Törés mindenkiben - Törés-Pont program
- Részletek
- Írta: hajdu.katasztrofavedelem.hu
„Hideg téli délután volt, amikor kaptuk a riasztást. Az utak csúszósak voltak Hajdúböszörmény határában is. Közúti baleset. Egy személyautó fának csapódott, három sérült. Percek alatt kiértünk, kiszálltunk a kocsiból, siettünk sérültekhez. Egy fiatal srác vezetett, azonnal meghalt. Esélye sem volt. Az anyósülésen mellette egy fiatal lány ült, a fa, amelynek neki mentek, szinte elfoglalta a lány helyét az autóban. Ő is halott volt. A hátsó ülésen egy másik lány ült, neki volt pulzusa, de nem tudtunk hozzáférni. Azon kellett dolgoznunk, hogy a sérültet elérjük és a lehető leggyorsabban átadjuk őt a mentőknek….
A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum sikerei az Országos Fekvenyomó Diákolimpia Döntőn
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2019. április 13-14-én Encsen rendezték meg az Országos Fekvenyomó Diákolimpia döntőjét. A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum két tagintézménye – a Bessenyei György Szakgimnázium 9 tanulója, és az Arany János Gimnázium 3 tanulója – kvalifikálta magát a diákolimpiai elődöntőről. A döntőn 49 iskola több mint 250 versenyzője vett részt.
Forgalomterelés a 42-es számú főúton
- Részletek
- Írta: police.hu
Megnövekedett a határátlépés és várakozás ideje a román határszakaszon, emiatt a személygépjárművek forgalmának terelésére kell számítani a 42-es számú főúton Hajdú-Bihar megyében.
Anyja ismerősét rabolta ki
- Részletek
- Írta: police.hu
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2018. szeptember 29-én 17 óra 30 perc körül, ami szerint egy férfitől pénzt és ruhaneműket akart ellopni ismerőse.
Rékasi Attila – Tereprally képekben fotókiállítás
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
Új fotókiállítás nyílt 2019. április 17-én a Makk Kálmán Mozi Galériában, melyen Rékasi Attila 2009-ben, Berettyóújfaluban megrendezett tereprallyról készült fotói láthatók. KÉPGALÉRIA
Poprádon versenyeztek a jövő bajnokai
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A jövő bajnokai program keretein belül három úszónk vett részt a poprádi nemzetközi versenyen! Ebben a nagyon erős mezőnyben csodásan megállták a helyüket gyerkőceink, Budai Bálint, Kóti Tamás és Nagy Bence összesen öt érmet hozhatott haza! A három nagyon kemény versenynapba belefért egy kis szórakozás is, hiszen ők még gyerekek! Nagyon büszkék vagyunk rátok fiúk!
Végjáték: kijutni a tojásból
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Elérkezett a végjáték! A Nébih „Túlélő tojások” című élő streamje a végkifejlethez közeledik, vagyis hamarosan várható a kiscsibék kikelése. A keltetőbe tett nyolc tojásból hét eljutott fejlődésének abba a szakaszába, amikor egy napon belül megkezdi a kikelést. A tojás héjának feltörése, és a tojásból való kijutás folyamata akár 4-5 órán át is eltarthat, és sajnos nincs garancia, hogy valamennyi csibe sikerrel jár.
Áprilisi törvények 1849
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
1849. április 14-én Debrecenben, a Nagytemplomban az országgyűlés kimondta Magyarország függetlenségét, a Habsburg-ház trónfosztását. Az ekkor született határozatokat a Függetlenségi Nyilatkozat foglalja magába. Erről és az áprilisi törvények jelentőségéről emlékeztünk a kerekasztal-beszélgetésen, melyen Török Péter, a Bihari Múzeum vezetője beszélgetett Dr. Miru György és Dr. Velkey Ferenc egyetemi docensekkel.
Idén is megválasztották az Év Hangszeresét
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Berettyóújfalui ZeneiskoIa életében az egyik legfontosabb rendezvény az Év Hangszerese Verseny, amely idén 18. alkalommal került megrendezésre. Az esemény részleteiről Hegedűs Imrét, a zeneiskola igazgatóját kérdeztük. KÉPGALÉRIA
A holokauszt áldozataira emlékeztünk
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Idén városunkban a régi vas-műszaki bolt előtt, a vészkorszak áldozatainak és a világon szétszóródott újfalui zsidóság tiszteletére állított emléktáblánál történt a megemlékezés, ahol Kocsis Csaba népművelő Konrád György visszaemlékezéseiből idézett, majd Aranyiné Csalánosi Csilla tanár Grünwald Magda: Az utolsó nap című írását olvasta fel. Az esemény végén mécseseket gyújtottunk, majd az érdeklődők látogatást tehettek a felújítás előtt álló zsinagógában. KÉPGALÉRIA