Dáriusz. A kicsi 10 éves, fajtáját tekintve tacskó, tudni kell róla, hogy szellemi kontroll alatt tart mindent, ami ehető, vagy legalábbis volt már olyan, aki a kérdéses ételnek látszó akármit megpróbálta volna megenni. Az internetes enciklopédia szerint egy tacskó ideális súlya maximum 9 kilogramm. Na, akkor irány a mérleg, veszem is ölbe az ölebet – hoppá, ez 100.5! Ebből én 88.5 vagyok…A családi kupaktanács rendszeresen fogyókúrát javasol neki, ám ő ezt kategorikusan elutasítja, hiszen korát meghazudtolóan mozog, s egyébként is, előbb találunk a levegőben lábnyomot, mint hogy ő lemondjon a napi hús- és tápadagjáról.
Dáriusz benti kutya (nem, nem a perzsa uralkodóról kapta a nevét, pedig biztosan szétnézne a perszepoliszi éléskamrában is), s mindig jókedvű – hozzám való viszonyát néha ugyan hajlamos vagyok a három legalapvetőbb szükségletével (éhes, szomjas, szüksége van az ágyamra) magyarázni, ám rossz az, aki rosszra gondol. Szóval bármikor megyek, Dáriusz mindig boldog, csóválja a farkát, s vele kötöttem a mai nap legjobb üzletét: a saját kanapém használati jogát kaptam egy kellemesen száraz kiflivégért! Hozzáteszem, nem terheljük túl, szerintem nincs tudomása arról, hogy vannak szabad ég alatt alvó kutyák is; s úgy hiszem, azon is mérsékelten sokat agyal, hogy mennyi ebadót kell majd fizetni utána.
Zordon más. Nem, neki sincs köze a Kárpátokhoz, annál inkább van az Oroszlánkirályból ismert gonosztevőhöz. Közép-ázsiai juhászkutyáról van szó, májusban volt a negyedik születésnapja. Nagytestű kutya (őt inkább most nem venném az ölembe…), minimum 55 kiló. Lehetne megfontolt, lehetne rá igaz a fajtája legfőbb jellemzője (nyugodt, csak akkor ugat, ha tényleg indokolt), lehetne nem mérges minden emberre, aki nem a családhoz tartozik – de nem, ő leginkább egy dühöngő őrült, aki keresztbe-kasul üldözi például a madarakat a kertben (volt már, hogy nyert!), s amennyi kárt okozott eddig, annyi pénzből sokan vettek már használt autót is.
Zordon egyébként érdekesen viszonyul az ételhez, bármit és bármikor oda lehet tenni elé, aztán minden következmény nélkül vissza is lehet „kérni” tőle; se nem morog, se nem vicsorít, maximum kérdőn tekint: te most szórakozol, öreg? Döntsd el, adod, nem adod, mert lenne jobb dolgom is. Néhány éve télen befeküdt aludni egy hókupac közepébe, a szemközti szomszéd rögtön telefonált is: a kutyát megmérgezték! Hovatovább közöltük vele, nem, nem mérgezték meg, csak Zordont egyáltalán nem zavarja a hideg,
Nézzük, mit szólnak a kutyás közmondásokhoz, szólásokhoz.
Kutyából nem lesz szalonna.
Ha lenne, megehetném egyszer saját magamat is. (Dáriusz)
Engem ez nem érdekel. (Zordon)
Amelyik kutya ugat, az nem harap.
Mondjuk úgy, optimista megközelítés. (Zordon)
Mindegyik kutya beleharap az ételbe. (Dáriusz)
Bizonytalan, mint a kutya vacsorája.
Hamarabb lesz banán alakú a Föld, minthogy az én vacsorám bizonytalan legyen. (Dáriusz)
A bizonytalanság sérülésekhez vezethet. (Zordon)
Itt van a kutya elásva.
Ehető még? (Dáriusz)
Sajnálom, illetéktelen behatoló volt. (Zordon)
Kutyaharapást szőrivel.
Ezt nem úgy mondják, hogy szőrével? (Dáriusz)
A kutyaharapás ellen nincs orvosság. (Zordon)
Hamarabb utolérik a hazug embert, mint a sánta kutyát.
… (16 óra 30 perc van, Dáriusz vacsorához készül.)
Ez a hamar utolérni nem is hangzik rosszul. (Zordon)
