Huszonhét taggal indult útnak a HUNOR Hivatásos Mentőszervezet Szerbiába május tizenhetedikén hajnalban, hogy az országban a heves esőzések miatt kialakult árvízi veszélyhelyzetben segítséget nyújtsanak.
„A HUNOR húsz tagja és a mentőhelikopter legénysége több településen is részt vett a védekezésben: embereket mentettek, légi felderítést hajtottak végre, állatokat helyeztek biztonságba, sőt, megtanították a helyieknek azt, hogyan építsenek homokzsákból védműveket.”( BM OKF)
- Húúú, gondoltam magamban, nem semmi, amit ezek a fiúk műveltek odakint, kapom is a telefont és a mindig jókedvű „fő hunorosunkat”, Puskát tárcsázom, (vagy ha úgy tetszik, Szalóki Péter tű. főtörzszászlóst, a Debrecen Hivatásos Tűzoltóparancsnokság „C” szolgálati csoportjának szerparancsnokát.)
- Szia, Peti hallom megjöttetek, már beszéltem a kedveseddel, mondta, hogy hétfőn szolgálatban leszel. Elmeséled, mi volt?
- Persze, persze – válaszol - délelőtt felmegyek.
Miközben vártam, sok kérdés merült föl bennem, buzgón jegyzeteltem is, közben a képeket nézegettem. Egyszer meglátok egy kisfiút, amint nyakig érő vízben, feje fölött tartva egy kölyökkutyát próbál menekülni a folyó fogságából………szörnyű………fel sem lehet fogni. (Ekkor dobtam a papírt a kukába.)
- Megjöttem, szakítja félbe gondolataimat HŐSÜNK. Merthogy az, a szó legszorosabb értelmében. A tűzoltók egyébként is a mindennapok hősei, de ő közöttük is az egyik legkiválóbb. Itthon várja a család, gyönyörű szerető társ, csodálatos két kislány, a mindennapok küzdelmei, és mégis, mindig húzza a szíve, a vére, vagy a hivatástudat? Nem tudom, talán mindezek együtt.
- Na, milyen volt? Mesélj, részletesen kérem, onnan, hogy felhívtak.
- Csillog a szeme és mosolyog- Éppen szobát festettem, mikor csörgött a telefon. Egy percig sem volt kérdés számomra. Láttam a híradásokat, így tudtam, hogy nagy a baj. Úgy mentem ki, hogy ha egyetlenegy életet is megmentek, legyen az ember vagy állat, már megérte…… Megtettem, amit akartam.
- És az asszony?- kérdezem. Hogy bírja szegény, nem rágta le mind a tíz körmét?
- (Nevet). Alkalmazkodó típus, tudja, hogy milyen bolond vagyok, hozzászokott az évek alatt. Csak annyit kér, hogy épségben hazaérjek, de a másnapi családi rendezvénynek mindenesetre lőttek.
Miközben beszámol a kijutásuk minden egyes mozzanatáról, teljesen átszellemül. Egyébként is mindig ilyen, ha valamilyen „akcióról” beszél, legyen az tűz, műszaki mentés, vagy egy kiskutya megmentése. Elmondta, hogy kaotikus állapotok uralkodtak kinn, élőben teljesen más, mint a fotelból a tévét nézve.
- Profi volt, ahogy fogadtak minket és a helyiek is rettenetesen hálásak voltak- emlékszik vissza. Obrenovacban kezdtünk, itt volt a legkritikusabb a helyzet, onnan haladtunk tovább Hrtkovci (Herkóca), Klenak és Sabac (Szabács) irányába. A Kolubara folyó körülbelül május 15-én, szerda hajnali öt órakor lépett ki a medréből - egy óra alatt 10 métert nőtt a vízállás! Az ártérben élőknek esélyük sem volt, hogy időben elmeneküljenek. Rengeteg embert a vízből kellett menteni - kerítésbe, épületekbe kapaszkodtak, vagy a házuk fogságába estek élelem és ivóvíz nélkül. A folyó mindent vitt, amit csak lehetett, láttunk olyat is, hogy egy társasház egyik oldalfalán tornyosult fel egy egész parkoló, körülbelül 20 autóval. Három nap alatt háromhónapnyi csapadékmennyiség esett! Pénteken késő estére értünk ki, de csak másnap reggel kezdhettük el a munkát. A háztetőn, lakásokban rekedt emberek után kutattunk, a legdöbbenetesebb a síri csend volt. - meséli. Egy madárcsicsergést sem lehetett hallani, félelmetes és szomorú is egyben- temetői volt a hangulat. Először egy kiskutyát mentettünk ki, majd egy kismalacot, ami egy hordalékkupacra menekült. Öt motorcsónakkal és egy mentőhelikopterrel tudtuk segíteni a mentést, a légi komponens több alkalommal is ivóvizet, élelmiszert, gyógyszert szállított a kritikus helyekre, és emberéletet is mentett, ami nekünk is sikerült. Egy idős házaspárt találtunk- a kétszintes házuk felső emeletén ragadtak- és már két napja ott vesztegeltek. A néni alig tudott mozogni a férje jött ki az erkélyre a kiáltozásunkat meghallva.
Egy hetet töltöttünk az árvíz sújtotta területeken, ahol több mint harmincan vesztették életüket, és több tízezren kényszerültek otthonuk elhagyására.
„Az első éles külföldi bevetéséről hazatérő csapatot ünnepélyes keretek között várták a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épülete előtt. A kialakult katasztrófahelyzet során az emberi életek mentésében végzett kiemelkedő tevékenysége, bátor helytállása elismeréseként a mentésben résztvevő állományt a főigazgató példaként állította a hivatásos katasztrófavédelmi szervek teljes személyi állománya elé. Az erről szóló díszparancs egy-egy példányát a küldetés valamennyi résztvevője átvehette Bakondi Györgytől.”(BM OKF)
- Elkérhetem a díszparancsodat?- kérdezem.
- Hát hogyne - válaszolja kedvesen.
- Gyönyörű. Gratulálok. Jó tudni, hogy ilyenek vannak közöttünk, mint Ti. Mi lenne Veled, ha ezt nem csinálhatnád. - kérdezem.
- Olyan opció nincs.
Madai Petra tű.hdgy.
