Szégyelljük, de ettől még így van: a kézilabdát eddig egy kicsit elhanyagoltuk. Holott van egy remeklő kézicsapata városunknak, az NBII-ben harmadik helyen álló BMSE megérdemli a figyelmet, így most pótoljuk a hiányosságot – Jakab Sándor Péter jobbszélsőt kérdeztük a gárda idei szerepléséről, eddigi pályafutásáról.
Még friss az emlék: múlt héten megvolt az első hazai meccsetek idén, 25-23-ra nyertetek a Demecser ellen.
Küzdöttünk, keményen küzdöttünk, egy jó ellenfelet sikerült legyőznünk. Voltak pici hullámvölgyek, de a csapat hozta azt, ami elvárható – a kötelező hazai győzelmet. A szurkolóink belehajszoltak minket a sikerbe. Teltház volt, körülbelül háromszázan szurkoltak nekünk.
Beszéljünk a saját teljesítményedről is.
Nagyjából egy félidőnyit, harminc percet játszottam, két gólt dobtam. Én kezdtem a jobb szélen, aztán a mester próbált folyamatosan frissíteni a csapaton.
Szoktál más poszton is játszani?
Igen, nagyon végső esetben balszélsőt. Tudni kell, én korábban ott is kezdtem, aztán a mostani edzőm átrakott jobbra; de nincs ezzel baj, szeretem ezt a posztot.
Harmadik helyen álltok a harmadosztálynak megfelelő NBII-ben. Hogyan értékeled az eddigi produkciót?
Részemről, vagy a csapat részéről?
Kezdjük a csapattal. Van esély például a feljutásra? Vállalnátok egyáltalán, ha lenne lehetőség?
Fantasztikus szezonunk van, talán ennyire jól még soha nem sikerült, mint most. Bíztunk a jó szereplésben, de azért tettünk is érte, hogy megörvendeztessük a kézilabdát szeretőket. Ez köszönhető talán annak is, hogy gyengült a mezőny; ugyanakkor a csapat is maximálisan odatette magát. Mint minden klub, mi is anyagi problémákkal küzdünk, tehát minden szép és jó lenne, de úgy gondolom, nem tudnánk vállalni a magasabb osztályt.
Milyen anyagi lehetőségeitek vannak? Publikus például az éves költségvetés?
Én ebben nem vagyok kompetens, ezt az elnökség jobban tudja. Próbálják megteremteni az utazás és az edzések feltételeit; ha jól tudom, most például kapunk pólót, cipőt, az egyesület próbálja kigazdálkodni azt, hogy nekünk minden jó legyen. Mi sem kapunk ezért juttatást, a kézilabdát mindenki munka mellett csinálja, s vannak olyanok, akik még iskolába járnak.
Akkor a saját teljesítményedről.
Volt egy sérülésem, volt egy artroszkópiás műtétem a térdem miatt, úgyhogy én nem játszottam az őszi szezonban, az utolsó meccsen – a Tiszavasvári ellen itthon – sikerült úgymond ismételten „debütálni.” A tavaszi szezonban ismét fel kell vennem a ritmust, nem vagyok rossz állapotban, de van még mit csiszolni – mind fizikailag, mind technikailag. Mindig vannak új helyzetek, váratlan szituációk, ehhez kell alkalmazkodni. Szeretnék annyit hozzátenni meccsről meccsre, hogy ez a harmadik hely megmaradjon, vagy még ettől is jobb legyen; próbálok minél hasznosabban játszani.
Hogyan kezdtél el kézilabdázni?
Hú, ez egy nagyon érdekes történet. Próbálkoztam a focival is, valahogy nem jött össze; már azt mondom, nem is bánom. Viszonylag későn, 14 évesen kezdtem el. A mostani csapattársam és akkori testnevelő tanárom, Kiss Béla invitált edzésre, lementem, ott maradtam, ő kezdett el tanítani, csiszolgatni. Aztán ’98-ban leigazolt a BMSE ificsapata, akkor Domján tanár úr noszogatott, hogy igenis kell, ezt kell csinálnom. Ennek már 14 éve, nem bántam meg.
Akkor a kézilabda már minden szinten megelőzi a focit? Nézni is jobban szereted?
Teljes mértékben. Focizni is szoktam, edzésen is focizunk, van rendőrségi csapatunk is. Nem hanyagoltam el, de maradok a kézilabdánál – a szenvedélyemmé vált. A tévében is inkább a kézit nézem, a válogatott mellett a Vészprémet is szeretem, tényleg olyan játékosok alkotják, akiket érdemes nézni.
Sportol még valaki a családban? Van egy örökmozgó öcséd például.
Az öcsém a BUSE igazolt játékosa, neki csak a foci van. Apu kispályán focizott korábban, s tudomásom szerint birkózott is. Kata húgom a BMSE női csapatának tagja, most vannak Győrben edzőtáborban. Mindig sportolt nálunk valaki, kell az adrenalin, az egészséges versenyszellem. Hihetetlen érzés az, amikor gólt dobsz, aztán felzúg a csarnok!
Van valamilyen hobbid?
A horgászat. Gyermekként apu kivitt, azóta a barátnőm mellett a horgászat tud igazán kikapcsolni. Jólesik kimenni, a világtól elvonulni – csend van, s akkor még nem is beszéltünk a kapás élményéről.
Mit tudhatunk a barátnődről?
A Debreceni Egyetemen tanul, most másodéves. Nyolc hónapja vagyunk együtt. Nagyon jól megvagyunk.
Említetted, sokan munka mellett kézilabdáznak – mint például te, rendőrként dolgozol. Hogyan sikerül ezt összeegyeztetni a sporttal?
Hetente két edzésünk van, általában kedden és pénteken, hétvégén pedig a bajnoki mérkőzés. A pénteki tréning már ráhangolódás a szombati meccsre. Összeegyeztetni? Lehet, bár sokszor nehéz. Vannak hétvégék, amikor nem tudok elmenni a meccsekre, mert vagy nappalos, vagy éjszakás vagyok – ha sikerül elcserélni, akkor megyek, szerencsére általában meg szoktam tudni oldani.
Jövő héten szombat ismét hazai meccsetek van. Miért lesz érdemes kimenni a Kabos Endre Városi Sportcsarnokba?
A mostani szereplésünk miatt. Régen úgy volt, hogy a BUSE-meccs után kezdtük mi bajnokinkat, sokan úgy voltak vele, kimegyünk, nézzünk még valamit. Mára ez nem így van, talán a közönség is látja azt, hogy küzd a csapat, soha nem adjuk fel. Jó az, amikor az ember teltház előtt győztes meccset játszik, s a végén „csúszik” egyet.