Tanulmánykötet készül Berettyóújfalu jogszolgáltatásáról
- Részletek
A Debreceni Törvényszék sikeresen pályázott az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett 2016. évi Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás című pályázatra. A Berettyóújfalu jogszolgáltatását bemutató kötet elkészítését az Országos Bírósági Hivatal a pályázat keretében támogatja.
Átadták a NATO jótékonysági pályázaton nyert összegeket
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A NATO Jótékonysági Bazár a NATO nemzetközi közösségének fő jótékonysági eseménye. A rendezvényre a hagyományoknak megfelelően minden év november hónap harmadik vasárnapján – legutóbb 2016. november 20-án – a brüsszeli NATO Központ épületében került sor, amelynek fővédnöke ezúttal is a NATO főtitkár felesége, Mrs. Ingrid Schulerud volt. A hivatalos átadási ünnepségre 2017. január 30-án került sor, ahol a támogatásokat a főszponzorok képviselői adták át. A Bihari Sebészet Alapítvány képviseletében Dr. Muraközi Zoltán, a Gróf Tisza István Kórház főigazgatója vette át a támogatást jelképező csekket.
Enyhítette az elsőfokú ítéletet a bűnpártolás ügyében a Debreceni Törvényszék
- Részletek
400 napi tételre, azaz 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélte megismételt másodfokú eljárásában a Debreceni Törvényszék Tóth Józsefet, aki 2005-ben a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat gazdálkodásáért felelős alelnökeként és az M3-as Kht. felügyelőbizottsági tagjaként részt vett az M3-as Kht. közmunka programjában fellelt törvénytelenségek elkendőzésében. Egyebekben a bíróság helybenhagyta a Debreceni Járásbíróság ítéletét.
Tájékoztató az ingatlanértékesítésből származó jövedelem adókötelezettségét érintő változásról
- Részletek
A magánszemély ingatlan és vagyoni értékű jog átruházásából (a továbbiakban: ingatlanértékesítés) származó jövedelmét a bevételből kiindulva, a költségek és a tulajdonban tartás időszakát figyelembe véve kell meghatározni.
„Aki nem tapasztalta el sem tudja képzelni, hogy a mindennapi munka mellett mennyi szeretetet kap vissza”
- Részletek
2016-ban ismét elnyerte Berettyóújfalu Város Önkormányzatának álláspályázatát, így már 2011 óta vezeti a BERÉPO Nonprofit Kft-t. Bemutatjuk Karalyos Krisztina munkásságát és az irányítása alatt álló két intézménnyel is megismerkedhetnek.
Felfüggesztett börtön az ápolónő támadójának
- Részletek
Másfél év börtönbüntetésre ítélte – két évre felfüggesztve - a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a vádlottat, aki tavaly január elsején rátámadt egy ápolónőre a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban. A bíróság B. Pétert közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek.
Részleges látogatási tilalom a Gróf Tisza István Kórházban
- Részletek
A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház négy osztályán az influenzajárvány miatt 2017. január 25-től látogatási tilalmat rendeltek el.
Rátámadt az ápolókra Berettyóújfaluban
- Részletek
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak ügyében tartja első tárgyalását 2017. január 30-án, hétfőn 10:30 órakor a Berettyóújfalui Járásbíróság.
Jogtörténeti konferencia és bíróságtörténeti kiállítás Berettyóújfaluban
- Részletek
A modern bírósági szervezetrendszer létrejöttének 145. évfordulója alkalmából a Debreceni Törvényszék, a Berettyóújfalui Járásbíróság és a Bihari Múzeum szervezésében egész napos jogtörténeti konferenciát tartottak, melyet bíróságtörténeti kiállítás színesített. A január 23-án megrendezésre kerülő eseménynek a Járási Hivatal Fráter László terme adott otthont, melyen közel 180-an vettek részt.
Újra ingyenes lesz a parkolás Berettyóújfaluban
- Részletek
A fizető parkolás kivezetésével kapcsolatban megkerestük Muraközi Istvánt, Berettyóújfalu város polgármesterét, hogy tájékoztassa olvasóinkat, a város lakosságát az intézkedés részleteiről.