- Részletek
A Kormány más közlekedési tárgyú kormányrendeletekkel egyidejűleg, főként a szakpolitikusok kezdeményezésére létrejött munkacsoport kezdeményezései nyomán módosította, pontosította a KRESZ egyes rendelkezéseit.
- Részletek
Szeptember 1-jétől egyebek mellett változik a vasúti és az autóbuszos közlekedés díjrendszere, drágább és csúnyább lesz a cigaretta, jön a mindennapos testnevelés, végrehajtási nyilvántartás indul, színre lépnek a magyar termékek, szűkül a Kúria előtti felülvizsgálati jog, szigorúbban veszik a NAV-os dolgozókat, egyszerűbben működik a jövedelemigazolás.
- Részletek
A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház és a partiumi Élesd kórháza között kialakult együttműködés keretében 2012. szeptember 1-jén került megrendezésre a soron következő szakmai konferencia.
A fotóra kattintva nyílik!
- Részletek
A MÁV-START Zrt. közelménye szerint szeptember 2-án a hajnali óráktól megszűnik az augusztus 21-től bevezetett vonatpótlós autóbuszos közlekedés, illetve a jelentős forgalomkorlátozás - amiről korábbi is beszámoltunk - a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza vasútvonal Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás közötti szakaszán.
- Részletek
A Bihari Természetbarátok Szövetségének köszönhetően Berettyóújfalu is csatlakozik az Európai Autómentes Nap rendezvénysorozathoz 2012. szeptember 22-én. A városi rendezvény programjai a Népligetben kerülnek megrendezésre.
- Részletek
A Bihari Természetbarát Egyesületnek köszönhetően Berettyóújfalu is csatlakozik az Európai Autómentes Nap rendezvénysorozathoz 2012. szeptember 22-én. A városi rendezvény programjai a Népligetben kerülnek megrendezésre.
- Részletek
Idén is meghirdetik a Richter Aranyanyu Díjat, amellyel egészségügyben és pedagógusként dolgozó nők munkáját ismerik el. A Richter Gedeon Nyrt. és a Terézanyu Klub által tavaly alapított díjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat hat nő kapja meg.
- Részletek
2012. augusztus 28-án került sor annak az egészségre nevelő és szemléletformáló rendezvénysorozatnak a zárókonferenciájára, amit a Bihari Önkormányzatok Többcélú Társulása valósított meg a TÁMOP-6.1.2 pályázati kiírás keretén belül.
- Részletek
A MÁV-START Zrt. ma esti közleménye szerint a Budapest–Szolnok–Debrecen vasútvonal Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás közötti szakaszán a lőszermentesítési munkálatok várhatóan szeptember 2-ig folytatódnak. A meghosszabbított időszakra érvényes aktuális menetrendről korábbi - frissített - olvashatnak részletesen.
- Részletek
Forrás:kormany.hu
Közérdekből nyilvános jelleggel a Miniszterelnökség vezető beosztású kormánytisztviselőinek neve, munkaköre és illetménye elérhető a kormány weboldalán.kattintva Ön is megtekintheti.
- Részletek
Hétfőtől lehet pályázni támogatásért fűtési rendszerek korszerűsítésére. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium költségvetési forrásból meghirdetett konstrukciójára a 864,4 millió forintos keret kimerüléséig lehet pályázatot benyújtani - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a minisztérium.
- Részletek
Szokatlanul szelíd gólyapárt kapott lencsevégre kedves olvasónk, Balogh József Berettyóújfaluban, a Lidl parkolóban. Nem értjük miért szálltak le ezek az általában óvatos és távolságtartó madarak egy ilyen forgalmas helyen, de szemmel láthatóan élvezték a szokatlan helyzetet.
A képre kattintva nyílik!
- Részletek
Május első hetében kaptunk egy e-mailt a Törökszentmiklósi Cukorbetegekért Egyesületének elnökétől, Buzás Sándorné Jusztikától, ami arról szólt, hogy a Törökszentmiklós lakosai részére - a TÁMOP-6.1.2/A-09/2010-0326 projekt keretében - szervezett programon minket is szeretettel várnak 2012. május 19-én.
/Biró Antalné, az ÉDES Közhasznú Egyesület elnökének beszámolóját olvashatják./
- Részletek
A KultúrÁsz Közhasznú Egyesület együttműködésben a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesülettel vidékfejlesztési témájú fórumot és műhelymunkát szervez.
- Részletek
Új szabályozás lépett életbe a fényszennyezés visszaszorítására. A fényszennyezésnek (éjjeli fényterhelésnek) napjainkban már mélységeiben is egyre jobban ismertek az orvosi, ökológiai és csillagászati következményei.
- Részletek
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton tetőzik a hőség. Vasárnaptól várható csak enyhülés, de az ország délkeleti részében még aznap is 35, 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet. Ezért a korábban 2012. augusztus 24. péntek 24:00 óráig kiadott II. fokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos 2012. 08. 26-n 24:00 óráig meghosszabbítja. (Rendszeresen frissülő hőmérsékleti adatokkal!)
- Részletek
Az újabb hőhullám miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat 2. fokú figyelmeztetést adott ki - Nógrád megye kivételével - az egész országra.
- Részletek
A szűrőbusz immáron harmadik éve áll a magyar lakosság szolgálatában. A kezdeményezést 2010. augusztusában indították az Opticnet Szakértő Látszerészei, és azóta közel 90 helyszínen több mint 8000 ember látását ellenőrizték. Idén augusztus 31-én Berettyóújfaluban vehetik igénybe az ingyenes látástesztet az érdeklődők.
- Részletek
A Budapest–Szolnok–Debrecen vasútvonal Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás közötti szakaszán a vasúti pálya felújításának előkészítése során a napokban II. világháborús lőszerek kerültek elő, a földfelszín alatt mintegy 80-100 cm mélységben.
- Részletek
Ahogy az már évek óta lenni szokott, a Debreceni Virágkarneválra való tekintettel idén is előbb, augusztus 18-án kerültek megrendezésre Berettyóújfaluban a Szent Isván-napi rendezvények. Képriportunkat a fotóra kattintva tekintheti meg.
Fotó: