Pontosabban az általa alakított kampányfőnök-helyettes, Stephen Meyers az, aki a film elején még tisztán akarja játszani a játékot, hogy aztán komoly bajba keveredjen, amiből csak tisztességtelen módszerekkel juthat ki.
Persze azért nem bociszemű naivaként kezdi, csak idealistaként, aki igenis hisz a főnökébenben és abban, ami képvisel. Szimplán csak nem akarja bemocskolni a kezét, ám mindent bevet, amivel támogathatja a demokrata elnökjelöltet, Mike Morrist (George Clooney). Ám egy szép napon kap egy telefonhívást egy másik politikus kampányfőnökétől és ezzel elindul a lejtmenet…,
George Clooney legújabb rendezése igazi politikai dráma, még ha szereplőinek többsége csupán alárendeltjei a fent említett emberfajtának. A kulisszák mögött piszkos játszmák zajlanak, a „barátságok”, amilyen nehezen köttetnek, olyan könnyen esnek szét percek alatt. Elég csak egyszer hibázni és nincs visszaút. Kemény világ ez, ahol nehéz hatalmat szerezni, azonban pofonegyszerű elveszíteni azt. Senki se ártatlan, még az Evan Rachel Wood alakította 20 éves gyakornok sem. A Philip Seymour Hoffman és Paul Giamatti alakította tapasztaltabb, dörzsöltebb kampányfőnökök pedig már menthetetlenek ebből a szempontból.
A hatalom árnyékában (nem értem, hogy az eredeti cím, a Március idusán miért nem felelt meg a magyar forgalmazónak) egy kiváló alkotás, azonban túl rideg ahhoz, hogy igazi, felkavaró hatással legyen nézőjére. Kevés az érzelem, a szereplőkkel sem könnyű szimpatizálni. Bár akár rendezői koncepció is lehetett ez a távolságtartás, hiszen a legtöbb jelenet alig van megvilágítva, a színészek arca félig a sötétbe burkolózik. Mindez azt sugallja, hogy óvatosan bánjunk velük, mivel előbb vagy utóbb mind megmutatja a foga fehérjét. A mai politikai társadalom tökéletes kritikája, amely fennen hirdeti azt, amit már az X-akták is elkezdett a megboldogult ’90-es években: Ne bízz senkiben! Mert ugye arra emlékszünk, mi történt egy bizonyos római uralkodóval március idusán…
Az előzetes:
{youtubejw}xtcwjDyt97M{/youtubejw}