Mielőtt külföldi munkavállalásra adta volna a fejét egy vidéki nagyváros előkelő szállodájának konyháján dolgozott szakácsként. Teljes erőbedobással végezte munkáját, hitt abban, hogy, munkabírásával és szakértelmével kitűnik majd társai közül, és így talán előrébb juthat a szakmai ranglétrán is. Érdekelte a sütés-főzés tudománya, tanulékony és rugalmas volt, úgy képzelte tanult mestersége elég lesz arrra, hogy abból eltartsa magát s majdan családját is!
Ahogyan telt-múlt az idő egyre inkább nyilvánvalóvá vált azonban Feri számára, hogy a hetvenezer forintos havi bér nem lesz elegendő céljai megvalósítására, és azt is látta, hogy egyre kevesebb a valószínűség annak, hogy ez az összeg növekedjen. Hiába hajtott, dolgozott napi 13-15 órát semmi változást nem észlelt. Néhány hét alatt barátai hívó szavára, biztos munkalehetőség ígéretével aztán belevágott a nagy kalandba.
A Londontól északra fekvő híres-neves egyetemi város Cambridge egyik éttermében (mely nem mellesleg Jamie Oliver tulajdona), segédkezett volna a tervek szerint. Szállás is „intézve”volt, munka is akadt, így aztán bizakodva kezdte el élete újabb szakaszát a huszonhárom éves Feri, aki arra is rendkívül büszke volt, hogy volt lelki ereje elszakadni szeretteitől, szülővárosától, attól a környezettől, mely kicsi gyermekkora óta körülvette őt.
Az első meglepetés akkor érte, amikor kiderült, a híres étteremben nincsen számára munka, a második meglepetés meg akkor, amikor a szállásként megadott címen egy beépítetlen füves telket talált. Kétszer is utánanézett a megadott adatoknak, de az étteremben sem dolgozott az a barát, aki a munkát intézte, illetve a cím sem volt valódi, amit megadtak neki.
Elkeseredetten, éhesen, fázva (ömlött az eső, amikor az átvágásra rádöbbent), és csekély angolnyelv-tudással gyürkőzött neki a nap hátralevő részének. Szerencséje volt, hiszen az első megvásárolt napilapban talált egy állásajánlatot, melyben a helyi Pizza Hut étterem keresett konyhai kisegítőket. Minden bátorságát összeszedve elment az étterembe, és gyorsan megállapodott a vezetővel, hogy másnap kezdi a munkát. Szállást szintén hirdetés alapján talált, egy lengyel bevándorló házaspár adta ki neki a házuk előszobájában álló horgászágyat (!), 110ezer forintnyi angol fontért.
Elgyötörten tért nyugovóra a dohos, sötét szobában, és már akkor megfordult a fejében, hogy irány haza. De úgy döntött nem adja fel, nem szeretett volna nevetségessé válni szerettei szemében-legfőképpen ez motiválta. A pizzériában természetesen a legkeményebb munkát bízták rá, mosogatnia kellett, és tisztán tartania a mellékhelyiséget. Indiai és pakisztáni munkatársaival nem sokat kommunikált, szüneteket nem tarthatott, a kevés ebéd mellett kénytelen volt a vendégek elől elhozott maradékból enni. Munkakörülményei borzasztóak voltak, mindent elborított a kosz és a mocsok, ami teljesen „kiakasztotta” a korábban színvonalas éttermekben dolgozó Ferit.
A szálláshelye mindenre alkalmas volt, csak pihenésre nem. A horgászágyon görnyedten próbált aludni, szobája átjáró ház volt, a tisztálkodást pedig csak meghatározott időpontokban végezhette el (amikor nem zavarta a háziakat). 300ezer forintot vitt magával a kezdeti költségekre, de ez az összeg vészesen kezdett megcsappanni. Azt vette észre, hogy a menekülés gondolata egyre inkább befészkeli magát a gondolataiba. Próbált másik szállást és munkahelyet keresni, de nem sikerült, pénze fogytán volt, így már utazni sem tudott, hogy esetleg más városokban próbálkozzon. Ördögi körbe került és nem látta a kijutás lehetőségét sem.
Barátaira sem számíthatott, elérhetetlenek voltak, otthagyták őt a pácban. Az ötödik hetet dolgozta le már úgy, hogy tehetetlenül sodródott az eseményekkel. Az itthoniakkal sem tudta tartani a kapcsolatot, pedig nagy szüksége lett volna néhány biztató szóra. Végül úgy döntött, két hónap után feladja, és hazatér. Repülőjegyet egyik munkatársa segítségével vásárolt, mivel neki volt bankkártyája, és otthagyva minden borzadalmat, 2010. november végén hazatért szülővárosába. Depresszió közeli állapotban, lefogyva és megtörten kapták vissza szerettei Ferit, aki számos tanulságot levont kis kalandjából.
Rendkívül nagyot csalódott barátaiban, akik úgy érzi csak kicsalták őt Angliába (természetesen fizetett nekik az „elintézett” dolgokért). Rájött, hogy a nehéz időkben csak magára számíthat az ember, és nagyobb odafigyeléssel és körültekintőbb szervezéssel talán elkerülhetőek lettek volna a problémák. No és a legfőbb tanulság Feri számára az volt, hogy bizony Angliában (Németországban, Svájcban, Ausztriában, Hollandiában…) sem kolbászból van a kerítés.
2004 és 2010 között 55ezer magyar állampolgár vállalt törvényes úton munkát Nagy-Britanniában. A sikertörténetek szájról szájra járnak, a kudarcokról senki nem beszél, pedig beszélni kell róla. Mindenki kétszer gondolja át, elmegy e Magyarországról, annál is inkább mert most mindenkire idehaza lenne szükség. Válság van, gondok gyötrik gyönyörű kis hazánkat! Mutasson nekem valaki egy angolt, németet, hollandot, aki elhagyja hazáját, ha az bajba kerül!
