precizbanner

gafem02

2019tavaszbanner

millenniumkicsi2

gazdatavasz

aurabannermedium2

trendybanner19

berettyokartya2019

LizArt Design hajas

zoldvaros

coaching2

BoPi nyito banner uj

helyijárat

2019. augusztus 25. vasárnap

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

INGYENES házhozszállítás!

"B" menü a helyszínen:

Húsleves csigatésztával

Rántott szelet vegyes körettel

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP


piri2
Bessenyei ltp. üzletsor

(Jenci konyhája helyén)

06 (30) 596-1883

06 (30) 260-6040

INGYENES házhozszállítás!

Vasárnap a főzés szünetel

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

veradas

koboreb

ilonatavasz2019  

ablakállásmuszakiboltallas

 

Folytatjuk a városunk egészségügyi dolgozóit bemutató sorozatunkat, ezúttal Nagy Tünde szociális nővért ismerhetik meg.

 
Milyen pozícióban és mióta dolgozik az egészségügyben? Mi a pontos feladata?
 
Pályafutásom elején a Gróf Tisza István Kórház szülészeti osztályán dolgoztam - 2001-től 2004-ig. A Berettyóújfalui Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthonában. szociális nővérként, idősgondozóként 2008 decembere óta tevékenykedek. Sok idős ember él otthonában segítség nélkül. Segítek nekik a napi rutinban, a fizikai és egészségügyi ellátásban, feladataim közé tartozik a szociális és lelki gondozás is.
 
Miért ezt a pályát választotta?
 
Édesanyám gyermekkoromban nővérként dolgozott a baleseti sebészeten. Sokszor jártunk be hozzá, ha ügyeletes volt, vagy csak beköszöntük nővéremmel, ha a kórházi strandról ballagtunk haza. Sok olyan orvos volt, akit nagyon megszerettem, illetve éreztem, ők is szimpatizálnak velem. Dr. Szabó Ödönt emelném ki, aki szívesen beszélgetett tulajdonképpen mindenkivel. A gyerekeket nagyon szerette, s mindig felhívta a figyelmemet, hogy nagyon vigyázzak magamra – azt mondta, szeretné, ha csak vendégként találkoznánk a sebészeti osztályon, nem pedig betegként. Szavai még ma is csengenek a fülemben. Példálózott édesanyámmal: „annyi beteg van az osztályon, akik ellátásra szorulnak, hogy anyukád a mai napon még a te segítségednek is örülne.” Na, itt már foglalkoztatott a kérdés: vajon miben tudnék segíteni? Otthon faggattam a betegségekről, műtétekről; olvasgattam az anatómia könyvét id. Ahogy édesanyám példaként lebegett előttem, úgy én is szerettem volna segíteni a beteg embereken. Láttam azt, ahogy a betegek az osztályon egy simogatásért is milyen hálásak voltak, egy jó szó is mosolyt csalt az arcukra. S ez vezet a gyógyulás felé - mert egy mosoly mindennél többet ér!
 
 Ha visszatekint, azt kapta, amit várt?
 
Tulajdonképpen igen! Az én munkámban az idősek mindennapjait kell betölteni vidámsággal, segítő beszélgetésekkel, a magány oldásával. Nagyon nehéz elnyerni a bizalmát olyan embereknek, akik idősek, betegek, magányosak. Hála Istennek, nekem sikerült! Bíztam önmagamban és tudtam, éreztem, érzem, hogy szükség van rám. Nehéz szembesülni azzal egy-egy alkalommal, hogy én is öregszem, s eljön az az idő is, amikor szükségem lesz segítségre. Édesanyám mondogatja mindig: kislányom, amit adsz, azt kapsz vissza is.
 
Megvalósultak a céljai? Megérte, vagy mai fejjel már nem vágna bele?
 
Igen, mindenféleképen megérte ezt a pályát választanom. Nagyon sokat tanultam, tapasztaltam. Az idősektől olyan dolgokat, régi történeteket, hagyományokat, praktikákat, hallottam, amit egyébként nem osztanak meg egy „idegen” emberrel, ha nem kerülnek családias viszonyba egymással. Úgy érzem, a tapasztalatok, az ekkor hallottak a hasznomra váltak, ezekből bármikor meríthetek életem folyamán.
 
Mennyire érzi megbecsültnek a foglalkozását?
 
Úgy érzem, az idősek szemszögéből megbecsült a foglalkozásunk. Ránk vannak utalva, a bizalmuk bennünk van. Tudják, minden estben segítséget nyújtunk, s próbáljuk tisztességesen megoldani az ügyeiket, felmerülő problémáikat.
 
Ha azt a nehéz kérdést kapná, hogy véleménye szerint milyen állapotban van jelenleg a magyar egészségügy, akkor hogyan felelne?
 
A magyar egészségügyi rendszer problémái nem egyediek, azok nagysága mégis kiemeli őket a többi közül. A magyarok egészségügyi állapota sajnos nem túl jó, a rendszerre jutó pénz rendkívül kevés, az orvosok és a nővérek „elvándorolnak”. A népességfogyás gyors, a népegészségügyi helyzet nagyon rossz, főként az egészségtelen étrend, a kiugróan magas alkoholfogyasztás és a dohányzás miatt. Magyarország emellett élen jár a rákos-, a szív- és érrendszeri megbetegedések arányát tekintve.
 
Egyre több egészségügyi dolgozó vállal külföldön munkát. Ön gondolkozott már hasonlón?
 
Nem gondoltam még rá. Itt laknak a szüleim, a szeretteim. A munkámra, a segítségemre itt van szükség! Nem tudnám elképzelni, hogy magam mögött hagyjam őket. A lelkiismeretem azt diktálja, hogy amit felvállaltam, azt továbbra is tisztességesen folytassam tovább. Az ellátottak megszoktak, elfogadtak, számítanak a segítségemre. A költözés fő mozgatórugója a fizetések versenyképtelensége. A szüleim, a szeretteim már nem fiatalok, bármikor segítségre szorulhatnak. A nővérem a Dunántúlon lakik, tehát gondolnom kell a holnapra, a jövőre is - Berettyóújfalu az én városom! Aki Magyarországon nem találja meg számításait, vagy netán nem talál munkát, esetleg a bérezéssel nem ért egyet, az külföldön próbál szerencsét. Nem kritizálhatunk senkit, aki marad, aki pedig távozik, az okkal dönt jól.
 
Van lehetőség a folyamatos fejlődésre idehaza is?
 
A szociális szférában sajnos lehetőséget még nem ajánlottak fel, hogy a tudásomat fejlesszem, továbbképzésen vegyek részt. Önerőből elvégeztem egy masszőr tanfolyamot, az ott tanultakat a munkám során folyamatosan alkalmazom.
 
Hogyan látja, általánosságban milyen ma az orvos (vagy egészségügyi dolgozó)-beteg kapcsolat Magyarországon? Elfogadják a tanácsot, netán a betegek döntő többsége inkább kételkedik, bizalmatlan?
 
Általában elfogadják a tanácsokat. A beteg ember próbálja saját magát nyugtatni azzal, hogy amit az orvos felírt – például gyógyszert vagy terápiát -, az segít a gyógyulásban. Kételkedésük abban tükröződik, hogy nem türelmesek, hamar szeretnének meggyógyulni; bizalmuk kissé csökken, ha elhúzódnak a fájdalommal telt napok. Az otthoni ápolás kapcsán bizalmon alapuló segítségnyújtásról beszélhetünk – ilyenkor általában az ellátott kér tanácsot, ez általában spontán megoldást igényel.
 
Kényes kérdés: mi a véleménye a hálapénzről?
 
Hálapénz volt, lesz mindig is. Sajnos pénzért nem lehet egészséget vásárolni. Úgy gondolom, a hálapénz a beteg szemszögéből az orvos illetve nővér irányába történő figyelemfelkeltés: „Gyógyítson meg!” Ha adok, biztosan kapok, gondolja sok embertársunk. Én azt tapasztaltam az idősek köreiben, hogy az „orvos” név hallatán a bizalmuk a gyógyulás rögös útja felé megerősödik, bármibe is kerül; ha az orvos közelében vannak, lelkiekben megnyugodnak valamelyest.
 
A szakterületéhez kapcsolódva kérdezem: van valamilyen olyan konkrét ötlete, amellyel meg lehetne reformálni a magyar egészségügyet?
 
Spórolási szándék motiválta az egészségügyi rendszerben végrehajtott változtatásokat. Képtelenek voltak létrehozni egy olyan közös alapot, azaz egy kerettervet, amelynek mentén a rendszer stabilan és kiszámíthatóan működhetett volna, ez pedig ma a magyar egészségügyi rendszer legnagyobb hiányossága.
 
Kérem, osszon meg velünk egy olyan történetet, amikor azt mondhatta, lám, megérte ezt a pályát választanom!
 
Néhány éve felkerestem apai nagyapám testvérét, Nagy Sándort, aki akkor 89 éves volt; megkérdeztem, segíthetek-e valamiben. Teljesen önellátó életet élt, ebédet hordott magának, takarított. Ő inkább beszélgetésre vágyott, felidézni a családi eseményeket, a lágerben töltött négy évet. Elővette a fotókat, a fogságból hazahozott iratokat, igazolványokat, s csak mondta, mondta…Minden látogatásom vidám történetek felelevenítésével telt el - még a keserves évekről is mosolyogva beszélt. Könnyeket csak felesége, illetve a korán elhunyt lánya említésekor ejtett, de felpattant az ágyról, rám nézett, s azt kérte: mosolyogjak rá. 2011. 08. 29-én 90 éves lett. Orbán Viktor miniszterelnök küldött neki egy emléklapot, amit minden nap elolvasott. Mivel vasutasként dolgozott sok-sok évig, azzal fogadott 2011.08.25-én, hogy a „pályamester” meg fogja keresni otthonában és felköszönti - itt a polgármesterre gondolt, s jót nevettünk, amikor elmondtam neki, hogy nem úgy hívják. Eljött a szép nap, otthonába megérkeztek a köszöntők. Muraközi István polgármester úr, Nagyné Székely Katalin aljegyző, Törökné Kovács Judit anyakönyvvezető. Az azt megelőző napokban takarított, bevásároltunk, felvette a vasárnapi öltönyét, kikészítette a katonai igazolványait, háborús dolgait, és izgatottan fogadta a vendégeket. Az öröme az egekig ért! Egy órán át csak mesélt, felszelte a tortát, amire azt mondta, hogy fogjam a kezét, mert sokat megélt, de tortát sosem szelt még. Eljött a tél, amit nem nagyon szeretett. Azt mondta, karácsonyozzunk együtt, mert utána ő megy s mama után - csodás kis karácsonyfát állítottam neki. Boldognak tűnt, sokat beszélgettünk és mosolygott egyfolytában. A humorát mindig előtérbe helyezte, még ha nagyon fájt a lába, akkor is azt mondta, „nem búsulok, akkor lesz baj, ha a másik lábammal is difi lesz.” 2012.02.03-án reggel újra mentem hozzá, mint minden nap. Elesett a fürdőszobában és ott hevert a földön. Próbáltam felemelni, de nem bírtam. Rám nézett, felsóhajtott, nyúlt felém, kezébe adtam kezem, majd lecsuklott a kis feje. Megvárta míg megérkezek, s egy mély sóhajjal búcsút vett tőlem. A tekintetével megköszönt mindent s fogta a kezem az utolsó percig. Az ő szavaival élve: elment a mamához. Sokszor eszembe jutnak bölcs szavai Sanyi bácsinak. Amiket megélt 90 év alatt, s ezek után is tudott vidám lenni, félretette a gondokat, bekapcsolta a rádiót, s dalra fakadt. Igen, megérte, hogy ott lehettem, amikor szükség volt rám. Igen, megérte ott lenni mikor a régmúltról mesélt, a nagypapám gyerekkorát felidézte, azt, amit tőle már nem kérdezhettem meg. Igen, megért minden percet az, hogy segíthettem!
 
Szóljon hozzá!