artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A programsorozat célja hidat építeni az az egyre növekvő társadalmi szakadék fölött, ami a fiatalok és az idősek között mutatkozik. Ennek a szakadéknak az áthidalásban lett partnere az idősek otthonának a Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde Rákóczi tagóvodája. KÉPGALÉRIA

Az óvodások Szakállasné Körtvélyesi Anita és Halicsné Jenei Zsuzsa óvopedagógusok vezetésével látogattak el intézményünkbe, ahol a gyerekek és idősek az adventi várakozás jegyében kézműves foglalkozáson vehettek részt - tudtuk meg Karalyos Krisztinától, a BERÉPO Nonprofit Kft.ügyvezetőjétől. Az asztaloknál szebbnél szebb mikulások és karácsonyfadíszek készültek, Rácz Anikó mesemondó pedig a Meseszó Egyesület „Mondj egy mesét ajándékba” elnevezésű felhívásához csatlakozva az Angyalbárány című népmesét adta elő interaktív módon. Az ovisok boldogan vállalkoztak a főszereplők, és a csilingelő kisbárányok megszemélyesítésére. A mese végére megérkezett a Télapó és a krampuszok is, akik verssel köszöntötték a közönséget, majd az időseknek és a gyermekeknek is kiosztották az ajándékokat.

Jó volt látni ma is, hogy az idősek mennyire kivirulnak, élettel telik meg a szívük azáltal, hogy a gyerekekkel közösen tesznek valamit, tevékenykednek.

mikulasvaras az idosek otthonaban02 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngmikulasvaras az idosek otthonaban04 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

mikulasvaras az idosek otthonaban45 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

You have no rights to post comments