„A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.” /Albert Camus /
Megemlékezést tartottunk ma délelőtt 9 órakor az ’56-os emlékműnél, ahol Bónácz János alpolgármester mondott ünnepi beszédet, majd az intézmények, egyházak és pártok képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúit. A forradalom áldozatainak emlékére november 4-én, 17 órakor csendes főhajtás mellett gyújtunk gyertyát a népligeti emlékfánál.Alábbiakban az ünnepi beszéd teljes terjedelmében olvasható. KÉPGALÉRIA
"Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Emlékező és Ünneplő Berettyóújfalui Polgárok!
„E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt – bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel.” – John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök fogalmazta meg e mondatokat négy évvel a magyarországi forradalom és szabadságharc után. Nemzetünk történelmének számos pontját úgy tartjuk számon, hogy nem vett rólunk tudomást a nagyvilág. Aránytalan túlerőt kellett fenntartanunk az oszmán Birodalom hódításaikor, magunkra maradtunk szabadságharcainkban, így 1956-ban is. A külső segítség nélkül, vagy külső támadás és hódítás révén alulmaradtunk. Ami pedig mindenkoron a legfájóbb, hogy ehhez mindig ott voltak az árulók, a megvesztegethetők, az egy tál lencse után sóvárgók. Sőt, akik önként, szinte kéjesen dobták oda a nemzeti érdeket. Így volt az elmúlt évszázadokban, és – sajnos – mitől lenne másként ma.
Idén emlékezünk meg a trianoni döntés 100. évfordulójáról. Egy olyan eseményről, melyre néhány évvel azelőtt még csak gondolni sem lehetett. A hosszú évtizedek csendes, de látványos építkezése és gyarapodása után egy nagyhatalmi játszmába belesodródva bűnbakként kerültünk ki a világégésből. Méltatlan és aránytalan büntetés lett a vége. Ehhez pedig nagyban hozzájárult, hogy a háborús traumát kihasználva felszínre törtek a rendbontók, a Lenin-fiúk, a bőrkabátosok, akik a korábbi polgári korszakban nem tudtak érdemben beleszólni az ország ügyeibe. Hisz nem tartalmi értékek mentén próbálták meg azt. Az elért eredmények és a társadalom immunrendszere mindaddig nem engedte őket szóhoz jutni. De aztán 133 nap elég volt ahhoz, hogy megalázzák, vérbe áztassák Magyarországot.
Mindezt pedig a második világháború után az ugyancsak Moszkvában edződött Rákosiék megismételték. Micsoda erőknek kellett összpontosulni ahhoz, hogy az osztályidegennek kikiáltott parasztok, polgárok, nemesek és egyháziak mellett a kommunisták egy része is azt kiáltsa: elég volt! Nagy Imre kormánya – bár népi demokráciát igyekezett építeni – a nemzet érdekeit tette első helyre. Ahogy Bibó István államminiszter minden részletet megragadó módon összefoglalta az események lényegét: „A harcban osztály- és felekezeti különbségek nélkül vett részt az egész magyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és megkülönböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult.”
Aztán ezt is vérbe fojtották, az itthoni megalkuvók és a szovjet tankok együttes erejével. Még itt vannak közöttünk, akik emlékeznek erre az időre, sőt akik az események alakítói között is ott voltak. És még többen vagyunk, akik emlékszünk a 31 évvel ezelőtti eseményekre, amikor már fegyverek nélkül, de a nemzeti törekvések győzelmeként sikerült lerázni magáról Közép- és Kelet-Európának a rabláncot.
A történelem folyamatosan ismétli önmagát, és ha nyitott szemmel járunk, akkor időben felismerjük a tüneteket, és sikeresek lehetünk a megelőzésben. 1918-19-ben a társadalmi válságok mellett egy biológiai járvány is sújtotta a világot: a spanyolnátha. És lám, most, 100 évvel később ismét egy egészségügyi világjárvány nehezíti meg a világ társadalmi egyensúlyának megteremtését. A tünetek mindkét tekintetben felismerhetők, és úgy gondolom, hogy a megfelelő válaszok, megoldások is a kezünkben vannak. Viszont vigyáznunk kell rájuk. Idén is, mint minden esztendőben megemlékezünk, a nemzeti szabadságért küzdő elődeinkről, és tiszteletünket fejezzük ki azoknak, akik most is velünk vannak. Épp az egészségügyi helyzet miatt most egy kicsit másként, kisebb körben, rövidebb ideig vagyunk együtt, de a szívünkben a tudatunkban nem gyengülhet a jelenlétük és a jelentőségük. Bár a hangsúlyok ilyenkor áttevődnek, és most a testi egészség megtartása a legfontosabb. Viszont nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közösség által elért eredmények megőrzését sem. Nem engedhető meg, hogy újra elvek nélküli rendbontók vágják vissza mindazt, amit 1990 óta, az újra szabad világban elértünk. Sokszor belső ellenszélben, sokszor magunkra hagyva, de mégis folyamatosan gyarapodva.
Erre figyelmeztette Európát és a világot már Albert Camus is, 1957-ben:
„A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”
Isten adjon erőt mindannyiunknak, hogy ez így maradjon.
Vigyázzunk magunkra és egymásra!"
