Küzdj!
A történelem ismétli önmagát!
Elvesztettünk már sok csatát!
És mégsem tanultunk belőle!
Már senki nem mondja: Előre!
Nem fog össze senki senkiért?!
Már nem küzdtök / harcoltok semmiért?!
Én mégis lantot/tollat ragadok
S egy jobb világért mindenkivel szembeszállok!
Mindehhez egyedül én kevés vagyok!
De csak remélem, hogy az igaz szívekben nyomot hagyok!
Vagy nem fog össze senki senkiért?!
Már nem küzdtök / harcoltok semmiért?!
Emberek! Mi történt veletek?
Úgy tűnik, legyengültetek!
Harc nélkül feladjátok a csatát!
És várjátok az újabb és újabb csapást!
Hisz nem fog össze senki senkiért?!
Már nem küzdtök / harcoltok semmiért?!
Hol vannak azok a magyar seregek,
Kik senkitől és semmitől nem rettegtek?
A győzni akarás hová tűnt?
Már rég elégette azt az égető tűz!
És most sem fog össze senki senkiért?!
Már nem küzdtök / harcoltok semmiért?!
Ez vagy hát, a híres magyar nép,
Aki felad mindent és semmit sem remél!
Csupán egy izzó parázs vagytok,
Kik egy kis éltető erőért mindent odaadtok!
Hogy levegőhöz jussatok, „feladtátok” hazátokat,
S most egymásra szórjátok az átkokat,
Hogy miért nem védtétek a határokat,
Hogy miért vesztettétek el a nagy csatátokat!
Fogjon hát össze mindenki mindenkiért!
És küzdjetek, de ne a semmiért!
Hadd legyenek rátok újra büszkék,
Kik a saját csatájukat már rég megküzdötték!
A honalapítók sírjukban hadd örüljenek,
Hogy a magyarok ismét küzdenek!
Fogjon hát össze mindenki mindenkiért!
És küzdjetek, de ne a semmiért!
