artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A karácsony közeledtével ünnepi rendezvényt tartottak és ezzel még meghittebbé varázsolták a szépkorú lakók napjait a Fényes-házban. A Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az ünnepkörhöz kapcsolódó műsorral kedveskedett, köszöntőt mondott Muraközi István, városunk polgármestere, valamint Karalyos Krisztina, a BERÉPO Kft. ügyvezetője. KÉPGALÉRIA

Fekete Ferencné mentálhigiénés munkatárs köszöntötte az esemény résztvevőit, majd a Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola műsorában a Kaczor Citerazenekar Balázs Amarilla vezetésével fülbemászó népdalokat adott elő, a gyerekek előadásában gyönyörű verseket hallhattunk, majd végül a Rokolya Néptáncegyüttest láthattuk. Felkészítőjük Bak Judit volt.

Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere köszöntőjében visszaemlékezett a régmúltra, amikor a családokban még jellemző volt, hogy több generáció együtt ünnepelte a karácsonyt. Most, a mai világban megbecsülendő, hogy a fiatalok ellátogatnak a szépkorú lakókhoz és ünnepi műsorukkal szebbé, könnyebbé, boldogabbá teszik az ünnep napjait. Ezzel a gyerekek is hozzászoknak ahhoz, hogy mosolyt csaljanak az arcokra azzal a hagyománytisztelő művészi tehetségükkel, amelyet örömmel, tiszta szívből osztanak meg velünk – hangsúlyozta a polgármester.

karacsony az idosek otthonaban18 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngkaracsony az idosek otthonaban11 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

- Amikor felkészítjük lelkünket az ünnepre, akkor a kis Jézusra gondolunk, az Ő születésének örvendünk. Isten gyermekeként azért jött a világra, hogy mindőnket megváltva, életünk szebb és jobb legyen. Az év leghosszabb éjszakáját követően újra megszületik a fény és legyőzi a sötétséget.

Muraközi István polgármester és Bónácz János alpolgármester a város nevében hasznos ajándékkal is készültek, egy mosó- és egy szárítógépet hoztak a Fényes-ház lakóinak.

karacsony az idosek otthonaban01 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngkaracsony az idosek otthonaban16 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Karalyos Krisztina ügyvezető asszony beszédében örömét fejezte ki, hogy az idei esztendő során generációkon átívelő kapcsolatokra tehettek szert az óvodás gyermekektől kezdve, az általános iskolásokon át, egészen a középiskolás (1. cikk, 2. cikk) diákokig. Nagyon fontos, hogy megálljunk és szeretettel, tisztelettel forduljunk egymáshoz - hangsúlyozta. A szépkorúak, akik birtokában vannak a tudásnak, a bölcsességnek, csak így tudják nekünk átadni hatalmas tapasztalatukat – emelte ki az ügyvezető. Ezekkel a programokkal hidat tudunk teremteni a múlt, a jelen és a jövő között.

A csillagszórók meggyújtása előtt Aranyosi Ervin: Ébredjen a fény című verse hangzott el Váradi Béla Kevin előadásában. Az esemény zárásaként az idősotthon lakói jóízűen fogyasztották el a közösen készített mézeskalácsot.

 

You have no rights to post comments