2023. március 15-én délelőtt 10 órától a berettyóújfalui református templomban ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés. Majláth József református lelkipásztor igehirdetését követően az események a népligeti életfáknál folytatódtak, ahol ünnepi beszédet mondott Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere, majd „Föl a tett mezejére, polgártársnőim!” című ünnepi műsor volt látható. Közreműködtek a BSZC Arany János Gimnázium és Technikum tanulói és az Ifjúsági Fúvószenekar Hegedűs Imre vezényletével. KÉPGALÉRIA
Muraközi István ünnepi beszéde az alábbiakban olvasható:
„Barátaim, a nagy március
nagy Ifjúságának örökösei!
A szabadságot, amit ők kivívtak,
Nektek kell békében megőrzeni!”
"Tisztelt Ünneplő Berettyóújfaluiak!
Ma, a XXI. század harmadik évtizedében, a tavasz nyílásának idején mi itt, Magyarországon, Biharban, Berettyóújfaluban békében élünk. Bár a világ sok helyen háborog, valahol csak hangos botrányokkal, valahol fegyverropogással is, minket jó ideje elkerültek a mindennapi életet felforgató nagy konfliktusok. Ha pedig időnként nyilvános viták kerekednek a haza és a nemzet ügyében, az éppen a szabadság, a függetlenség, a demokrácia eredményeként lehetséges.
Annak a szabadságnak, melyet a magyarok minden időben mindennél fontosabbnak tartottak. Talán éppen azért, mert a Kárpát-hazában töltött bő ezer évünk alatt nem sok adatott belőle. Ha egymás mellé tesszük a háborúskodással és a békében töltött évek számát, akkor bizony többször álltunk hadban, mintsem nyugodtan építkezhettünk volna. Ennek ellenére – megtanulva a lehetőségekkel élni – mégis gyarapodtunk, és épülünk ma is. A békeidőket kihasználva, eleink példájából merítve jutunk erőhöz, hogy saját életünket jobbá, utódaink lehetőségeit pedig megalapozottá tehessük. Igaz ez úgy is, hogy most, 2023-ban épp az országhatárunkon túl, rég nem látott közelségben dúl egy olyan háború, amit látszólag két ország vív egymással, de tudjuk, hogy ennél sokkal többről van szó.
Bár mi magunk is több harcot megéltünk 1848/49 óta, azt az akkori vívmányok nyomán tanulhattuk meg, hogy nemzetünk, országunk, lakóhelyünk boldogulása csakis rajtunk áll. Eleink sokszor harccal vívták ki a békét, nekünk békével kell a szabadságot megtartani és a fejlődést elérni.
Hiába bukott el a magyarok szabadságharca 1849-ben, a birodalmi vezetés számára nyilvánvalóvá vált, hogy változásokra kell sort keríteni. A meglévő stratégiát már nem lehetett tovább alkalmazni. Hisz az előző másfél év számos sérelmet hozott a felszínre. A méltatlan hazai állapotok elviselhetetlenségét megsokszorozta a külső viszonyokkal szembeni kiszolgáltatottságunk. A magyar föld termelte élelmiszerek elvesztették értéküket. A mezőgazdaságban dolgozók a külföldieket tették gazdaggá. Nemesfémbányáink minden kincse az utolsó grammig elhagyta az országot.
A magyarok által megtermelt javak birodalmi bevételekké lettek, de abból aztán egy fillér sem jutott arra, hogy az itt élők élete jobbá váljon, hogy a magyar gazdaság fellendülhessen, hogy méltó és családokat eltartó jövedelmet biztosító munkához jussanak azok, akik azt szorgalmukkal és tenni akarásukkal kiérdemelték.
Ezt a reménytelen helyzetet aztán 1848 márciusában tovább súlyosbították bizonyos váratlan hírek. Hirtelen arról lehetett hallani, hogy a birodalom költségvetése meginogott. Azt suttogták, hogy a pénzügyi rendszer összeomlani készül. Arról érkeztek hírek, hogy vészes gyorsasággal leesett az államkötvények árfolyama. S hogy a helyzet napról napra romlik.
A magyarok bölcsessége, jó helyzetfelismerése akkor elmozdította nemzetünket a szakadék széléről, mint ahogyan a 48-asok nyomdokain haladva későbbi utódaik is megtették ezt. Megtették 1956-ban, megtették 1989-ben, és megtették a 21. század első évtizedének végén.
1849-ben a hatalom a politikai igényéről nem kívánt lemondani, hozzájuk társította saját modernizációs intézkedéseit. A belső vámhatár eltörlése, a fogyasztási adórendszer bevezetése, dohánymonopólium, az úrbéri pátens és a kárpótlási és föld-tehermentesítési nyílt parancs a polgárosodást elősegítették. A szándék azonban más volt. Ezen döntések következtében az ország a korábbihoz képest sokkal közvetlenebbül olvadt be a birodalom gazdasági közösségébe - ennek a ténynek pedig olyan következményei is voltak, amelyek évszázados érvénnyel hatottak a polgárosodás további menetére. A legfontosabb ezek közül, hogy a magyar érdekek, a birodalmi igényeknek alárendelve kerültek érvényesítésre. Egy mélyreható, nemzeti reformmal innen tudtunk aztán az akkori viszonyoknak megfelelő autonómiáig eljutni.
A dualizmus korának fent idézett jeles költője és drámaírója, Bartók Lajos sosem tagadta, hogy lírájában Petőfi nyomdokain jár. A folyamatosan fennálló és a magyar politika 19-20. századi történetét végig meghatározó 48-as mozgalmak híve volt, mint ahogyan oly sokan. A szabadságharc leverése utáni megtorlások, sokak bujkálása, külföldre menekülése után azonban jeles reformereink jóvoltából – mint amilyen Eötvös József vagy Deák Ferenc voltak – mégis nyugalom és béke köszöntött be. Ausztria és Magyarország hosszú, gyakran vérzivataros közös múltja 1867-ben különleges ponthoz érkezett. A két állam végre kiegyezett egymással egy közös, modernizálható, erős és mégis mindkettejük számára jelentős függetlenséget biztosító új birodalom megteremtésében. A rendszer fél évszázadon keresztül működött, és hazánk történelmének egyik legsikeresebb időszakát hozta el.
Tisztelt Ünneplő Honfitársaim!
Nem akarom napjaink Magyarországát feltétel nélkül a reformkor, 1848-49, vagy a dualizmus Magyarországához mérni. Az azonban tény, hogy hazánkban ma is széleskörű és mélyreható átalakítás zajlik mind a közélet, mind a gazdaság terén. Ez a munka nagy erőfeszítést követel valamennyiünktől, és bizony gyakran fájdalmas döntésekkel jár. Az állam komolyan veszi, hogy fő feladata saját polgárainak szolgálata, és közös erőfeszítésünkkel meg kívánja teremteni annak feltételeit, hogy a 21. század európai polgáraihoz méltó módon éljünk, mind a szellemi, mind pedig az anyagi javak tekintetében.
Kérdezhetjük, miért szükséges a folyamatos átalakítás, újratervezés? Deák szavaival élve: „a rosszul gombolt mellényt újra kell gombolni.” És az újragombolás akkor is időszerű, amikor külső tényezők kényszerítenek minket erre.
Ma többen vitatják, egyesek támadják az átalakulás mértékét, mélységét, sőt, még irányát is. Sajnos a rendszerváltoztatás nem hozta meg azt a lelki, szellemi és anyagi megújulást, amelyre oly sokan vártak, vártunk.
A politikai fordulat utáni 30 esztendő a legtöbb magyar számára nem teremtette meg a munkájuk által joggal elvárható életkörülményeket, sőt a társadalom jelentős rétegeit taszította súlyos élethelyzetbe. Tömegeket ábrándított ki a politikából, sokaknak ingatta meg a demokráciába vetett hitét. Ami pedig még súlyosabb, hogy egy téves eszme nyomán magyarok sokasága tagadta meg azokat a nemzettársakat, akiket a történelem a határainkon túlra szorított.
Nemzeti és személyes szabadságunk valóságosan és döntően ma országunk pénzügyi, gazdasági helyzetén múlik. Ugyanis ma már annak, aki magyarnak született, senki sem vitathatja az állampolgársághoz, a politikához és választójoghoz, a lelkiismereti és szólásszabadsághoz való jogát!
1988. március 15-én még véresre verték a száznegyven évvel azelőtti forradalmat éltető fiatalokat. Mint ahogy 2006. október 23-án is véresre verték az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára emlékező polgárokat. Nem lehet ezt elégszer felidézni. Akkor nem látszott egyetlen felkiáltójel sem a strasbourgi európai parlament képviselői kezében, és brüsszeli telefon sem csörgött a magyar miniszterelnök asztalán. A ma nemzedéke, felnőtt és fiatal, azért kell, hogy küzdjön, hogy ebben az országban teremtse meg a saját, családi és nemzeti közössége szebb és boldogabb, gyarapodó életfeltételeit. Ma pedig különösen azért, hogy elkerüljük a küszöbön álló újabb háborús részvételt. Ezért kell többek között Magyarország számára saját, független gazdaság- és biztonságpolitika! Ezért kell nemzeti érdekeinket figyelembe vevő energiapolitika! Ezért kell a hazai kis-, és középvállalkozásokat megerősíteni! Ezért kell megújuló köznevelési és szakképzési rendszer! És ezért kell a polgárokat szolgáló közigazgatás! Ehhez a résztvevők kitartása, és az Önök türelme és segítsége elengedhetetlen. Elég, ha csak városunkon végigtekintünk. Amit eddig elértünk, azért köszönet és elismerés illeti mindnyájukat. A jövő terveinek megvalósításához pedig ugyanúgy számítunk mindenkire. Hisz Önökért van és lesz.
Bő három évtizeddel ezelőtt a szabad választások útján feltámadhatott az a polgári demokrácia és az az önkormányzatiság, amelyért a 48-as hősök a vérüket adták. Amiért 1956-ban többen akasztófán végezték, vagy éppen külföldre kényszerültek. De minden nehézség dacára akkori eleink tudták, hogy minden véleménykülönbség ellenére vannak olyan alapvető célok, amelyek érdekében össze kell fogni. Ez pedig soha nem lehet másként. Akkor fegyvert fogtak és vállvetve mentek előre. Ma emlékezni és ünnepelni gyűltünk össze, és leghangosabb üzenetünk, óhajtásunk az, hogy mindenhol, ahol most szólnak, hallgassanak el a fegyverek. Őseink lerakták az alapjait egy olyan Magyarországnak, ahol megvalósult a törvény előtti egyenlőség, megvalósult a közteherviselés, és a szólás szabadsága.
Kedves Honfitársaim!
A 20-21. század különféle nehézségei eltörpülnek amellett, amit most meg kell élnünk. A világpolitika átrendeződése, a szomszédunkban dúló háború, a Kárpátalján élő honfitársaink helyzete, az egészet követő infláció és energiaválság évszázados rémképeket idéz elő bennünk. És az a szövetségi rendszer, amelyhez önként és reménykedve csatlakoztunk, ismét egy öncélú, birodalmi szemléletet mutat nekünk irányként. Két évszázaddal ezelőtt vetette papírra Kölcsey Ferenc nemzeti Himnuszunkat, melyben arra is figyelmeztet, hogy a külső tényezők mellett határainkon belül is figyelmesnek kell lennünk:
„Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!”
Ha valamikor, akkor most kell zéró toleranciát tanúsítani a nemzet belső ellenlábasainak. És itt idézzük meg az ugyancsak 200 éve született Petőfit, a magyar szabadságküzdelmek egyetemes, nemzedéken is túlmutató élő szimbólumát, aki aztán 175 éve a forradalom egyik vezéralakja lett. „Fényesebb a láncnál a kard” – mondatta vele a huszonéves ifjak forradalmi hevülete. De fiatal kora dacára mégis megvolt benne az a bölcsesség, amivel aztán így üzen nekünk:
„Békét, békét a világnak,
De ne zsarnokkénytől,
Békét csupán a szabadság
Fölszentelt kezéből.
Majd ha így lesz a világon
Általános béke,
Vessük akkor fegyverünket
Tenger fenekére.”
Adja Isten, hogy ezt mielőbb megélhessük!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
