Könyvbemutató - Szűcs Péter: Dharma
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Berettyóújfaluból származó Szűcs Péter újságíró, író első könyve nyáron jelent meg, s szinte azonnal a könyves sikerlistákra került. A Dharma című könyvben három, valós alapokon nyugvó, különböző idősíkban játszódó történet tárul elénk. Ezeket a történeteket Szűcs Péter saját személyes családi örökségeként, illetve utazásai során ismert meg. Az érzelmekben gazdag regényben olvashatunk az ’50-es évekbeli Biharnagybajomról, a rendszerváltozás körüli Berettyóújfaluról, és India különleges világáról is.
Városunk szülötte október 1-jén mutatja be könyvét a Sinka István Városi Könyvtárban. Beszélgetőtársa Gyárfás Dorka újságíró lesz. A bemutató után a helyszínen lehetőség lesz a könyv megvásárlására és dedikáltatására is! Mindenkit szeretettel várunk!
„Helyi értékek Startja” – Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás Berettyóújfaluban
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
Berettyóújfalu Város Önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szervezésében 2021. szeptember 17-én – immár második alkalommal – került megrendezésre városunkban a Szent István téren, a nagy érdeklődésnek örvendő „Helyi értékek Startja” – Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás, amelyen 33 település és 3 szociális szövetkezet vett részt. KÉPGALÉRIA
Recycling Hero Challenge: Általános iskolai oktatóanyag készült a környezettudatos életvitelről
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Újrahasznosítás, szelektív hulladékgyűjtés, élelmiszer-pazarlás csökkentése – többek között ezeket a témaköröket öleli fel a Nestlé Hungária és a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. általános iskolásoknak szóló új, interaktív edukációs csomagja. A szeptemberben induló Recycling Hero kihívásban az első száz jelentkező osztály hasznos segédeszközökből álló oktatási csomagot kap, amelynek segítségével elmélyíthetik a fenntarthatóságról, szelektív hulladékgyűjtésről szóló ismereteiket. Ráadásul az erről szóló beszámolóikkal értékes nyereményért is versenyezhetnek.
GKI: ismét emelkedett a lakásfelújítási kedv
- Részletek
- Írta: MTI
A harmadik negyedévben ismét emelkedett az Otthonfelújítási program támogatási lehetőségei iránti érdeklődés, igaz, a lelkesedés mértéke nem tért vissza az év eleji szintre - derül ki a GKI és a Masterplast közös augusztusi reprezentatív felméréséből.
Jövő őszre megépül a Balatoni Bringakör utolsó hiányzó szakasza
- Részletek
- Írta: MTI/turizmus.com
Az eredményes közbeszerzést követően a napokban kötik meg a kivitelezői szerződést a balatoni tókerülő kerékpárút egyetlen még kiépítetlen elemének kivitelezőjével.
Egerben úsztak a Berettyó Cápák
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Szeptember 11-12-én, rendezték meg Egerben a XVI. Bitskey Aladár Nemzetközi Senior úszóversenyt. A Berettyó Cápák csapatát ezúttal 3 fő képviselte. Bányai Timi 200m mellúszásban a 3. míg 100m hátúszásban a 2. helyen ért célba. Bene Krisztina korosztályában 2 aranyérmet szerzett, 50m pillangón és 100m háton. Mészáros András a gyors úszó számokban indult, ám az éremszerzés részéről, ezúttal elmaradt.
Gratulálunk, Hajrá Berettyó Cápák!
MVFC Berettyóújfalu Szurkolói Összetartás
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
„Helyi értékek Startja” – Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás 2021
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Berettyóújfalu Város Önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal sok szeretettel meghív minden érdeklődőt 2021. szeptember 17-én, pénteken 10 órától megrendezésre kerülő „Helyi értékek Startja” – Megyei Közfoglalkoztatási Kiállításra.
IX. Bihari Mézes Nap
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Berettyóújfalu és Vidéke Méhészek Egyesülete és a Bihari Mézlovagrend IX. szakmai találkozója, méz-és eszközvására 2021. szeptember 25-én kerül megrendezésre a Nadányi Zoltán Művelődési Házban.
Kozma Orsi Quartet koncert
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2021. szeptember 23-án, 18 órától Kozma Ortsi Quartet koncert lesz a Sinka István Városi Könyvtár udvarán (rossz idő esetén a Zsinagóga Kultúrtérben). A koncert ingyenes, de a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni lehet személyesen a könyvtárban, telefonon (06 54/402 273; 06 30/716 4243) vagy e-mailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). Regisztráláshoz elegendő a résztvevő nevét megadni.