- Részletek
- Írta: police.hu
A 24 éves férfi egy lakóház kerítésének hajtott. A berettyóújfalui rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
- Részletek
- Írta: police.hu
A biharkeresztesi rendőrök elfogták a két román férfit.
- Részletek
- Írta: police.hu
A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. június 6-án 17 óra 25 perc körül egy autóbusz közlekedett Debrecenben, a Széchenyi utca felől a Kossuth utca irányába, amikor eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy a Kossuth tér felől a Nagyállomás irányába haladó villamossal.
- Részletek
- Írta: police.hu
A férfi egy közösségi oldalon ismerkedett meg a sértettel, akitől több mint 600 ezer forintot csalt ki. A balmazújvárosi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást.
- Részletek
- Írta: police.hu
Debrecenben, az egyik bevásárlóközpont parkolójában mérték össze tudásukat 2018. június 1-jén a Hajdú-Bihar megyei rendőrök. A közlekedésrendészeti járőrök 2018. évi szakmai versenyén egy KRESZ, illetve szakmai kérdéseket tartalmazó teszt kitöltését követően vezetéstechnikai pályát kellett teljesíteni a motoros és gépkocsizó rendőröknek, valamint kiválasztották a megye legjobb karos forgalomirányító egyenruhását is.
- Részletek
- Írta: police.hu
Ittas volt az a fiú, aki apja autójával árokba hajtott. A berettyóújfalui rendőrök vádemelést javasolnak a 16 éves fiatallal szemben.
- Részletek
- Írta: police.hu
A berettyóújfalui rendőrök várják azok jelentkezését, akik látták a balesetet, illetve akik segítettek a megsérült két férfinak.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottja munkahelyére tartott, miközben elfogott egy illegális migránst.
- Részletek
- Írta: police.hu
A két román állampolgárságú férfival szemben állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást a berettyóújfalui rendőrök.
- Részletek
- Írta: police.hu
A rendőrök vádemelést javasolnak azzal a férfival szemben, aki balesetet okozott Darvason.
- Részletek
- Írta: police.hu
A berettyóújfalui rendőrök vádemelést javasolnak a három fiatallal szemben.
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
A rendőrség a lakosság segítségét kéri. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 09020/365/2018. bűnügyi számon eljárást folytat közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
- Részletek
- Írta: police.hu
A rendőrök elfogták azt a három fiút, akik kiraboltak egy 17 éves berettyóújfalui lakost.
- Részletek
- Írta: police.hu
A berettyóújfalui rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a férfival szemben, aki Zsákán betört egy melléképületbe.
- Részletek
- Írta: police.hu
A berettyóújfalui rendőrök befejezték a 4808-as számú úton történt közlekedési baleset körülményeinek vizsgálatát.
- Részletek
- Írta: police.hu
Ártánd-Bors magyar-román határátkelőhelyen egy szerb kamionban 79 illegális migráns akart jogellenesen Magyarország területére bejutni.
- Részletek
- Írta: police.hu
A berettyóújfalui rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy késsel hadonászott a vonaton.
- Részletek
- Írta: police.hu
A helyi rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.
- Részletek
- Írta: police.hu
A helyi rendőrök rövid időn belül elfogták azt az 52 éves helyi férfit, aki egy késsel fenyegetve rabolt.
- Részletek
- Írta: police.hu
A hosszúpályi rendőrök elfogták és bűnügyi őrizetbe vették azt a 23 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint négy családi házba tört be.



















