Az idő előrehaladtával, újabb és újabb információk látnak napvilágot az esettel kapcsolatban, melyek egy része találgatás, más része pedig a gyanúsított életben maradt családtagjai által elmondott tény. Ez utóbbira példa az az információ, hogy az ámokfutó számítógépes játékfüggő volt. A támadó nővére nyilatkozta azt, hogy volt, amikor 24 órán keresztül ült a gép előtt az öccse, és ez szerinte összefüggésbe hozható a "bekattanásával".
Miközben ezt a nyilatkozatot olvastam, tízéves kisfiam ott toporgott mellettem, mivel többszöri felszólításomra félbehagyta éppen aktuális számítógépes játékát és már nagyon szerette volna folytatni. Amikor "visszaadtam" a gépet egy pillanatra a szemébe néztem, és kerestem benne valamit, amit remélem, soha nem találok meg, nevezetesen a furcsa tüzet, ami egyéb szemtanúk szerint az ámokfutó tekintetében is lobogott tette végrehajtásakor.
No persze ez erős túlzás azért részemről, mert az én kisfiam nem ül egész nap a gép előtt, no de a tettes is úgy kezdte valószínűleg, hogy két óra, majd három, aztán öt, és nyolc, a végén fél és egy egész nap.
A számítógépes játékokkal való viszonyom egyetlen egy szóval jellemezhető: semmilyen. Ezzel valószínűleg veszítek néhány ezer tinédzser rajongót, de ettől függetlenül a tény az tény marad: soha nem játszottam két percnél tovább semmilyen lövöldözős, zombis, szerepjátékos, öltöztetős, dinoszauruszos, farmos, focis, teniszezős, akármilyen játékot. Azt elismerem, hogy technikailag gyönyörűen kivitelezett játékokról van szó, de dramaturgiailag szörnyen megszerkesztettek, és visszataszító az, hogy a játékok legtöbbjében erőszakos jelenetek sokasága zúdul a kiskamaszokra. Borzasztó nézni a lövöldözős játékok primitív célját: ölj halomra minden embert, hogy közelebb érj küldetésed befejezéséhez, vértezd fel magad földöntúli tulajdonságokkal, hogy mindenkin át gázolva te légy a nyertes, a győztes, a legnagyobb.
Gondolom, a kulcsi mészáros sem a Legyen Ön is milliomos számítógépes változatával mulatta az időt, hanem olyan játékokkal játszott, amelyekből példát vehetett, vagy tippeket kaphatott szörnyű tette elkövetéséhez. A bozótvágókés, az árammal való agyoncsapás, a lefejezés mind-mind olyan filmszerűnek tűnő gyilkolási mód... Természetesen nem azt mondom, illetve írom, hogy a mértéktelen gépezés, az erőszakos játékoktól való függés vezetett ehhez a szörnyű tragédiához, de ha már a közeli rokonoknak is feltűnt ez a fajta káros szenvedély, valami köze minden bizonnyal lehetett ahhoz, hogy a tettes elindult és megtette azt amit megtett.
Nem akarok a számítógépes játékok gyökeres kiiktatása mellett agitálni (szerintem előbb iktatnának ki engem azok, akik ebben a hatalmas üzletben érdekeltek), csupán a mértékletességre szeretném felhívni a figyelmet. Meg arra, hogy létezik játszótér, meg focipálya, meg hegyek-völgyek, ahol nagyon jókat lehet kirándulni, meg a vidéki nagymama baromfiudvara, ahol kiskacsákat, kiscsibéket lehet simogatni. Ha pedig beszorulnak kiskamaszaink a lakásba, vegyék le a könyvespolcról a Tizenötéves kapitányt, vagy a Grant kapitány gyermekeit (hatalmas gyermekkori olvasmányélményem), olvassanak Vernét, Erich Kastnert, Rejtő Jenőt, akárkit csak ne mindig titkos katonai küldetés részeseiként legyenek a gép előtt!!
Úgy néz ki a kisfiamat jobb belátásra tudom bírni, és sikerül együttes erővel csökkenteni a számítógép előtt töltött időt. Jön a nyár, hívogat a természet, programokat szervezünk, állatkertbe megyünk, nagyokat sétálunk a közeli erdőben. Egyik ilyen sétán, azonban, amikor éppen egy padon ülve az énekesmadarakról meséltem neki, azt mondta, jó-jó hogy elmesélem milyenek ezek az apró állatok, de milyen klassz lenne, ha lenne egy laptopunk és már itt az erdőben meg tudnánk nézni hogyan is néznek ki . Én ekkor sóhajtottam egy nagyot, és azt gondoltam magamban: ez nehéz menet lesz...
