALÉRIA

Credobus Econell 12 típusú autóbuszokkal fiatalodott a Volánbusz járműállománya Hajdú-Bihar vármegyében: a 10 új jármű októberben és novemberben állt forgalomba a térségben. Az érintett vonalakon a társaság évente csaknem 2 millió utazásról gondoskodik, az új, mikrobiológiai védelemmel is ellátott járművek pedig tovább emelik a személyszállítási szolgáltatás színvonalát és több mint fél évvel csökkentik a flotta átlagéletkorát.

A Mesél a szemünk játékos pályázatán a Hajdú-Bihar vármegyei ovisok bebizonyították, hogy számukra semmi sem lehetetlen, és mindent bevetettek, hogy a négy fal között és a szabadban is segítsék a bajba jutott fénygömböcöket. Különdíjat kapott a berettyóújfalui Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde Rákóczi Tagóvodájának Pitypang csoportja.

A Bihari Vállalkozók Baráti Társasága 250 ezer forintot adományozott a Zeneiskola Jövőjéért Közhasznú Alapítványnak, melyből egy kottatárat fognak létrehozni a zeneiskolások számára. A különböző hangszeres versenyeken kiírt kötelező előadási darabokon felül olyan kottagyűjteményeket vásárolnak, amelyeket az arra rászoruló gyerekek ingyenesen használhatnak, ameddig a tanulmányaikat folytatják. Olyan új művek beszerzésére nyílik a támogatás által lehetőségük, amivel reményeik szerint még színesebbé tudják tenni a zeneiskolai oktatást- tudtuk meg Hegedűs Imre tagintézmény-vezetőtől.

- Mihucz Sándorné, a BSZC Arany János Gimnázium és Technikum igazgatónője azzal a megtisztelő figyelemmel fordult az idősek otthonához, hogy a diákok szeretnének karácsonyi műsorral kedveskedni lakóinknak - tájékoztatta lapunkat Karalyos Krisztina, a BERÉPO Nonprofit Kft.ügyvezetője.

A csepergő eső ellenére advent második vasárnapján is sokan ellátogattak  a Nadányi Zoltán Művelődési Ház udvarán megtartott ünnepi összejövetelre. Ezen a vasárnapon a műsort és a szeretetvendégséget a Berettyóújfalui Baptista Gyülekezet szolgáltatta, igét Bögös Jenő baptista lelkipásztor hirdetett. A remény gyertyáját Dr. Muraközi Zoltán, a Gróf Tisza István Campus igazgatója gyújtotta meg, a Pénz-Ügyesek Egyesület forró teával és forralt borral kínálta az érdeklődőket. KÉPGALÉRIA

Berettyóújfalu belvárosában, a meglévő piac bővítéseként egy 686,21 m2 alapterületű, a modernkori vásárlók igényeit minden tekintetben kielégítő vásárcsarnok – Lengyel István Ybl-díjas építész tervei alapján – került kialakításra, melynek ünnepélyes átadására 2023. december 9-én került sor. A beruházás a ROHU 359 CROSSLOCALDEV „Promoting an integrated aprroach regarding the improving of the employment rate and business environment at the level of margitha and berettyoujfalu microregions” „A foglalkoztatási szint és az üzleti környezet javítása Marghita és Berettyóújfalu városok szintjén” című projekt keretén belül valósult meg. KÉPGALÉRIA

A Gróf Tisza István Campusban működő Egészségfejlesztési Iroda rászorulók részére ruhagyűjtést szervezett. Az adományok kiosztásáról a Bihari Szociális Szolgáltató Központ gondoskodik a 2023. december 13-án 9-15 óra között, a Civil Udvarban megrendezésre kerülő Karácsonyi Turi Napon. Az iroda a Szeretetdoboz akcióhoz csatlakozva folytatja karitatív munkáját.

A Bihari Vállalkozók Baráti Társasága a soron következő, egyben évzáró találkozóját 2023. november 30-án tartotta a Nyíri István Vállalkozók Házában. Az összejövetel programjai – mely témákban Kövérné Pásztor Olga, Kádár Marcell és Oláh Norbert, az Ernst & Young képviseletében tartottak előadást – a következők voltak: - vállalkozásoknál keletkezett hulladékgazdálkodással összefüggő törvények, - körforgásos gazdaság, - ESG stratégia, - állami támogatási könnyítések, kistérségi beruházások. A rendezvényen részt vett Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere is, - aki több örvendetes bejelentést tett - illetve Győrfi Sándor, a Hajdú- Bihar Vármegyei  Kereskedelmi és Iparkamara helyi elnöke. KÉPGALÉRIA

Berettyóújfalu Város Önkormányzata a 2024. évben összesen 5.740.000,-Ft összegben nyújt támogatást a berettyóújfalui fiatalok számára, a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat keretében.

A programsorozat célja hidat építeni az az egyre növekvő társadalmi szakadék fölött, ami a fiatalok és az idősek között mutatkozik. Ennek a szakadéknak az áthidalásban lett partnere az idősek otthonának a Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde Rákóczi tagóvodája. KÉPGALÉRIA

A KEHOP-2.1.1-15-2015-00007 „Északkelet-Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1. (ÉKMO 1)” című projekt sajtónyilvános zárórendezvényére 2023. december 4-én került sor, melynek helyszíne a Berettyóújfalu Vízműtelep (Budai Nagy Antal utca hrsz: 0439) volt. A projekt a Kohéziós Alap és a hazai központi költségvetési előirányzat által nyújtott, vissza nem térítendő támogatásból valósult meg. KÉPGALÉRIA

Zsúfolásig megtelt a Nadányi Zoltán Művelődési Ház udvara advent első vasárnapján, a város apraja-nagyja kíváncsian várta, hogy felgyúljanak az ünnepi fények a város karácsonyfáján, melyet Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere kapcsolt fel.

Az ünnepi műsort és a szeretetvendégséget a Berettyóújfalui és a Berettyószentmártoni Református Gyülekezet szolgáltatta, igét Nagyné Bakó Katalin református lelkész hirdetett. A város gyönyörű adventi koszorúját idén is Erősné Bak Szilvia készítette el, melyen a hit gyertyáját Dr. Hodosi Julianna gyermekorvos gyújtotta meg. A Pénz-Ügyesek Egyesület forró teával és forralt borral kínálta az érdeklődőket. KÉPGALÉRIA

Berettyóújfaluban évek óta hagyomány, hogy adventkor felállítjuk a város karácsonyfáját, közösen gyújtjuk meg az adventi koszorú gyertyáit. Ezeken a rendezvényeken a berettyóújfalui egyházak szolgálnak és berettyóújfalui magánszemélyek, civil szervezetek vendégelik meg süteményekkel, forró teával, forralt borral a kilátogatókat. A rendezvény sokáig a Szent István téren, a koncertek pedig a Makk Kálmán Moziban kerültek megrendezésre, majd átkerültek a Nadányi Zoltán Művelődési Házba és annak udvarára. Ennek részleteiről Lisztes Évát, a Nadányi Zoltán Művelődési Ház igazgatóját kérdeztük.

A meteorológiai előrejelzések alapján kedd éjfél után jelentős, intenzív havazás várható Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében. A legtöbb, akár 15 centiméternyi hó Borsod-Abaúj-Zemplénben és azon belül is a magasabban fekvő területeken várható. A Magyar Közút munkagépei minden érintett területen teljes kapacitással fognak dolgozni, de a folyamatos havazás miatt időszakosan téliesebb útviszonyokra számíthatnak a közlekedők.