artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A nemzetközi nőnap alkalmából ünnepi rendezvény keretén belül köszöntötték a Fényes-ház lakóit 2024. március 7-én. A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI alsós tanulói, a Bocskai István Szakképző Iskola 10. évfolyamosai és Muraközi István, városunk polgármestere tette még emlékezetesebbé ezt a szép alkalmat. KÉPGALÉRIA

Fekete Ferencné mentálhigiénés munkatárs Richard Wagner gondolatával köszöntötte a hölgyeket: „Az élet zenéjét a nők adják, akik őszintén, minden feltétel nélkül fogadják magukba a dolgokat, hogy érzéseiken át szebbé alakítsák át azokat.”

Március 8. – a nők napja. A tavasz első kedves ünnepe. S bármennyire megkopott már a nőnap eredeti üzenete, a szebbik nemet mindig érdemes volt és érdemes lesz ünnepelni.

A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI alsós diákjai közös énekléssel kezdték műsorukat, majd a Tavaszi szél vizet áraszt népdal után Nagy Máté Gyula 3. a osztályos tanuló köszöntő verset mondott. Kari Sándor 1. b osztályos tanuló pedig A király kenyere című mesével szórakoztatta az egybegyűlteket. Végül az egész 1. b osztály előadta Petőfi Sándor: Arany Lacinak című versének dramatizált változatát. Felkészítőjük Kocsisné Jován Ildikó pedagógus volt.

nonap az idosek otthonaban01 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngnonap az idosek otthonaban11 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere nőnapi köszöntőjében kiemelte, a gyermekek műsora mindig felmelegíti az emberek szívét. A felkészítő pedagógusok odaadó, önzetlen szeretettel foglalkoznak a fiatalokkal, hogy műsorukkal örömöt és vidámságot adjanak a köszöntötteknek. Isten saját képére teremtette az embert, nőre és férfira. A férfiaknak sok dolguk volt, csatáztak, keresték a kenyérre valót, de a nők teremtették meg az otthon melegét, az új élet lehetőségét. A férfiak szeretetüket és tiszteletüket fejezik ki ezen a napon a hölgyek iránt. Egy amerikai kutatásban összehasonlították a nők és a férfiak bioritmusát. Megállapították, hogy míg a férfiaknál reggeltől délutánig van magasan ez az érték és aztán fokozatosan csökken, addig a nőknél egészen késő estig magas szinten van – tudtuk meg polgármester úrtól.

nonap az idosek otthonaban17 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngnonap az idosek otthonaban24 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

A nemzetközi nőnapot, a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napját 1917 óta – Magyarországon 1948 óta – minden év március 8-án tartják. Ezt az alkalmat sokféleképpen értelmezték a múltban. A nőnap kezdeményezői az egyenlő jogaikért harcoltak, erre igyekeztek felhívni a figyelmet. Ma már inkább egy kedves gesztusról szól ez az alkalom, arról, hogy a fiúk, férfiak egy-egy szál vagy éppen egy csokor virággal köszöntik a számukra oly kedves hölgyeket – mondta Fekete Ferencné.

nonap az idosek otthonaban38 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngnonap az idosek otthonaban41 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

A Bocskai István Szakképző Iskola 10. évfolyamos tanulói – akik az intézményben teljesítik szakmai gyakorlatukat – versekkel és egy rövid tanmesével fejezték ki a hölgyek iránti tiszteletüket, megbecsülésüket. A délelőtt utolsó fellépői egy meglepetéssel is készültek. Mivel a farsangi mulatság betegség miatt elmaradt, így a diákok most mutatták be vidám előadásukat. 

You have no rights to post comments