Eddig csak legyintettem a hírműsorok figyelmeztetéseire: nem hittem el, hogy akár mínusz húsz fokra is lehűlhet a levegő, és, hogy ötven centiméter vastag hó is hullhat. A citromsárga-narancssárga-piros riasztás aztán végképp meggyőzött! A családi kupaktanács úgy döntött lépnünk kell!
Még a mai este folyamán elmentem egy bevásárlóközpontba és megvettem a fagyos napok túléléséhez szükséges legfontosabb élelmiszereket és eszközöket: három kilogramm eper ízű kimérős gumicukrot, negyvenkét csomag szódabikarbónát, négy darab Dauphin típusú, ergonómikus irodai forgószéket, egy tengeri akváriumot három kisméretű cápafarkú gitárrájával, és egy spanyol nyelvű esszékötetet, Julio Florencio Cortazár argentin írótól.
Mire hazaértem, a nagy széltől olyan cserepes lett a szám, hogy földdel megtöltve még a hortenzia is kivirágzott volna benne.
Második nap
Azt mondták, Szibériából jön a front, ezért ma egész délelőtt az ablak előtt ültem a távcsövemmel és az utat kémleltem, hátha feltűnnek az első orosz páncélosok. Valamit félreérthettem, mert nem jöttek, de a hideg egyre erősebb lett. Megmértük az asszonnyal a lakás hőmérsékletét, négy fok volt, ezért úgy döntöttünk, hogy most már bekapcsoljuk a fűtést! Végre megszűnt a gyerekek fogvacogása is, nagyon zavaró volt ezt hallani a "Maradj talpon" közben! Folyamatosan emelkedett a hőmérséklet kis lakásunkban, Buksi kutyánk is felengedett, már tudta csóválni a farkát! Az asszony pedig napok óta először, megpróbált fürdőköpeny nélkül zuhanyozni.
Tíz fokig engedtem a hőmérséklet emelkedését, ezután újra lezártam a fűtőtesteket. Hiába no, takarékoskodni kell, LCD tévére gyűjtünk.
Harmadik nap
Ma szinte egész nap az eget kémleltem, de a felsőbb emeletekről ledobott csikkeken, és sörös dobozokon kívül semmi nem hullott fentről. Késő délután beszürkült az ég alja, és esni kezdett a hó. Az asszony szólt, hogy megint hideg van, valahogyan melegítsem be a lakást, mert ez így nem mehet tovább. Áthívtam Jánost a szomszédból; Ő a helyi melegközösség egyik prominens képviselője, gondoltam jelenlétével képes lesz megemelni a hőmérsékletet. Még azt is megengedtem neki, hogy az asszonnyal aludjon! Este megnéztem egy pajzán filmet, és ettől jelentős melegség öntött el. Bebújtam az asszony mellé, de csak Jánost találtam ott (a feleségem a gyerekeknél töltötte az éjszakát), így kénytelen voltam vele „nagykifliben” aludni.
Negyedik nap
Reggel elbúcsúztunk Jánostól, kaptam tőle egy nagy puszit, meg egy telefonszámot. A havazás nem szűnt meg, sőt erősödött, és feltámadt a viharos szél. Elfogyott a kajánk (már a ráják sem ízlettek a végén), így kénytelen voltam megint boltba menni. Amint kiléptem a szabadba, szó szerint arcomra fagyott a mosoly, ami csak akkor engedett fel, amikor visszaérve lakásomba ismét ott találtam Jánost, de most tényleg a feleségemmel, félreérthetetlen pozitúrában: az asszony felül, János pedig alul kaparta a jeget a konyhaablak belső oldaláról. Ma még annyi történt, hogy betelefonáltam a munkahelyemre, hogy a hóakadályok miatt nem megyek be dolgozni; a főnököm azt mondta erre, hogy rendben, de ő az irodája ablakából úgy látja, hogy már eltakarították a havat a házunk elől…
Ötödik nap
Végre enyhült a havazás, az oroszok visszahúzódtak, megkezdődött az utak gépi takarítása. A stratégiailag legfontosabb épületek (kocsmák, ivók, talponállók, kaszinók, szolárium szalonok, polgármester, képviselők háza, birtoka) azonnal megközelíthetőek, hómentesek lettek, sőt a kertészeti vállalat még friss tujasort, és kökénybokrokat is telepített, az előbb említett objektumok környékére. Kis családom is felengedett végre, ismét elértük a tíz fokot a lakásban, a gyerekek levették az usánkát, meg birkabundás csizmát és folyt tovább az élet. A fűtést most már nem kapcsoljuk be: cél az LCD tévé. Minden maradt a régiben, egyedül az változott, hogy János gyakrabban jár hozzánk, és mindig velem akar aludni…
