Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, idén januárban postapartneri iroda nyílt Berettyószentmártonban, a régi posta melletti felújított helyiségben. Így az országos felszámolások ellenére a berettyószentmártoni városrészen élő közel 3000 ember számára - az önkormányzat hathatós segítségével - helyben tudták tartani a postai szolgáltatásokat, melynek köszönhetően az itt élőknek emiatt nem kell Berettyóújfaluba utazni. Most újabb közel egyéves egyeztető munka eredményének örvendezhetnek a helyiek, ugyanis mától lottójátékok, sorsjegyek, e-sorsjegyek és sportfogadási termékek is elérhetőek a helyi postaponton.
Bónácz János alpolgármester a sajtótájékoztatón emlékeztetett, idén januártól a postapartneri iroda nagyobb területen, két felújított helyiségben, a Herpály Vagyonkezelő Kft. üzemeltetésében egy csomagpont automatával illetve értékpapír értékesítéssel bővítette szolgáltatásai körét. Így - a korábban elhelyezett ATM bankautomatával együtt - mostmár elmondható, hogy minden olyan postai szolgáltatás megtalálható Berettyószentmártonban is, amely egy kertvárosi részen elvárható. Alpolgármester úrtól azt is megtudtuk, hogy néhány héten belül megkezdődik az épület energetikai korszerűsítése is egy TOP-os pályázatnak köszönhetően.
Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy a berettyószentmártoni városrész is egyre dinamikusabban fejlődik, megújuló terek, épületek jellemzik, hamarosan kezdődik az utak felújítása és egyre több szolgáltatás válik elérhetővé az itt élő emberek számára is. Képviselő úr hangsúlyozta, a magyar kormány szándéka az, hogy a kis településeken, városrészeken élőkhöz is közel hozzák azokat az alapvető szolgáltatásokat, amelyeket például egy ilyen postapont tud nyújtani. Ráadásul a kevésbé lakott falvakban ezek az intézmények egyfajta közösségi térként is funkcionálnak, amelyeknek felértékelődik a szerepe a mai elmagányosodott virtuális világban.