A kormány jelentősen visszavágta az államilag finanszírozott helyek számát a jogász- és közgazdászképzésben. A számokkal nem untatnám a Kedves Olvasót, véleménye mindenkinek van pro és kontra. Egyvalamiben azonban majd’ mindenki egyetért: ismét bebizonyosodott, hogy politikusaink számára még mindig Budapest a világ közepe. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem részesült abban a kegyben, hogy adóforintjainkon képezzen idén ősztől jogászokat. Mindkét egyetem jogi kara Budapesten működik. 

 

És itt felmerülnek az emberben a kétkedő kérdések. Hol itt az oly sokat hangoztatott esélyegyenlőség? Mit tegyen a Sárréten, vagy a Zalai-dombságon tanuló színötös, tehetséges végzős diák, kinek szülei bérből és fizetésből élnek?  Miért nem lehetett például Debrecenben (vagy Miskolcon), és Pécsett is létrehozni néhány államilag finanszírozott helyet? Így egy kicsit meglenne a szimmetria, az ország nyugati, középső és keleti harmada között.

Mindegyik hátrányos helyzetű régió, nem kevésbé hátrányos helyzetű fiatalja kapott volna esélyt, arra, hogy megkaphassa az államtól azt a képzést, amire lehet, hogy évek óta készült. A Diákhitel 2 –vel véleményem szerint az oktatási tárca csak a saját lelkiismeretét próbálja nyugtatni; nehezen képzelhető el, hogy a kevésbé tehetős szülő a már meglévő ilyen-olyan hitel mellé bevállal még tíz félévnyi diákhitelt, még akkor is ha annak szuperek a kamatozási feltételei.

 

A témában már elmondták véleményüket az érintett egyetemek tisztségviselői, a kibocsátó középiskolák igazgatói, az oktatási tárca vezetői, egyedül az érintetteket, a végzős diákokat, vagy a már korábban végzetteket, de most felvételizni kívánókat nem kérdezte senki.

 

Egyik kedves ismerősöm idén érettségiző gyermeke Berettyóújfaluban tanul, ügyvédnek készül, szíve csücske az elesettek védelme, régi vágya, hogy ez legyen a hivatása, ebből éljen, és szerezzen tisztességes jövedelmet. Évek óta ingázik szülőfaluja és városunk között, ázik-fázik a buszmegállóban, gyalogol hóban-sárban, úttalan-utakon. Amikor néhány napja szembesült azzal, hogy Debrecenben csak költségtérítéses jogászképzés indul, és hogy ez félévenként 185.000 forintba fog kerülni, nagyon elkeseredett. Édesanyja könnyekkel a szemében közölte vele, hogy sem ezt az összeget, sem az esetleges budapesti képzés költségeit nem tudják finanszírozni. Ült búsan napokig szobájában és gondolkodott, majd úgy döntött, feladja álmát, és a bölcsészkarra jelentkezik.

 

Ki tudja milyen ügyvéd, bíró, ügyész lett volna belőle? És hány hasonló sorsú tehetséges gyermek veszíti el így a lehetőséget, és adja fel álmait, egy miniszteri tollvonásnak köszönhetően?