Alig telt el pár nap a megnyitás után, máris foglalásunk volt. Ők csak vacsorát kértek, de már rá is jöttünk, hogy az étterem rész kicsi lett. És már a bővítésen kell gondolkodni. Mégis az első, igazi vendég, azok voltak, akik egy egész napos disznótort kértek, s részt is vettek benne. Hajnalban érkeztek, egy hétfői napon. A szüleimmel akkor már nem lehetett beszélni, annyira izgultak. Kapkodtak össze-vissza, hogy minden tökéletesen működjön, és ne legyen kifogásolható dolog. Elmondásuk szerint, nagyon jól sikerült a délelőtt. Délután már én is segítettem nekik, amiben csak tudtam. A vendégek hangulata nagyon jó volt. Minden ízlett nekik. Nagymamám is részt vett a munkában, történeteket mesélt, hogyan is csinálták régebben a disznótorokat, hogyan ízesítették a friss húsból készült ételeket.
Egy egész generáció dolgozott a konyhában, anya lánya unokája felosztásban. Mindenki el volt ájulva, hogy milyen összhang van köztünk, és fél szavakból megértjük egymást. Bár ez volt mindig így. Mikor az elején anyu csak annyit mondott, hogy Hozd már ide azt az izét, azt se tudtam mire gondol, de a végére belejöttünk mamával, és elég volt annyi, hogy ránk nézett, és máris tudtuk, hogy mire van szüksége.
A vendégeknek olyan hangulata volt, mintha visszapörgettük volna az időt, és ők újra gyerekek lennének. Amikor kicsit fáztak az udvaron, bejöttek az étterembe, hozzánk beszélgetni, és a kemencesutba leültek, hogy felmelegítsék a kihűlt végtagjaikat. Közben ették a frissen sült pogácsát, és a különböző húsokat. S arról mesélgettek, hogy náluk hogyan is zajlott egy disznótor.
Mikor már kezdett ellaposodni a hangulat, apu kitalálta, hogy csinál egy kolbásztöltő versenyt. A vendégeink csapatokat szerveztek, és különböző mókás neveket adtak egymásnak, mint a Kolbászkirály, A legjobbak, és a Nyuszifül. Olyan emberek nyúltak bele a nyers kolbászhúsba, akikről nem is gondoltam volna. Mikor megízesítették a husit, nyersen a szájukba vették, és kóstolgatták. Az összes kész kolbászt vacsora előtt megsütve feltálaltuk, persze nem mondtuk meg, hogy melyik kolbász melyik csapathoz tartozik. Nekik kellett eldönteni, az ízek alapján, hogy ki legyen az első, második és harmadik helyezett. S mikor kihirdettük, hogy valójában melyik csapat is nyert, mindig, minden csoportnál, összekaptak, úgy mint a gyerekek, akik nem tudják eldönteni, hogy kié legyen a nagyobb falat csoki.
De a legkedvesebb, és legmókásabb emlékem mégis a háromnapos vendégeknél volt. Amikor a disznótor után beültünk a kemencésbe, és beszélgettünk a vendégekkel. Olyan kilenc óra lehetett, amikor az egyik vendégünknek eszébe jutott, hogy fagyit szeretne enni, és el akart menni a Lidl-be vásárolni egy dobozzal. Szerencsétlenségére akkor volt a legnagyobb hó, és nem úgy látszott, hogy abba fogja hagyni a havazást. Apum egyszer csak felállt, fogott egy ételhordót, és az érintetlen, friss hóból hozott be a vendégnek. Öntött rá házi ribizliszörpöt, rakott bele egy kanalat, és a vendégünk elé tette, hogy ez a „falusi fagyi”. Mindenki nevetett, amikor hatalmasat kanalazott az ízes hóba, és mennyire ízlett neki. Később már lekvárt is rakott hozzá, és azt mondta, hogy olyan, mint a McDonald's-os fagyi. Ezt azóta minden csoportnak elmeséljük, és minden egyes alkalommal vicces. Kellemes emlék marad a vendégek, és a mi számunkra is.
Késő este volt már, amikor elmentek, és mi nem pihenhettünk le. Piszkos tányérok és evőeszközök hegye várt még ránk. Nem volt elég egyszer mosogatni, még fertőtleníteni is kellett. Mert amiből mi nem ennénk, azt a vendég elé sem rakjuk ki. Mindenki fáradt volt, és nekem másnap iskola is volt. De mégis segítettem, és nem is panaszkodtam. Sőt, nagyon is élveztem. Élveztem, hogy fel kell szolgálnom az ételt, mosogatnom kell, és beszélgetni a vendégekkel. Hallgatni azt, ahogyan ők szórakoznak, és érdekes embereket ismerhettünk meg. És fogunk is még.
A legjobb dolog az egészben, hogy a szüleimen is láttam végre azt a hatalmas mosolyt, amit annyira vártam. Most végre tényleg teljesült az álmuk. Az álmuk, amit oly régóta tervezgettek, most ott áll az udvaron. Végre teljesen kész lett.
