A gyermek hatalmas tudásvággyal rendelkezik, mindenre kíváncsi, szinte odaragad a tévékészülék elé. A képernyő letaglózza, állandóan vibrál, és mindig új, színes ingerekkel kelti fel a figyelmét.

Egy képi vágás hossza, körülbelül 2-3 másodperc. Ez a figyelem megtartására irányuló technika, hiszen ha újabb és újabb dolgok jelennek meg előttünk 3 másodpercenként, akkor figyelmünk nem tud elkalandozni. A hétköznapi életben, közvetlen emberi kommunikációban sem lehetséges az ilyen mértékű figyelemmegtartó „akciók” bevetése. Éppen ezért, ha egy gyermek megszokja ezt a fajta információáramlási ritmust, akkor nagyon nehezen fog tudni átállni a „normál” sebességű - akár szülői, akár óvodai, vagy iskolai - kommunikáció feldolgozására. Ebből következőleg figyelme gyakran el-elkalandozik, pusztán a beszéd hallgatása nem lesz kielégítő, lekötő tevékenység számára.

Nem feltételezem, hogy a gyerekek néznének korhatáros filmeket, de ha alaposan megnézzük, akkor látható, hogy a gyermekműsorok, mesecsatornák tartalma is legalább annyira erőszakos. A gyermekeknek szóló rajzfilmek erőszak-ábrázolásában azonban van egy eltérő pont, ez pedig az, hogy többnyire az erőszakos cselekményeknek nincs következménye. Ez azt jelenti, hogy hiába esik le a szereplő egy magaslatról, ugyanúgy fut tovább, de akár ki is lapíthatja egy úthenger, semmi baja nem történik! Ezáltal egy olyan képet kap a gyerek az agresszív és a való életben fájdalmas cselekedetekről, hogy azok csupán tréfás, ártatlan helyzetek, amelyekben sem a sértett nem szenved, sem az elkövető nem bűnhődik.

Minden ember, így a gyermekek is szeretik, ha elismerik, megdicsérik őket, felnéznek rájuk kortársaik. Ha a filmben a kedvelt főhős erőszakos (akár „megtorló”) cselekménye sikerre viszi őt és nincs negatív következménye, akkor az beépülhet a viselkedésminták közé. Ha a gyermek környezetében - akár pusztán időhiányból kifolyólag - nincs olyan modell, akit tekintélyt nyújtó személyként elfogad és modellál, akkor könnyen válhatnak a tv szereplői ilyen alakká életükben.

Végül nézzük meg a téma napos oldalát, hisz van a médiának pozitív hatása is. A jól megválasztott műsorok növelik a gyermek tudásszintjét, ismeretanyagát. Bővül a szókincse, tágul a világképe. Ennek persze feltétele a szülői kontroll, a napi maximalizált idő, a szülői értékadás valamint a tv-ben látott negatív információk megbeszélése.

A média képes helyes magatartási formákat, viselkedési szokásokat, szerepeket átadni, ismereteinket kibővíteni. Ezen pozitív hatások mellett azonban nem szabad megfeledkezni az elkerülhetetlen negatívumokról. Mindezen hatások jelenléte a média nevelő jellegét bizonyítják. Ha pedig nevelő hatása van, ezt fel szabad - sőt - fel kell használnia. 

Napjainkban a tv reklámok közé rejtve találkozhatunk a felszólítással: tévézz együtt gyermekeddel!

Ennek jelentése a közös családi programon is túlmutat. Felhívja a szülő figyelmét, hogy egy-egy műsor, film megtekintése után annak tartalmát érdemes megbeszélni, magyarázatot adni a gyermek számra - aki ezt valószínűleg igényli is. Ezáltal rászoktathatjuk az úgynevezett "kritikus tévézésre", ami egy szemléletet nyújt, egy segítséget a műsorok valóságtartalmának felméréséhez, értékrendünk és kultúránk nem kívánatos elemektől való védelméhez. 

Ahhoz azonban, hogy ezeket az ismeretek sikeresen adhassuk át a gyermekeinknek, először saját magunknak kell elsajátítanunk.