Meghitt, baráti hangulatú rendezvény részesei lehettünk 2022. május 23-án délután a Nadányi Zoltán Művelődési Házban, ahol Kari Sándor -Tájak és emberek című kiállításának megnyitóját tartották. Családtagok, közeli és távolabbi barátok, jó ismerősök, volt munkatársak töltötték meg zsúfolásig a Bihar Vármegye Galériát, ahol Muraközi István polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Vitéz Ferenc irodalomtörténész nyitotta meg a tárlatot. Az eseményt Kari Lilla (fuvola) és Gulyás-Szabó Szilveszter (zongora), illetve Turzó Boglárka népi énekes előadása színesítette. A kiállítás 2022. július 5-ig megtekinthető. KÉPGALÉRIA
A polgármester köszöntőjéből kiderült, Berettyóújfalu Város Önkormányzata idén januárban 70. születésnapja alkalmából ajándékozta meg a nyugdíjas évei alatt is aktív alkotót azzal a felkéréssel, hogy a város legfontosabb ünnepnapjára készítsen a fotóiból egy kiállítást. Így a megnyitó egyben születésnapi ünnepség is volt, visszaemlékezésekkel, köszöntésekkel és az elmaradhatatlan születésnapi tortával.
Vitéz Ferenc irodalomtörténész nyitóbeszédében kiemelte, egy alkotó ember soha nem megy nyugállományba, így van ezzel Kari Sándor is, aki a mai napig rendszeresen közrebocsátja a virtuális közösségi felületeken újabb fotósorozatait, megörökítve egy-egy arcot, eseményt, hangulatot. A Berettyóújfaluért végzett munkáért járó Báthory Gábor-díj birtokosaként ez a szellemi-művészi szolgálat föladhatatlan vállalás.
A 70. születésnapi album bemutatja Kari Sándor életútját, aki szülőfalujában, Hencidán az iskolai fotószakkörben ismerkedett meg a fotózással, majd a debreceni középiskolai évek alatt kezdett érdeklődni a mozgóképkészítés iránt. A szükségszerűen több munkaköri feladatot ötvöző, a TV-műszerész szakma mellett előbb másodállásként, majd felsőfokú videóműsor-gyártói képesítéssel főhivatásként űzött helyi televíziózás mellett megmaradt a fotózás szeretete. Bármerre ment, bármit végzett, mindig keze ügyében volt a gép, ha észrevett valamit a fotográfusi szem. Kari Sándor érzelmileg kötődik az általa fotózott témákhoz. Figyeli a fényeket, azok játékát tárgyakon, tájakon, embereken. A helyi értékek, emberek megismertetésén túl, az évszakok változásának bemutatása, a természeti környezet és a hagyományos tevékenységek, szakmák, illetve egy-egy utazás alkalmával Erdély tájainak, lakóinak megörökítése iránt is elkötelezte magát, Erdély szerelmese – vallja magáról. A 2015-ben elindított Tájak és emberek sorozat az Erdélyben készült kisfilmeket mutatta be, tíz alkalommal került sor a vetítésekre.
Képi memóriája egészen zavarba ejtő, minden megörökített pillanat tovább él benne. S visszaemlékszik ő is az emlegetett kis falura: Kertjük alatt folyt a Berettyó, ami megannyi élményt nyújtott az év minden szakában. Gyönyörködött a tájban, az évszakok váltakozásában, a természet szépségében.
S elválaszthatatlan ezektől az utaktól Kurucz Imre szobrászművész – akiről műtermi portrét is láthatunk itt alkotás közben, valamint szobrait, emlékműveit szintén bemutatja, azzal az érzelmi és értelmezői többlettel, melyet a nagybetűs Ember és Művész ad hozzá a tárgyhoz és a fotóhoz. Mert Kari Sándor fotóin nemcsak a téma (a táj, a tárgy, az épület, a város vagy az ember) van jelen, de a mögötte lévő történet is elbeszélődik általa.
A már idézett másik barát, Kolozsvári István az Egy lokálpatrióta képíró köszöntése című méltatásában kiemeli: Kari Sándor föltárja a témája minden részletét,„áthozza a hangulatát és a lelkiségét”. Többször végigkísérték Kurucz Imre egy-egy alkotásának megszületését (a megyeházai homlokzati címer helyreállítása, a Báthory-szobor, az Orbán Balázs-portrédombormű, a Nagyváradra kerülő emlékjelek létrejötte), nem lehetett nem észrevenni, hogyan válik szinte élőlénnyé a fotós kezében a gép. Nemcsak a tekintete, hanem a szíve és a lelke „meghosszabbításává”.
Az alábbiakban a köszöntő sorokból idézünk:
Kari Sándor hetvenéves
Magánemberként és városvezetőként is azt tudom megállapítani, hogy észrevétlenül rohannak az évek. Ha szétnézünk a környezetünkben, visszatekintünk a családunk vagy a városunk életében az elmúlt hét évtizedre, akkor oly távolinak, nagyon „réginek” tűnik sok minden. Kari Sándor jelenkorát, mindennapjait, lendületét és energikusságát tekintve nem egyeztethető össze a hetven év a „régiséggel”. Ha viszont az életút tartalmát tekintjük végig, akkor az a kérdés merül fel bennünk, hogy miként férhetett bele egyetlen ember eddigi életének hét évtizedébe ennyi minden.
Élete legjelentősebb részét Berettyóújfaluban töltötte, és általa alakultak ki a helyi nyilvánosság, a médiaélet és a sajtó mai működésének alapjai. Évtizedeken át szinte az egyetlen volt, aki a helyi közösség – a város, az intézmények, a civil szervezetek, sőt számos család – minden fontos alkalmán jelen volt, és ezekről a fotó és a mozgókép eszközével örök lenyomatot készített. Nagy öröm látni, hogy ezt a tevékenységet – ha már nem is hivatásszerűen – ma is aktívan gyakorolja. A közösségi média adta lehetőségeknek hála hétről hétre elénk tárul egy-egy új fotósorozat, ami megörökíti a városunk jelen állapotát, egy-egy arcot, eseményt, hangulatot. Hivatalosan tehát köszönthetjük Kari Sándor úgy, mint a város egyik közszolgáltatójának korábbi felelős vezetőjét, a Berettyó Televízió főszerkesztőjét, a Bihari Hírlap fotósát. Ugyancsak a hivatalos köszöntés illeti meg azt a polgárt is, aki a város közösségének elismerésében részesült, vagyis a Berettyóújfalu városért járó Báthory Gábor-díj birtokosa. Ezért is természetes az – egy már korábban meghonosított gyakorlat alapján –, hogy a város napján, nyilvánosan is teret engedünk a köszöntésnek, és az eddigi évtizedek terméséből közösen bemutatunk egy válogatást. Ez látható a Bihar Vármegye Galéria falain, és ennek lenyomatát tartalmazzák e kiadvány lapjai. Jelmondatunk, miszerint Berettyóújfalu mindannyiunk városa, Kari Sándor munkásságának produktumaiból olvasható, követhető vissza a leginkább.
A hivatalos, a város polgárai és az önkormányzat nevében elmondott és leírt jókívánságokon túl pedig azonban úgy is köszöntöm Kari Sándort, mint régi barátot, harcostársat, aki sokszor volt – sőt ma is – sokunk hangos lelkiismerete, egyúttal mindenben támogató, együtt gondolkodó és cselekvő társa. Bízom benne, hogy még nagyon sokáig lesz alkalmunk Berettyóújfalu és Bihar közös dolgairól érdemben gondolatot váltani, és ha kell, azokért cselekedni is.
Mindezen gondolatok jegyében köszöntöm nagy tisztelettel és szeretettel az Ünnepeltet! Kívánom, hogy a megszokott aktivitás mellett, egészségben, boldogságban, szerető családi és baráti körben teljenek a következő évtizedei is!
Muraközi István - polgármester
Egy lokálpatrióta képíró köszöntése
Másfél évtizeddel ezelőtt, huszonhatévesen kerültem haza Berettyóújfaluba, és az önkormányzat kulturális menedzsereként olyan munkatársak között találtam magam, akikre gyerekként, pontosabban gimnazistaként – már mozgolódva a helyi nyilvános eseményeken – egyszerre tekintettem kíváncsian és persze nagy megbecsüléssel. Sok-sok olyan egyéniség volt akkor a városban, akik miatt mindvégig vágytam ide vissza, és akik még ma is szép számmal részesei közösségi életünknek. A 90-es évek Berettyóújfalujáról a ki- és megnyílás, az útkeresés, a közösségi lét megtalálása, a sajátságos bihari önazonosság keresése és formálása, a város új, vagy ha úgy tetszik, régi-új szellemi arculatának kialakítása jut az eszembe. Sok-sok mindenre tudtunk büszkék lenni. Mi akkor, ott benne, az alma materre, az épp fél évszázados jubileumát ünneplő Arany János Gimnáziumra. A város közösségi színtereibe lépve pedig arra a páratlanul gazdag kulturális kincsre, amellyel mind Berettyóújfalu, mind pedig a szűkebb és tágabb bihari térség rendelkezik. És arra az erőre, amellyel messze földről is ide tudott hozni fontos és értékes mutatványokat. Ma már arra vagyok a legbüszkébb, hogy az említett, általam is nagyra becsült alkotó és szervező egyéniségek elfogadtak munkatársaikul, így részesévé válhattam ennek a folyamatnak.
És akár korábbi évekre, akár a közelmúltra szeretnék visszapillantani, akkor a Kari Sándor által készített fotók vagy filmek jelentik a leghitelesebb krónikát. Nem pusztán rögzített egy-egy jelenetet, eseményt vagy éppen épületet. Minden felvételben van valami, ami ma is beszél, az elkapott pillanaton túl elmeséli az egész körülményt, megmutatja a hátteret. Mindennek a megfejtését pedig már munkatársként, később pedig barátként találtam meg. Kari Sándor nem pusztán operatőr vagy fotós, aki odamegy, megörökít, majd publikál, és ennyivel készen is van. Megragadja – sok esetben ő maga is alakítja – a témát, feltárja minden részletét, és ami a legfontosabb, áthozza a hangulatát és a lelkiségét. Több alkalommal kísértük végig közös barátunk és – bizonyára mindkettőnk nevében mondhatom – példaképünk, Kurucz Imre szobrászművész egy-egy alkotásának megszületését. Akár az értékmentő munkákra gondolok – mint a megyeháza homlokzati címerének helyreállítása –, akár az új alkotások, mint például a Báthory-szobor, az Orbán Balázs-portrédombormű vagy épp a Nagyváradra kerülő emlékjelek létrejöttére, hárman háromféle szemszögből láttuk a folyamatot, de lényegében ugyanaz a gondolat munkálkodott a fejünkben és ugyanaz az érzés a szívünkben. Csak épp mindenki a maga eszközeivel fejezte azt ki. Mindenekelőtt való a szülőföldhöz való elkötelezett ragaszkodás. Kari Sándor életútja ha röviden szabjuk a távot, akkor Hencidától Berettyóújfaluig vezet, de hány és hány helyszín és téma tűzdelte ezt meg, amivel a lokálpatriotizmusán túl megnyilvánult benne a patrióta. Számtalanszor járt más-más táján a Kárpát-hazának, számos ma már megismételhetetlen portréfilmet vagy témafeldolgozást készített. Ezek pedig arról győzték meg, hogy idehaza mennyi olyan érték van, amire talán mi magunk sem gondoltunk, és azokat kezdte el nagy lendülettel feldolgozni és megörökíteni. És olyan is megesett, hogy egy helyi vonatkozású témáért kellett messzire utazni. Kétszer is jártunk együtt Kolozsváron a százesztendős Cs. Erdős Tibornál, aki az első világháború alatt született, és Trianon már a határ túloldalán találta. Így lett Berettyóújfalu szülöttjeként a 20. századi erdélyi magyar képzőművészet egyik vezéralakja. Portré- és riportfilm, illetve több újságcikk is született ezen eseményekből. Más egyéb cikkek és híradások kapcsán pedig éveken át ott voltak a Bihari Hírlap lapzártái, akkor még kéthetente. Ma már erre is nosztalgikusan gondolunk vissza, hisz az még egy korábbi „korstílusnak” megfelelő helyi lap volt, de többen is állítjuk, hogy akkor a megyében az egyik legjobb teleülési újság. Azok a kéthetenkénti péntek délutánok, amikor sokan az utolsó pillanatban futottunk be az írásokkal, és ezekhez nagy hirtelen kellett megtalálni a friss fotókat, egyszerre voltak feszített és izgatott pillanatok, másrészt viszont igazi kis szellemi műhelyként működtek. Formálódtunk, és talán mi is formáltunk valamit a környezetünkön. Ez tetten érhető volt más közös munkákban is. Mi tagadás, előfordult olykor, hogy egy-egy közérdekű ügyben ütközött a véleményünk, a látásmódunk. Különböző a vérmérsékletünk és a tempónk. Más volt a munkakörünk, így a felelősségi viszonyaink is. De az elérendő cél az mindig egy irányba mutatott.
Kívánom, hogy legyen ez így még sok-sok éven át, és ez a válogatás inspiráljon újabb és újabb felvételeket. Minket, a nézőket pedig emlékeztessen arra, hogy nem elegendő nézni, látni és – lehetőségeink szerint – láttatni is kell. Erre ma már egyre több lehetőség nyílik, de az ezzel járó felelősségünk is egyre nagyobb. Isten éltesse Kari Sándort!
Kolozsvári István - kulturális menedzser
KARI SÁNDOR - Tájak és emberek megörökítője
Kisiskolásként szülőfalujában, Hencidán ismerkedett meg a fotózással. A fotószakköri munka rengeteg ismeretet, élményt nyújtott. Lelkesen vetette bele magát a tanulásba és készített sok-sok képet. Kitartóan kattintgatva akadt újabb és újabb témákra, ismerte meg a különböző fortélyokat. Debreceni középiskolás évei alatt a moziba járás keltette fel érdeklődését a mozgóképkészítés iránt. A fotózás hobbi maradt. 1989-től VHS-kamerával örökítette meg az eseményeket. Közösségi és családi rendezvényeken videózott. A kép komponálása meghatározta további életét, sokáig hobbi, majd másod-, később főállású munkavégzésként.
Vonzotta a televíziózás. Elragadtatással beszélt a helyi televízióval kapcsolatos terveiről, sodró lendülettel mesélt elképzeléseiről. Látszott, neki ez szívügye. Munkahelyi kötelezettségek, családi teendők mellett kellett teljesíteni, minden részletre kiterjedően tervezni és végigcsinálni az adásokat két-három személlyel, a mainál nehezebb technikai, infrastrukturális feltételek mellett. A cél a minél többrétű tájékoztatás, minél jobb képi megfogalmazás volt. Sándor mindent kézben tartott. Az alapossága és elkötelezettsége ma sem vitatható. Autója csomagtartójából a kamera, a fényképezőgép soha nem hiányozott. Ha valami felkeltette az érdeklődését azonnal „szolgálatba helyezte” magát. Sok eseményt örökített meg. Hatalmas anyag gyűlt össze. Több mint két évtizeden át tévézett.
Kezdettől fogva a tájak és emberek érdeklik. Egy-egy képben akarja bemutatni a valóságot, informálni a nézőt az őt körül vevő világról. Megörökíti az általa tisztelt, megismert embereket. Képei őriznek kiveszőfélben lévő szakmákat, tárgyakat, melyek a munkától megkoptak, kicsorbultak. Érzelmileg is kötődik az általa fotózott témákhoz. Képeivel gyönyörködtetni, talán lenyűgözni is akarja a nézőt, hogy átadjon valamit abból a kötődésből, szeretetből, ami benne van. Figyeli a fényeket, azok játékát tárgyakon, tájakon, embereken. Érzékenyen érinti a pillanat varázsa. Ma is meg akarja ragadni, őrizni, továbbadni, megmutatni.
A helyi értékek, emberek megismertetésén túl, az évszakok változásának bemutatása, a természeti környezet és a hagyományos tevékenységek, szakmák, valamint egy-egy utazás alkalmával Erdély tájainak, lakóinak megörökítése iránt is elkötelezte magát. Ezekkel ismertette meg az érdeklődőket a Tájak és emberek sorozat rendezvényein.
Képi memóriája egészen zavarba ejtő, minden megörökített pillanat tovább él benne.
1994 februárjában a felesége, Ica ajánlott engem a műsorkészítő stábba. Sanyi nagy iramot diktált. Rengeteget dolgozott minden műsorért, s ezt várta el mástól is. Sokat kellett tanulnom, hogy lépést tartsak vele. Igyekeztem. A kezdeti lelkesedésnek nagy lendületet adott, hogy 1995-ben egyik filmünket különdíjjal jutalmazta a zsűri Lakitelken. A több mint tíz év közös munka alatt nagyszerű emberekkel, témákkal, eseményekkel kerültünk kapcsolatba. Személyében sok mindenre nyitott embert ismertem meg. A közös munkálkodásunk a mai napig tart és barátsággal követjük egymás életét.
Gombos Éva
Végül, de nem utolsó sorban Kari Sándor vall eddigi munkásságáról:
Visszatekintő
A mesében is emlegetett kis faluban, Hencidán születtem. 1952 óta 70 év suhant el felettem. Kertünk alatt folyt a Berettyó, ami megannyi élményt nyújtott az év minden szakában. Gyönyörködtem a tájban, az évszakok váltakozásában, a természet szépségében. Általános iskolás koromban szívesen jártam moziba. Egyik tanárunk fotószakkört szervezett, így felső tagozatos koromban ott ismerkedtem a fekete-fehér fényképezés rejtelmeivel. A keresztszüleimtől ballagásra kapott Cmena fényképezőgéppel örökítettem meg a középiskolás osztálykirándulásainkat, a családi és baráti találkozókat. Középiskolás éveim alatt rendszeresen látogattam az Apollo és Víg Mozi előadásait, amivel képi világom fejlődött. Az érettségi után elsajátított Tv-műszerész szakmában – mint javító műszerész – a készülékek képernyőjén megjelenő filmek, műsorok keltették fel bennem a mozgó képi világ utáni alkotói vágyat.
1989-ben egy VHS videokamera boldog tulajdonosa lettem. Ezek után már nem csak fotóimmal, hanem videokamerával is megörökíthettem Berettyóújfalu Város eseményeit. Az 1990-es években a FIX Videostudio vállalkozásommal kaptam felkérést televízió műsorok készítésére. A városi kábelhálózaton havonta 1-2 alkalommal FIX TV néven jelentkeztem szerkesztett műsorral. 1995-ben Budapesten felsőfokú videóműsor-gyártói képesítést adó iskolát végeztem. Kiváló szakemberek oktattak; operatőrök, rendezők, világosítók, hangmérnökök. Tanáraim hasznos tanácsai ma is bennem élnek, hogy pl. „A kamera nyelve az a nyelv, amit a rendező használ, de a filmoperatőr fogalmaz meg, hogy a jó kép a lényeg, és ezért nem mindegy, hogy honnan rögzítjük az eseményeket.”
„A felvétel szempontjából a kamera helye a legfontosabb. Ezt találd meg, akkor Te leszel a legjobb.” Mondta Vagyóczky Tibor Balázs Béla-díjas operatőr tanárom, a Filmművészeti Egyetem docense. Ezek az útravalók természetesen az álló- és mozgóképi alkotásokra is érvényesek. A hasznos tanácsokat megfogadtam, és napjainkban is ezek szerint fotózok és filmezek.
A város 2003-ban határozta el, hogy önálló városi televíziót hoz létre. Ekkor lettem stúdióvezető. 2011 decemberében hivatalosan befejeztem az általam annyira szeretett foglalkozást, de a munkát nem tudom abbahagyni. Keresem a filmes témákat, fotóimmal a közösségi oldalakon próbálok örömöt szerezni. Büszke vagyok arra, hogy 2012-től felvételt nyertem a Magyar Operatőrök Társasága – HSC tagjai közé. A tőlem magasabb végzettségű szakemberek is elismerték eddigi munkásságomat, és ezzel soraikba emeltek.
2015-ben indítottuk Tájak és emberek címmel az Erdélyben készült kisfilmek vetítéssorozatát a Nadányi Zoltán Művelődési Központban. 10 alkalommal, közel teltházas érdeklődés követte ezeket az esteket.
Több, országos pályázaton sikeresen szerepeltem filmjeimmel. Több különdíjat, elismerő oklevelet és legjobb film díjat is kaptam.
A 1990-es évektől 2011-ig voltam a berettyóújfalui Bihari Hírlap fotósa. A képek készítésénél is mindig az igényes megjelenítésre törekedtem. Dr. Szegediné Lovász Magdolna, az újság akkori főszerkesztője mindig mondta, hogy a szép képeimből rendezhetnénk egy fotókiállítást. Megértem ezt is. Ez az első, csak ezt már sajnos Magdi nem láthatja.
Erdély szerelmese vagyok. A kirándulásokon a filmek készítésekor rengeteg fotót készítettem, melyekből a kiállításon és az albumban néhányat megmutatok. Kedvelt fotós témáim a tájak, emberek, épületek, az állatok, növények és minden, ami vizuális élményt nyújt. Mindig a látványt keresem, hogy a fotó esztétikai élményt nyújtson. Arra törekszem, hogy a kép látványa rengeteg pluszt mutasson, újat mondjon a világról a mondanivalója által.
Tudatosság nélkül csekély az esély, hogy szép kép szülessen.
Köszönöm Berettyóújfalu Város Önkormányzatának, hogy a város legfontosabb ünnepnapjára felkért a fotókiállítás megrendezésére a Bihar Vármegye Galériában.
Kari Sándor
