Igen, szüleim is az ünnepi készülődés lázában égnek, a mama bejglit süt, meg is kérdem diódarálás (férfimunka) közben: -Úgy mellesleg mama, -nem a konvencióktól való ösztönös berzenkedésem okán-, de tényleg, muszáj mindig bejglit enni karácsonykor? Ki a csoda szereti a bejglit? Jellegtelen süteménynek tartom! 

 

-Mert kell, mert ez a szokás és én szeretem!- válaszolta anyám. Éreztem, érveket keresni most nem sok értelme lenne.

Az ünnepi hangulat lassan tényleg eluralkodik rajtam, papa a fát faragja, a fenyő enged, száll haragja! Hah, a lantom nem pihen! Elmegyek, vásárolok néhány finom magyar bort ajándék gyanánt. Isteni "nedüket" találtam szeretteimnek, de jó lenne együtt megkóstolni! Megmentve néhány fát a kivágástól, előkeresem a tavalyi csomagolóanyagok elrakott halmait, és nekiállok öltöztetni a borokat, most már teljesen felkészülve a megtisztulásra. Bekapcsolom a rádiót, gondoltam valami giccses karácsonyi dallal megkoronázom a napot! Vesztemre, pont a hírek megy: „LMP-s képviselők a Parlament bejáratához láncolták magunkat, a rendőrség letartóztatta a demonstráló képviselőket, és magát Gyurcsány Ferencet is őrizetbe vették …!”

Jaj, Istenem! Elment a kedvem az ajándékcsomagolástól, felböffen a meg sem evett bejgli! Bevillan, hogy egyszer valaki mondott nekem valamit a példamutatásról, egy másik valaki az időzítés fontosságáról, egy harmadik pedig a jó ízlés határairól!

Áh, köszönöm, Fletó! Bocsánat Attilám a gyors és hozzád méltatlan váltásért, de egy örökbecsű verssorod jutott az eszembe: „Kit anya szült, az mind csalódik végül!”

Bölcs ember először magában keresi a hibát: Én vagyok az idióta! Mi a fenének kell nekem rádiót hallgatnom 2011. december 24-én …Magyarországon?!