Ismét együtt a Trident!
- Részletek
- Írta: Nagy Sándor
Ismét együtt Berettyóújfalu egyik legismertebb együttese, akik hosszas megbeszélések után úgy döntöttek, hogy a legendás, és a rock egyik aranykorának tartott '90-es évek szellemét feltámasztva újra életre keltik a zenekart. A három oszlopos tag - Paszti, Zoli és Zsolti - mellett negyedikként a basszusgitárt az Abiocore-ból és a Szélső Érték-ből már jól ismert Kahut János (Jóni) kezeli. Az újjáalakulást nem pusztán nosztalgiázásnak szánják. A régi dalok mellett gőzerővel dolgoznak az új dalokon, melyekkel elindítják a Trident legújabb korszakát. Október 21-én Berettyóújfaluban adják első koncertjüket, minek apropóján Papp Zsoltival, a zenekar dobosával és egyben vezetőjével beszélgettem, illetve tettem fel neki néhány kérdést.
Tájékoztatás a berettyóújfalui 335/10. hrsz.-ú ingatlan büntetés-végrehajtási egészségügyi központ kialakítása céljából történő állami tulajdonba adásának folyamatáról
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Berettyóújfalu Város Önkormányzata Képviselő-testülete – a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoka megkeresésére – a 107/2017. (V. 25.) önkormányzati határozatával döntött arról, hogy a berettyóújfalui 335/10. hrsz.-ú ingatlant büntetés-végrehajtási egészségügyi központ kialakítása céljából állami tulajdonba adja. Miután a helyi népszavazás 25% alatti részvétel mellett érvénytelen volt, a képviselő-testület – képviselői indítványra – 2017. október 12-én megtartott rendkívüli ülésén, a testületi vitát követően, az önkormányzati szakbizottságok támogató véleményének birtokában hozta meg döntését. A képviselő-testület a tagok többségének támogatásával elfogadott 180/2017. (X. 12.) önkormányzati határozatával az említett ingatlan változatlan céllal és feltételekkel történő állami tulajdonba adásának szándékát megerősítette.
Ellenőriztek a berettyóújfalui rendőrök
- Részletek
- Írta: police.hu
A közlekedésbiztonság javítása érdekében a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai 2017. október 11-én közúti ellenőrzést hajtottak végre a városban. A rendőrök kiemelt figyelmet fordítottak a gyalogos-átkelőhelyeknél az elsőbbségi szabályok betartására.
Kerékpározó migráns az autópályán
- Részletek
- Írta: police.hu
Visszakerült Romániába az a szír férfi, akik illegálisan lépte át az államhatárt.
Letöltendő börtön egy hajdúszoboszlói állatkínzás vádlottjának
- Részletek
- Írta: Debreceni Törvényszék
Letöltendő börtönbüntetést szabott ki közérdekű munka helyett jogerős ítéletében állatkínzás bűntette miatt a Debreceni Törvényszék arra a vádlottra, aki tavaly nyáron egy vasrúddal bántalmazta két kutyáját Hajdúszoboszlón. Az állatokat végül a hatósági állatorvosnak el kellett altatnia. A másodfokú ítélet értelmében M. Péternek 6 hónapra kell börtönbe vonulnia, illetve egy évig a közügyeket sem gyakorolhatja. A most kiszabott fél év börtönbüntetésen kívül a vádlottnak még négy hónapot le kell töltenie, egy korábban – garázdaság miatt – megítélt szabadságvesztése miatt.
Véget ért a helyszínelés a 42-es számú főúton - Egy kerékpáros könnyű sérüléseket szenvedett a balesetben
- Részletek
- Írta: police.hu
2017. október 11-én 15 óra körül egy tehergépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy kerékpárost a 42-es számú főút 41. kilométerszelvényében. A balesetben a kerékpáros megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A helyszínelés ideje alatt a járművezetőknek rendőri forgalomirányításra kellett számítani az adott útszakaszon. A helyszínelés befejeződött, a forgalom zavartalan a 42-es számú főút érintett szakaszán.
Munkaértekezlet Ártándon
- Részletek
- Írta: police.hu
Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok fogadta a Nagyváradi Területi Határrendőr Felügyelőség vezetőjét és delegációját. A rendőri vezetők a közös határ menti járőrszolgálat tapasztalatait és az illegális migrációval kapcsolatos feladatokat egyeztették.
Dolgoznak a kéményseprők
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Egészen november végéig járják megyénket a kéményseprők, addig tart ugyanis az idei évre tervezett sormunka. A tűzbiztonsági okból végzett ellenőrzések Debrecenben egész évben folyamatosan zajlottak, de, vannak olyan települések, amelyeken egy-egy rövidebb időszak alatt végzik el a kéményseprők a szükséges munkálatokat, néhol a fűtési szezon alatt.
Közúti ellenőrzések Hajdú-Bihar megye útjain
- Részletek
- Írta: police.hu
A berettyóújfalui rendőrök a közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében ellenőrizték a járművezetőket.
Magabiztos Mezei-Vill győzelem az Aramis ellen
- Részletek
- Írta: Molnár Ákos
A Berettyó az első félidőben eldöntötte a meccset.