A törvény természetesen szintén január elsejétől hatályos, ám a türelmi idő bevezetésével a jogalkotók a dohányosok dolgát szerették volna megkönnyíteni, azért, hogy azok felkészítsék testüket és lelküket mindazokra a változásokra, tiltásokra, melyet a törvény számukra előír.

 

És ezt a testi, lelki felkészítést most a legkomolyabban írtam.

 

Szűkebb környezetemben élő láncdohányosok szenvedéseit végignézve, megtapasztaltam azt, mekkora kínnal jár, ha megpróbálják megregulázni az ember káros szenvedélyeit. Kollégák, ismerősök, családtagok sztorijait hallgatva hálát adok itt, e sorok által is a Teremtőnek, hogy nem sodort a dohányzás nevű bűnbeesés közelébe, és egyben büszke is vagyok arra, hogy soha életemben nem szívtam el egyetlen szál cigarettát sem.

Egyébként megmosolyogtató történeteket hallani arról, hogyan próbálnak titokban dohányozni a dolgozók, az egészségügyi, oktatási intézményekben. Én magam is láttam, ahogyan a bölcsődei dolgozók, az épület kapujától kimérik az öt métert, és a parkoló autók között szívják el megnyugtató cigarettáikat. Hallottam olyan doktorról, aki a jó nevű intézmény szeméttárolójában pöfékelt, vagy rendszeresen beült az autójában és azt füstölte tele, mondván az „magánlak”. De a személyes ismeretségi körömben is van olyan személy, aki szenved attól, hogy nem gyújthat rá, ezért vagy kisétál a munkahelyéről az utca másik oldalára, vagy bemegy a konyhai hulladéktároló helyiségbe, és a moslékos vödrök között éli káros szenvedélyét. Egyre több ember szájában látni amolyan elektromos cigarettát, amely még füstöt is ereget, tehát megjelentek azok az élelmes vállalkozók is, akik szegény dohányosok „nyomorából” akarnak bizniszt csinálni.

 

Európa egyik legkeményebb dohányzásellenes törvényét sikerült összehozni a törvényhozásnak, ami felettébb jó dolog, főleg ha azt a statisztikai adatot nézzük, hogy az Európai Unióban jelentősen csökkent a tüdőrák miatti halálesetek száma, de még mindig Magyarországon halnak meg legtöbben e szörnyű betegség miatt. Az első számú rizikótényező pedig a dohányzás. Az elgondolás pedig teljesen logikus; ha tiltjuk dohányzást, kevesebb a beteg, és több az egészséges ember, egyszóval mindenki, állam és polgára is csak jól járhat.

 

Alapvetően sajnálom cigarettázó embertársaimat persze, hiszen látva szenvedésüket, felmerül bennem is a kérdés, mi lenne, ha egyszer megtiltanák a munkahelyeken például a csokoládé fogyasztását, és ez azért már engem is érintene, hiszen megrögzött édesszájúként, minden nap elmajszolok egy-két szelet édességet. Nem tudom átérezni a helyzetüket, csak sajnálkozva nézem idegességtől remegő kezeiket, furcsán fintorgó arcukat, és kényszeredetten mosolygok, amikor kilépve az öt métert a kórház bejáratától, már a cigis doboz után kotorásznak a táskájukban.

 

No persze vannak olyan vagányok is, akik mindenki szeme láttára, gyermekek, betegek között cigarettáznak, hiszen úgysem bünteti meg őket senki, meg „április elseje olyan messze van még”. Nos, jelentem április elseje, e hét vasárnapja hamarosan itt van, néhány nap múlva lejár a „türelem”, és jönnek a büntetések.