- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2020. július 10-én gálaműsort szervezett a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevők, első vonalban dolgozók számára. A Nadányi Zoltán Művelődési Házban megrendezett köszöntő gálán közreműködtek a helyi művészeti csoportok: Berettyóújfalui Ifjúsági Fúvószenekar, Baraboly Néptáncegyüttes, Török Laura, Tóth Zsófia, Turzó Boglárka (a Nagy Bajnóca népdalkör tagjai), Peszterce Szabadidő Néptáncegyüttes, Rengő Néptánc Egyesület, Balázs Amarilla és Turzó Boglárka (a Szederinda Énekegyüttes alapító tagjai), Bajnóca Néptánc Egyesület. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatal 2020. július 20. (hétfő) napjától – 2020. augusztus 19. (szerda) napjáig terjedő időszakra nyári igazgatási szünetet tart.
Az igazgatási szünet időtartama alatt a Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatal csökkentett köztisztviselői létszámmal ügyeletet tart. Ügyfélfogadás kizárólag hétfőn délelőtt 8-11 óráig, illetve csütörtökön délután 13-16 óráig lesz, más időpontokban szünetel. Az azonnali ügyintézés kizárólag az anyakönyvi ügyekre korlátozódik.
Megértésüket tisztelettel köszönjük!
Dr. Körtvélyesi Viktor
jegyző
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Általános tudnivalók: A HBVSZ Zrt. szolgáltatási területén, (Hajdúböszörmény, Hajdúvid, Bodaszőlő, Hajdúszoboszló, Hajdúhadház, Hajdúdorog, Téglás, Bocskaikert, Polgár, Földes, Tiszavasvári, Berettyóújfalu, Szorgalmatos) a szennyvízelvezetés és -tisztítás elválasztott rendszerben működik. Ezt fontos kihangsúlyozni, mivel ez a rendszer kapacitásából és technológiájából adódóan kizárólag háztartási és előtisztított ipari szennyvíz befogadására, elvezetésére és megtisztítására alkalmas. A csapadékvíz összegyűjtése és elvezetése ezeken a településeken csak a szennyvízhálózattól teljesen elkülönítve valósítható meg.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Bajnóca Néptánc Egyesület idén 10. alkalommal rendezte meg gyermek néptánctáborát. Az elmúlt évtized tapasztalatai már gördülékennyé teszik a szervezést és a munkát. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Berettyóújfalu Város Polgármesteri Hivatala tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel, a jogosultsági idő lejártát követően is meghosszabbított ellátásokat az alábbi időpontokig kell újra megigényelni:
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Az elmúlt napokban a helyi önkormányzat megbízásából elvégezték a földi, kémiai, melegködös szúnyoggyérítést városunkban, amiről számos pozitív visszajelzést kaptunk olvasóinktól. Most arról kaptunk hírt, hogy néhány nap múlva kezdetét veszi a Katasztrófavédelem által szervezett szúnyogirtás is, így igazán hatékony védelmet kapunk a vérszívók ellen.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Elindult a VaccInTime oltásfigyelmeztető rendszer, amely SmartSMS-ben emlékezteti a szülőket gyermekük soron következő védőoltásaira, és segít eligazodni a velük kapcsolatos tudnivalókban. A szolgáltatás ingyenes és egy szülő több gyermekének oltásait is észben tartja. A kezdeményezést a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, Dr. Póta György védnökként támogatja.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta programja ezúttal 32 csemegeuborkát tesztelt. Mondhatni savanyúak az eredmények, hisz 21 termék esetében kellett hatósági eljárást indítani. Megnyugtató azonban, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból minden rendben volt a termékekkel.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Többszörös szorításban a véradás ügye 2020 nyarán: a mögöttünk lévő veszélyhelyzet, a jelenlegi járványügyi készültség mellett kezdődik az év egyik legkritikusabb időszaka. A Vöröskereszt véradószervezői kérik, aki teheti, adjon vért júliusban.
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Dr. Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője, Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere, Balogh András, Tépe polgármestere és Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója sajtótájékoztatón adta át a Debrecen–Berettyóújfalu–Nagyvárad kerékpáros útvonal Tépe–Berettyóújfalu közötti szakaszát. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Az utóbbi napokban több olvasónk is megkereste szerkesztőségünket, hogy tudjuk-e mikorra várható a szúnyogírtás Berettyóújfaluban, ugyanis a város több pontján elviselhetetlen szúnyoginváziót tapasztalnak főleg az esti órákban.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Tisztelt Szülők! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a házi gyermekorvosok nyári szabadságára figyelemmel a rendelések a nyári időszakban (2020. június 29-től augusztus 28-ig) az alábbiak szerint alakulnak:
Berettyóújfalu, Orbán Balázs tér 3. szám alatt:
Hétfő, kedd, szerda, péntek: 8:00 - 15:00
Csütörtök: 10:00 - 15:00
Elérhetőség: 06-54-507-550
Berettyószentmártonban:
Csütörtök: 8:00 - 9:30
Elérhetőség: 06-54-500-334
A fenti időszakban az egyes rendelési napokon csak egy doktornő rendel.
2020. július 1. és augusztus 20. napján (munkaszüneti napok) ügyelet áll a betegek rendelkezésére. Ügyeleti hívószám: 06-30-282-4307
Kérjük a Tisztelt Szülőket, használják ki az Erodium beteghívó rendszer webes felülete adta lehetőségeket, ott minden aktuális információt megtalálnak, segítségével időpontfoglalásra, recept felíratásra is mód van!
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
- Részletek
- Írta: kormany.hu
A korábbi 70 százalékról a bruttó fizetés 100 százalékára emelkedik jövő év július 1-jétől a csecsemőgondozási díj (csed) összege - jelentette be Novák Katalin.
- Részletek
- Írta: MTI
Elkészült az első hazai fejlesztésű Covid-teszt prototípusa, amely lényegesen pontosabb az eddig ismert gyorsteszteknél - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Herpály-Team Kft. értesíti kedves Vendégeit, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztályának 2020. június 26-i engedélyezési eljárását követően a Bihar Termálliget Strand és Termálfürdő nyitásának tervezett időpontja 2020. június 27. szombat.
- Részletek
- Írta: police.hu
Cél, a gyalogos-átkelőhelyeken történő biztonságos áthaladás. A rendőrök a helyi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. munkatársaival közösen - a Püspökladány Város Önkormányzata egyetértésével - figyelemfelhívó piktogramokat festettek fel a település több pontján 2020. június 23-án.
- Részletek
- Írta: MTI
A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében 25 milliárd forintos keretösszeggel, határon átnyúló fejlesztési pályázatot hirdet a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
- Részletek
- Írta: turizmus.com
Teljes körű bakteriológiai és kémiai önellenőrző vizsgálat után újra üzemelhetnek a szállodákban és a fürdőkben a beltéri medencék, a vizes élményelemek, szaunák és gőzfürdők. (A fotó illusztráció, a Bihar Termálliget nyitásának időpontjáról még nincs pontos információnk!)
- Részletek
- Írta: MTI/magyarepitok.hu
A strand 8,5 hektáros területén 15 medencét építettek, 8 csúszdát helyeztek el és 12 méter magasan napozóteraszokat alakítottak ki.
- Részletek
- Írta: MTI
Automatikusan meghosszabbodnak a veszélyhelyzet ideje alatt, illetve a veszélyhelyzet végétől számított fél éven belül lejáró építési engedélyek - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.