Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Országszerte és városunkban is megemlékezéseket tartottak. KÉPGALÉRIA

2018. március 15-én, délelőtt 10 órától a berettyóújfalui baptista imaházban ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés. Kiss János baptista lelkész igehirdetését követően az események a népligeti kopjafánál folytatódtak, ahol Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke köszöntő szavaiban tolmácsolta a határon túli Bihar Megyei magyarok üdvözletét. Ezt követően Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő köszöntőjét hallhattuk, melyet teljes egészében megosztunk olvasóinkkal.

„Legyen béke, szabadság és egyetértés!

Tisztelt ünneplő és emlékező Polgárok! Hölgyeim és Uraim!

170 évvel ezelőtt tört felszínre ez az óhajtás, melyet a márciusi ifjak fogalmaztak meg. 1848. március 15-én eljött az ideje, hogy a sok évtizedes, sőt évszázados önkény, a nemzet érdekeit semmibe vevő, a Magyarország népeit másodlagos állampolgárnak tekintő birodalmi politikával szemben végre történjen valami. Akkor is, mint oly sokszor a történelemben, a lánglelkű ifjak voltak azok, akik az első lépéseket megtették. Az Európában akkorra már több helyen kirobbant forradalmak híre elérte Pestet, ahol hirtelenjében 12 pontban foglalták össze mindazt, amire a magyar nemzet akkor már igen régóta, joggal vágyott. Ez pedig valóban nem volt elszigetelt jelenség. 1848-ban Európa harmadik nagy forradalmi hulláma kezdődött el, amely nem is lepett meg senkit. Itáliában és a lengyel területeken 1815 óta szinte minden évtizedben volt valamilyen megmozdulás. A porosz, osztrák és orosz nyomás alatt élő lengyelek, az önmaguk helyét mindig nehezen találó franciák, és a bécsi udvar gyarmatosító törekvései ellen fellázadt bécsi, pesti, vagy épp velencei polgárok mind ugyanazt akarták. A három idézett fogalom egyenként is értelmezhető, de igazi ereje csak akkor van, ha együttesen tudnak érvényre jutni. Azon a tavaszon ez megtörtént.

Egyetértés volt abban, hogy a nemzetek érdekein átlépő, azokat semmibe vevő irányon változtatni kell. Radikális változásra volt szükség. Ezért is lettek a mi márciusi ifjainkból forradalmárok, a forradalmárokból pedig, a melléjük álló százezrekkel szabadságharcosok. Akik önrendelkezést akartak. Akik azt szerették volna elérni, hogy ne egy külső hatalom mondja meg, hogy mit, miért és hogyan tegyenek, feladva saját értékrendszerüket. Hogy ne egy szűk európai vagy világelit akarata és haszonvágya érvényesüljön az európai népek javait kiélve. Ugye milyen ismerős módszer?! Akkor ezért űzték el az osztrák helytartót Krakkóból. Ezért kellett februárban az utolsó Bourbonnak, Lajos Fülöpnek Párizsból elmenekülnie. És ezért söpört végig márciusban a népek tavasza Berlinen, Palermón, Bécsen, Pesten, Prágán és Velencén.

A szándék tiszta volt és világos. Mindenhol békés tüntetésekkel, a követelések megfogalmazásával kezdődött. A visszafordíthatatlan folyamatokkal szembeni ellenállás azonban tüzeket gyújtott az öreg kontinensen. A pesti eseményekre Jókai Mór így emlékezik vissza:

"Felvirradt. Március 15-ike volt, 1848. Tízedik évfordulója annak a nagy katasztrófának, mellyel a korszellem óriás keze a régi Buda-Pestet a föld színéről eltörölte a jeges árvízzel, hogy helyet csináljon az újan emelkedő dicső főváros számára. Másodszor követelte a korszellem azt a csodát, mely eltörölje a régi, korhadt Magyarországot s alapot teremtsen az új, az Európában számot vető, szabad Magyarországnak."

Tisztelt Ünneplők!

Szabadságot kivívni és megtartani azt is jelenti, hogy számot vetni, majd számot tenni mindig, minden körülményben képes legyen egy nemzet. A szabadság, önállóság nem jelenthet elszigeteltséget, mint ahogy nem jelentett akkor sem. Magyarország beállt a forradalmi nemzetek sorába, és napjainkhoz hasonlóan akkor is megtalálta a szövetségeseit. Akikkel együtt megrengette azt a világrendet, mely fenn akarta tartani a régi, korhadt államszervezeteket. Az olyan államokat, melyek polgáraiba azt sulykolták, hogy csak ők, a megdönthetetlen uralkodóházak adhatnak a népeink számára boldogulást. Eközben pedig a külső célokat és erőket szolgáló, önmagukat feladó nemzetekké próbáltak formálni mindannyiunkat. A nemzetekben rejlő, évszázadok alatt hagyományozódó tudás és tapasztalat azonban mindezt nem engedte. A hőstörténetek, mondák alakjai, a történelem nagyjai ott álltak az akkori ifjak szeme előtt, és bennük példát találva, belőlük erőt merítve voltak képesek véghezvinni mindazt, amit korábban az idegen hatalmasok nem néztek ki belőlük. Pedig felidézhették volna Dobó Istvánt, aki többszörös túlerővel szemben is megtartotta Egert. Vagy Zrínyi Miklóst, aki a hazát előbbre tartotta saját életénél. És akkorra már Kölcsey is felidézte azt, hogyan „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”.

A magyarokat megtanította a történelem arra is, hogy a haza érdekeinek megőrzéséhez nem elég kifelé tekinteni és figyelmesnek lenni. Ahogy Dobónak szembesülnie kellett Hegedűs István hadnagy árulásával, az évszázadok alatt számtalanszor megmutatkozott, hogy a zsoldos-mentalitás legalább akkora ellenség, mint a kívülről ránk rontó tatár vagy török hordák. Sőt, még annál is nagyobb és fájóbb. Ma is felbukkannak a Hegedűs Istvánok. Akik az európai parlamentbe a magyar szavazók akaratából jutottak ki, majd első adandó alkalommal hátbaszúrják a hazájukat. Vagy idehaza végzik el, amit zsoldjukat fizető gazdáik rájuk bíztak. Van aki egészen nyíltan teszi mindezt, mások pedig a nemzeti köpeny alól rántják ki a tőrt időről-időre.

1848–49-ben számos, más nemzethez tartozó honvéd, közlegények és tábornokok harcoltak a magyarok oldalán, a szabad, független országért és Európáért. Akik nem zsoldért, közvetlen anyagi javakért, pozíciókért rántottak kardot, hanem a tiszta eszmékért, és egy valóban fejlődő, gazdasági és társadalmi értelemben is gyarapodó államszövetségért. Aki ezekkel az eszmékkel, igaz szándékokkal nincs tisztában, soha nem fogja ezt megérteni. A maihoz hasonló ünnepi alkalmak arra is jók, hogy az évfordulós megemlékezés mellett emlékeztessünk rájuk. Damjanich, Pöltenberg vagy Bem tábornok szinte a nyelvünket sem értette. Értették viszont azt, hogy mit jelenthet, hogy mit eredményezhet az, ha a szabadságharcot sikerre viszik. Őket nem a bér és nem is mások legyőzése, a vérontás vezérelte. Több főtiszt visszaemlékezéséből, vagy a róluk született leírásokból tudjuk, hogy a harcok során egyetlen dologra vágytak a legjobban: a békére.

„Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, ezek a béke és a harmónia dogmái. Miért kell ezeket olyan félelmetes köntösbe öltöztetni?” – tette fel a kérdést Victor Hugo, aki maga is több forradalmat vett regényei alapjául, hogy megtalálja a megfelelő választ. Ő megtalálta és nekünk is mutatja a helyes utat. Azt az irányt, melyet Európa hatalmaskodói és eszméik helytartói ma is nehezen értenek meg. A népek szabadsága, a közöttünk kialakuló testvériség és barátság egyenlővé tehet minket, ha egymás kölcsönös megsegítését, és a boldogulásba vetetett hitet tűzzük ki közös célunkul. Ma ezeken újra rajta akarják tartani a félelmetes köntöst. Aki erre törekszik, azt megbélyegzik. De ahogy 1848-ban, úgy most, 170 évvel később sem tudják, és realitásérzéküket elveszítve, nem is látják, hogy mekkora erők állnak e mögött. A birodalmi szemlélet, akárcsak akkor, ma is végóráit éli. Egy törekvésünk lehet csak, hogy fenntartsuk az építő békét. Mert az évezredes tapasztalat erre is megtanít. Ahogy Albert Camus figyelmeztet:

„Azért lettünk, hogy alkossunk, szeressünk, nyerjünk, azért lettünk hát, hogy békében éljünk.”

Alkotni, építeni sokféleképpen lehet. Úgyis, mint Kőmíves Kelemen, és úgy is, mint Ybl Miklós. Ebben a példában pedig nem a két, példaként hozott építőmester egyéni képességein van a hangsúly. Hanem azon, hogy ránk erőltetett téveszmékre hallgatva tartjuk fel az építkezés látszatát, amiből aztán mások gyarapodnak, vagy pedig szilárd, megingathatatlan alapokra emeljük házainkat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Honfitársaim!

A mai magyar törvényhozás többségét adó politikai közösség, és a magyar kormány tagjait is sokszor emlegették és emlegetik gúnnyal, mert úgy fogalmaztunk, hogy 2010 tavaszán a magyar választópolgárok a szavazófülkékben egy szimbolikus forradalmat vittek véghez. Ezzel a gúnnyal azonban nem minket martak meg, hanem azokat a milliókat, akik felismerték: hiába törekszenek önmaguk és nemzetünk gyarapítására, olyan erőkkel találták szembe magukat, akik hazugságaikkal önmegtagadásra, értékeik feladására kényszerítették volna őket. Olyan erőkkel, akik a szabadság és a béke, a nemzeti önazonosság és önrendelkezés igényét félelmetes köntösbe öltöztették. Akik a demokrácia leple alól még a XXI. században is a tömegbe lövettek. Magyarok milliói azonban kiálltak amellett, hogy közös erővel lebontsunk a régi, korhadt ideológiát, s alapot teremtsünk az új, az Európában számot vető, szabad Magyarországnak.

A mi gondolatunkban, törekvéseinkben úgy él Európa képe, mint ahogyan 1849 után lassan, építkezve kialakult a boldog békeidők Osztrák-Magyar Monarchiája. Hogy a hozzáadott munka és érték valóban gyarapít, és ennek eredményeiből a befektetett erőforrások arányában, igazságosan részesülhet mindenki. Mind a hazai, mind a nemzetközi porondon a béke és a békés építkezés fenntartására törekedtünk és törekszünk ezután is. Igen, megtörhetetlen meggyőződésünk, hogy erős Európát csak erős nemzetek tarthatnak fenn. 1848 egyik legfontosabb vívmánya az volt, hogy megalakulhatott az első független, felelős magyar kormány. Annak első miniszterelnöke, gróf Batthyány Lajos számos honvédhez hasonlóan a megtorlás áldozata lett. De a magyar nemzet akkor sem csüggedt el, és nem adta meg magát. Az évtizedek elteltével pedig e kormány tagjai meg tudták mutatni és meg tudták értetni, hogy mi is volt a valódi szándékuk. És ma már büszkén állítjuk – politikai hovatartozástól függetlenül – példaként magunk elé az országépítő gróf Széchenyi Istvánt, az egységes népoktatás alapjait lefektető báró Eötvös Józsefet, Deák Ferencre, a kiegyezés kovászára pedig a haza bölcseként tekintünk. Gróf Andrássy Gyula pedig száműzött ’48-as nemzetőrparancsnokból 1871-re a Monarchia külügyminisztere lett. Ma minden magyar példaként tekint rájuk. Minden magyar. Éljen akárhol a Kárpát-medencében vagy a világban, tartozzon bármelyik párthoz vagy értékközösséghez. A mi dolgunk nem lehet más, mint tanulni tőlük. Csüggedni, meghátrálni pedig semmilyen körülmények között sem szabad.

Az első leckét pedig vegyük Széchenyitől: „Bármily szerencsétlen helyeztetésű legyen is az ország, bármily láncok által legyen is lebilincselve a nemzet, előbb-utóbb mégis szabadabb létre vív, ha lakosaiban a polgári erény tiszta vére buzog.” A mi helyzetünk ebből a szempontból is kettős. A Kárpát-haza egy egységes, bőven megáldott kultúrtáj, ahol a magyarság és a vele együtt élő nemzetek hatalmas kultúrát és gazdaságot tudtak létrehozni. Voltak is mindig, akik épp ezután sóvárogtak. Ugyanakkor rendre útjába kerültünk olyan nagyhatalmaknak is, akik rajtunk keresztül kívánták elérni a másikat. Magyarország azonban sosem adta fel nemzeti önállóságát és a sosem szolgáltatta ki Európát sem. Sokszor elhangzik, hogy küzdelmeinkben mindig egyedül maradtunk. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy az igaz ügyben mindig voltak, ma is vannak társaink. Az Európát elözönleni kívánó török elleni harcban éppúgy, mint 1848-ban, vagy éppen napjainkban. Ezért tarthatunk ott, hogy a sok évszázados háborúskodás, honvédő harcok mellett folyamatosan erősödtünk és gyarapodtunk. A XX. századi vérveszteségek, az ország szétdarabolása, a barna és vörösdiktatúrák vérengzései után is fel tudtunk állni. Az új európai rendhez csatlakozva pedig első perctől igyekeztünk ismét integráns része lenni a kontinens közösségének. Nem zsoldosként, nem gyarmatként, nem birodalmi érdekek kiszolgálóiként, hanem a közös teherviselésben és a javak igazságos elosztásában egyaránt résztvevő, önálló nemzetként. Ezért fontos a nemzeti önazonosságunk erősítése. Hogy a világ különböző pontjain élő, a különböző történelmi okok miatt tőlünk elszakadt honfitársaink közjogi értelemben is államalkotók legyenek, és véleményt nyilváníthassanak arról, hogy az ország mindenkori vezetői hogyan végzik dolgukat. Ezért fontos a családok, a települések, az értékteremtő munkát végző civil közösségek megerősítése. Ezért fontos az infrastruktúrafejlesztésben, a vállalkozói szférában még meglévő hátrányok leküzdése. Ezért volt szükség a közigazgatás és a különböző közfeladatokat ellátó intézményhálózatunk átalakítására. És ma ezért van szükség mindenek előtt arra, hogy megvédjünk az ország – és ezzel együtt sokadszor Európa – határait. Megvédjük azoktól, akik betódulva fel akarják borítani Európa kulturális és gazdasági egyensúlyát. Akikkel az a cél, hogy gyengítsék, kiszolgáltatottá tegyék az európai társadalmakat. És megvédjük azoktól is, akik – ahogy 2004-ben, úgy ma is – hangosan, érthetetlen gyűlölettel utasítják el saját nemzettársaikat. Ezzel szemben viszont bárki mást beengednének, minden korlát nélkül.

Mi az egységes nemzet felemelkedésében hiszünk. Ehhez pedig úgy hasznosítottuk és hasznosítjuk a közös piac erőforrásait, hogy nem engedtük magunkat térdre kényszeríteni. Másokkal ellentétben az európai uniós forrásokra nem adományként és nem zsoldként tekintünk. Sokkal inkább a „ki mint vet, úgy arat” elve alapján kívánjuk a még előttünk álló számos feladatot elvégezni, a megoldásra váró problémákat megoldani.

Tisztelt Ünneplő Honfitársaim!

Európai kitekintésben úgy látjuk, hogy egy új reformkor, majd egy új kiegyezés kell. Másfél-, kétszáz évvel ezelőtt is nagy kihívást jelentett a nagyhatalmi és a vezető ideológiákkal szembehelyezkedni. Akkor még Széchényit, vagy éppen az életek megvédése szempontjából a legfontosabb eredményt elért Semmelweis Ignácot is döblingbe zárták. Nem értették meg őket. Ma pedig már úgy emlékszünk rájuk, mint a legnagyobb magyarra, és az anyák megmentőjére. Utóbbi kapcsán él a megállapítás: „Legyőzte a kórt, de nem győzte meg a kort.” Ma már tudjuk, más eszközökkel kell, sokszor az uralkodó áramlatokkal szemben is érvényre juttatni érdekeinket. Egyúttal pedig hozzájárulni minden olyan közösség gyarapodásához, melyhez egyénként vagy nemzetként tartozunk. Tettekkel kell meggyőznünk a kort. De minden tettünk előtt meg kell hallanunk és meg kell fogadnunk, amit nemzeti imánk szerzője, Kölcsey Ferenc üzent. A mindennél többet érő négy szócskát:

A HAZA MINDEN ELŐTT!" – mondattal köszönte meg az érdeklődők figyelmét a képviselő.

A megemlékezés a Szeredás Együttes ünnepi műsorával folytatódott, akik a „Kossuth Lajos elindult Debrecenből” címmel tartottak előadást, melyen közreműködött Csíkos Sándor színművész.

Az  ünnepi műsor ideje alatt idén is városunk Ifjúsági Fúvószenekara szolgáltatta a zenét, melyet Hegedűs Imre vezényelt. A rendezvény koszorúzással és a Szózat eléneklésével ért végett.

A megemlékezés koszorúit, virágait elhelyezték: Berettyóújfalu Város Önkormányzatának vezetői, képviselői, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Berettyóújfalui Járási Hivatalának vezetői, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum képviselői, a történelmi egyházak, a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság, a Berettyóújfalui Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és a Berettyóújfalui Polgárőrség, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, az Együtt – a Korszakváltók Pártja, a Gróf Tisza István Kórház, a Közintézmények Szolgáltató Irodája, a Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde, a Szivárvány Református Óvoda, a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI, a Széchenyi István Tagiskola, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, valamit a Hunyadi Mátyás Tagiskola, a Diószegi Kis István Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, az Arany János Gimnázium, Egészségügyi és Közgazdasági Szakgimnázium, a Bessenyei György Szakgimnázium, az Eötvös József Szakgimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola, a Brózik  Dezső Mezőgazdasági Szakképző Iskola, az Arany János Kollégium, a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalui Tagintézményének képviselői, a Berettyó Kulturális Központ vezetői, valamint az egyéb szervezetek képviselői, városunk polgárai.

You have no rights to post comments